Így lesz lapos a hasad akkor is, ha 40 fölött vagy

Csak dolgozz meg érte keményen

A testedzést sosem késő elkezdeni, csak nyerhetsz vele.

"Sok nő azzal megy le az edzőterembe: Jajj, nem akarok ám olyan izmos lenni, mint Schwarzenegger! Érdekes. Azt miért nem mondja senki, amikor vezetni tanul, hogy jajj, nem akarok ám olyan profi lenni, mint Schumacher?"

Már nem tudom, hol olvastam ezt a bölcsességet, mindenesetre bőszen bólogattam rá a laptopom előtt, és néha érvelésként be is szoktam vetni, ha valaki rákérdez: ugyan már, minek emelgetek én nehéz súlyokat, és kínozom magam az evezőgépen? Mert bizony a legtöbbek fejében még mindig kitörölhetetlenül összekapcsolódik az edzőterem és a doppingtól dagadó emberszabásúak képe.

Hát most elárulom, saját tapasztalat: iszonyú nehéz és borzasztóan kemény munkával lehet elérni azt, hogy az ember - akár nőből, akár férfiból van - legalább valamiféle, szemmel már látható izmot növesszen magára, ami nem tűnik el egy-két heti kihagyás után. Azt is megtanultam, nem lehet esztelenül izmozni vagy fogyókúra gyanánt csak zöldségen élni, és közben várni, hogy dudorodjon már valami kis izom… vagy izomka, nah.

Ha valaki komolyan veszi azt, hogy izmossá, vagy legalábbis izmosabbá formálja magát (és a doppingolást felejtsd el), akkor életmódot kell váltani: tisztán táplálkozni, rendszeresen edzeni, és persze még pihenni is. De a testi-lelki egyensúly, no és persze a vonzó tükörkép meg az irigykedő tekintetek azért minden szenvedésért kárpótolnak!

Bevallom, sokáig az én fejemben is éltek az ócska edzőtermes sztereotípiák, de mivel mindig is szerettem odafigyelni a külsőmre, huszonéves koromtól kezdve próbálkoztam a testedzések különféle formáival. Hajladoztam Bíró Ica kazettáira, kipróbáltam a callaneticset, még aerobikórára is jártam. A szülés után pedig rohangáltam a lakótelep körül, és emelgettem otthon szorgosan a kis rózsaszín kézi súlyzókat. Ám hiába fogytam le, a testemmel mégsem voltam maradéktalanul elégedett.

Hogy mi kattant be a fejemben a 39. és a 40. születésnapom között félúton, azt magam sem tudom, mindenesetre egyszer csak azon kaptam magam, hogy egyre többet morfondírozom azon, el kellene járni edzeni. Egy terembe! És mintha a sors megadóan rábólintott volna a tervemre, olyan embereket sodort elém, akik szintén ebbe az irányba tereltek.

Végül körülnéztem a neten, kerestem egy termet, ami útba esik, meg egy, a fotója alapján kőkemény kiképzőtisztnek kinéző női személyi edzőt - hogy ne érezzem magam olyan elveszve a gépek között -, és valamikor 2013 novemberében elmentem életem első gyúrós edzésére.

Azóta járok, és imádom! Akkor is, ha korán kelek miatta vagy későn érek haza, hiszen munka és gyerekek mellett csak ez a két idősáv marad magamra. Akkor is, ha izomlázam van. Akkor is, amikor legszívesebben bebújnék a takaró alá egy lattéval, mint hogy megtegyek tíz hosszt kitörőjárásban, két tízkilós tárcsával.

Mit ad nekem az edzés? Rengeteget!

  • Lassan megtanulom, hogy melyik izmomat hogyan állítsam hadrendbe, sokkal jobb a testtudatom. És még az ülőmunkát is jobban bírom, pedig korábban sokat fájt a derekam.
  • Feszesebb lettem és karcsúbb, bár kilókban ez nem látszik, de egyre inkább szeretem a tükörképem, még bikiniben is.
  • Sokkal tisztábban táplálkozom, ráadásul mivel otthon főzök magamnak (általában csirke, hal, rizs, zöldségek, gyümölcsök, zabpehely, pufirizs, tojás), és beviszem a munkahelyemre, rengeteget spórolok a kiadásaimból.
  • Lelkileg is erősödtem, sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, jobban tudok fókuszálni.
  • Jó példát mutatok a gyerekeimnek, akik sokszor eszik velem a gyúrós kaját, a zabkását pedig kimondottan imádják, de liszt nélküli sütiket is kreáltunk már együtt.
  • Szeretem, hogy feszegetem a teherbíró képességem, és hogy ehhez egy olyan edzőt sikerült találnom, aki kíméletlenül kihajtja belőlem a maximumot, mert hát így van értelme csinálni (heti egyszer edzek vele, a többit az általa összeírt edzésterv szerint).
  • Új ismerőseim lettek az edzéseknek köszönhetően, akikkel jólesik pár mondatot váltani az öltözőben - és egyáltalán nem zavar, hogy általában sokkal fiatalabbak, mint én.

Persze mindenki gyárthatja a kifogásokat, hogy erre nincs időm/energiám/pénzem, de azt gondolom, a legtöbb embernek lenne, csak túl lusta, és belepunnyadt a saját életébe - és miközben a tévé előtt ülve majszolgatja a csipszet, arról ábrándozik, de jó lenne pár kilót ledobni és kicsit összerendeződni, testileg és lelkileg egyaránt.

Igen, áldozattal jár, mint minden, amit az ember rendesen csinál. És azt sem mondom, bárkinek megfelel ez a mozgásforma, ám rengetegféléből lehet ma már válogatni, a jógától a falmászásig. Csak bele kell vágni halogatás helyett. Nekem elvált nőként, napi nyolc óra munka és a háztartás mellett, két kisiskolás gyerekkel, 41 évesen is megy, akkor mondd csak, neked miért ne menne?

Ezt is szeretjük