Egy történet, amit lehetőleg még ma hallgass meg! Fontosabb, mint hinnéd

Van, amire sokkal több időt kellene szánni, mégis ritkán tesszük.

Anthologia Humana című könyvének bevezetőjében Hamvas Béla úgy fogalmaz, az emberiségnek két története van: „Ami ezalatt az ötezer év alatt a felszínen történt, azt megőrizte a világtörténet: a háborúk, az éhség, a forradalmak, a népek pusztulásának, a vérontásnak átkozott története. Nem ez az egyetlen. Alatta és mögötte van a művészetek, a vallások, a filozófiák és a költészet áldott története.”

És talán van egy rajtuk átsejlő harmadik is, mely előbbi kettőn egyaránt osztozik, emberi történetek keserű, derűs, bölcs és tétova, szomorú, boldog sokasága és szövevénye.

Igazán szerencsésnek számít az, aki nemcsak jelen időben ismeri ezeket a történeteket, de generációkon átívelő bölcsességeket és családmeséket tudhat a magáénak, sajnos azonban egyre többen tartanak attól, mindez a feledésbe vész, hisz a ma emberének legkevésbé arra van ideje, hogy leüljön csendben, és csak hallgassa szüleit, nagyszüleit vagy még idősebb rokonait.

Nem véletlen azonban az sem, hogy megannyian próbálják felhívni a figyelmet ennek fontosságára, mind a család, mind pedig más szeretett személyek tekintetében is. A 2003-ban elindított StoryCorps például világméretű kezdeményezéssé nőtte ki magát, pedig az első StoryCorps fülkét a New York-i Grand Central Terminalban megnyitó Dave Isay maga sem hitte, hogy lesznek, akik hisznek majd ötletében, mely tulajdonképpen nem jelentett mást, minthogy egy csendes kis zugot biztosítson azoknak, akik szívesen elkészítenének egymással egy, az életükről vagy annak fontos momentumairól szóló interjút.

A kezdeményezés lényegét adta azonban az is, hogy mindez egy közvetítő jelenlétével zajlott, aki hangfelvételt is készített, melyből egy példányt a szervezet őrzött meg, míg egy másikat a résztvevőknek adott, hogy évekkel vagy akár generációkkal később is meghallgathassák azt.

A mottójaként a Létezem szót zászlajára tűző StoryCorps mára a világ legnagyobb hanggyűjteményévé vált - egyúttal az emberi bölcsesség digitális archívumaként is emlegetik -, a közvetítőt pedig mára felváltotta a mobilapplikáció, így bárki, csupán annak segítségével is megteheti, hogy rögzítse vele magának és az „örökkévalóságnak” szerettei tapasztalatait, történeteit, szavait.

De hasonlóan szép kezdeményezés például a Magyarországon elindított Életmesék pályázat is, mellyel az azt létrehozó Mosolyvirág Egyesület a családokban rejlő értékek generációkon keresztül való átadásának megvalósulását szeretné elősegíteni. A pályázatra külön korcsoportok szerint, műfaji megkötöttség nélkül várják többek között szülők, nagyszülők életmeséit, igaz történeteit, melyek közül a zsűri által kiválasztott írásokat kötetbe szerkesztik - az eddigi életmesék között az egyesület honlapján is böngészni lehet, de ugyanitt található meg az idei pályázati kiírás is.

Persze egy tiszta és őszinte beszélgetéshez mindenfajta külsőség nélkül is elegendő két, egymásra kíváncsi ember, nem utolsósorban pedig az annak atmoszféráját meghatározó tisztelet - talán ennek volt köszönhető az is, hogy a korábban említett interjúkat sokan úgy kezelték, mintha életük utolsó beszélgetése lenne, melyben valóban azt szeretnék átadni, amit a legfontosabbnak tartanak.

Kevés értékesebb dolog létezik az életünkben, mint a nekünk rendelt idő, nem mindegy hát, kinek adjuk: a hangoskodóknak, hírességeknek, politikusoknak vagy épp valakinek, akinek ott rejtőzhet a szavaiban akár az is, amit a világban oly régóta keresünk. Hallgassuk hát meg, és ne várjunk vele túl sokat.

Ezt is szeretjük