Elégedetlen vagy a tükörképeddel? Így nézd másképp magad

Felmondok - bosszankodott a tükör - befejeztem, innen már nincs tovább - és miközben ezt mondta, kicsit be is párásodott, de azt nem lehetett tudni, vajon mérgében történt, vagy inkább sírni volt kedve.

Valójában meg lehetett érteni a haragját. Napi 24 órán át rendelkezésre állt, igyekezett tiszta, éles képet mutatni, és mint munkáját makulátlanul végző dolgozó elvárta volna, hogy elismerjék, legalább egy kicsit, amit csinál. Mégsem kapott szinte soha egy mosolyt sem, pedig mindennél jobban vágyott rá, hogy amit mutat, azt szépnek lássák, amikor belenéznek.

Mit volt mit tenni, a tükör kétségbeesésében úgy döntött, amíg míg nem hajnalodik, továbbáll, ám törékenysége okán megfontoltnak kellett lennie, nehogy balesetet szenvedjen, amikor útnak indul. - Talán ha jobbról próbálnék ügyesen vetődni, a karosszékre ugorhatnék, vagy lekapaszkodhatnék az asztallábon is, akár a tűzoltók - villámokként cikáztak a gondolataiban a veszélyesebbnél veszélyesebb verziók, és tudta, sietnie kell, hiszen közeleg a reggel.

Egyre párásabb lett a tekintete - ezúttal azonban már biztossá vált, hogy bizony nem a haragja, sokkal inkább félelme és szomorúsága miatt hullajt könnyeket, amiért elhagyja régi helyét. Amint a továbbállás mikéntjén morfondírozott, hirtelen reccsent az ágy, és egy kócos, álmos tekintetű fiatal lány tűnt fel a halomban tornyosuló párnák és paplanok közt. Úgy fest, addig-addig tépelődött a tükör, hogy is induljon el, hogy időközben reggel lett. A hang hatására, mint akit szökésen kaptak, abban a pillanatban visszadőlt a helyére, de könnyeit már nem volt ideje letörölni.

A kócos lány, mint máskor is, percekig ült ágya szélén, hogy kiűzze az álmot a szeméből, de amint a fürdő felé vette volna az irányt, megakadt a szeme a szokatlanul párás tükrön. Odament hozzá és felemelte. Miközben csodálkozva méregette, egy kendővel letörölte a cseppeket róla. Ez a törődés vigasztalóan hatott a tükörre, ám nem sokáig tarthatott az öröme, mert a párát letörölvén a lány meglátta frissen ébredt szemeit, kócos loknijait benne, és megint a szokásos elégedetlenség ült ki az arcára.

A tükör nem bírta tovább, azt érezte, muszáj megszólítania a lányt: - Miért nézel mindig ilyen elégedetlenül rám? - kérdezte, és összerezzent, mert a lány majdnem eldobta meglepetésében. - Talán nem elég éles a kép, amit mutatok? - folytatta. Első döbbenete után a lány halkan felelt: - Tiszta és tökéletes a kép, de sajnos nem azt mutatod, amit látni szeretnék. A tükör értetlenkedett: - Téged mutatlak. Hát nem azért nézel tükörbe, hogy önmagad lásd? - kérdezte a lányt. - De igen - válaszolta -, de szeretnék légies alkatot, hosszabb lábakat, kecsesebb kezeket, dúsabb hajat, és reggel is friss arcot... A tükör közbeszólt, mert továbbra sem értette a dolgot. - Én azt mutatom, aki te vagy. Talán nem szereted magad? Nézz ide, ezzel a két kézzel fogod meg nap mint nap a tárgyakat, nélkülük nehezen boldogulnál, és velük simogatod meg, akiket szeretsz. Nézd a lábad! Ez a két láb visz el mindenhová, ahová menni szeretnél, és soha nem mondanak nemet. Szerencsés vagy ezért. És a hajad? Gondolj azokra, akik betegek, és elvesztik minden hajszálukat! Cserélnének veled. És a szemeid - ha reggel püffedtek is kicsit, ezekkel látod a világot. Soha ne nézz haraggal a képre, amit mutatok, inkább légy hálás, hogy amit benne látsz, az mind te lehetsz.

A lány belátta, hogy a tükörnek bizony igaza van, és jó barátok lettek. Bár a lány attól fogva is mindig törekedett csinos lenni, sohasem nézett bele savanyú képpel a tükörbe. Mindig a fülében csengett ugyanis, amit az mondott. Megtanult rámosolyogni a tükörképére, és örömmel látta, hogy az is mindig visszamosolygott rá.

• tükör
• test
• Lélekprojekt