Kidobtam 25 ezer forintot, de valahogy egy kicsit se bánom - Elmondom, mi az oka
Nézőpont kérdése, hogy mit tartasz kidobott pénznek.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek
-
01 -
02 -
03 -
04 -
05
Bármennyire is spórolós vagyok - egyes vélemények szerint egyenesen sóher -, időközönként mégis nagyon haszontalan dolgokra költöm a pénzemet, ám ezt egy cseppet sem bánom.
Sohasem jelentett problémát, hogy beosszam a pénzemet, még akkor sem, amikor viszonylag kevés volt. Mindig odafigyeltem az állandó költségekre: a bérleti díjra, a rezsire és az élelmiszerre, és ahol csak lehet, természetesen takarékoskodtam. Időbe telt azonban, mire rájöttem, miért nem elég csak félretenni mindig.
Miért nem mersz jó dolgokra költeni?
Ugyan ki vesz dinnyét májusban, amikor még 320 forint kilója, noha egy hónappal később fél áron megkaphatja? Az ilyet értelmetlen költekezésnek éreztem mindig, elfordultam a dinnyéspulttól, és ferde szemmel néztem mindazokra, akik leemeltek egy darabot a gyümölcsök közülük. Pedig valójában alighanem én csináltam rosszul.
A takarékoskodással egészen odáig sikerült egy időben elmennem, hogy ami nem feltétlenül volt szükséges, azt egyből feleslegesnek, azaz pazarlásnak ítéltem, így viszonylag szépen sikerült félretenni, de nagyon kevés dolgot élveztem, amit megvettem. Alapvetően büszke voltam arra, hogy milyen beosztó vagyok, hogy sohasem folyik nálunk ok nélkül a csapvíz, és az egész havi költségvetést sikerült tökéletesen optimalizálni, noha egyre többször eszembe jutott, mennyi minden jó dologról maradok le így.
Ez lett az első fizetésem sorsa
Az egyetem után néhány hónapig nem sikerült elhelyezkednem, azaz a bevételem a családi támogatásra csökkent, a költségeim viszont változatlanok maradtak, így a nagy becsben kuporgatott tartalékhoz is kénytelen voltam hozzányúlni, aztán egyszer csak találtam állást, sőt, egy hónap múlva a fizetés is megérkezett.
Ha az ösztöndíjat nem számítjuk, ez volt az első olyan összeg, amit mégiscsak én kerestem meg, nem csak kaptam. A vele együtt érkezett sok-sok pozitív visszajelzésnek köszönhetően ráadásul egészen úgy éreztem, hogy nyugodtan vállon veregethetem magam némi büszkeséggel, mert megérdemeltem a keresetemet. Elhatároztam tehát, hogy veszek magamnak valamit, ami teljesen haszontalan, de szép vagy szórakoztató. Csak úgy. A saját örömömre.
Éppen ezért egy fillért sem tettem félre, hanem többek között digitalizáló táblát vettem, ugyanis imádok rajzolni. Ez az eszköz pedig lehetővé teszi, hogy egy számítógépes program segítségével digitalizáljam, amit alkotok. Tekintve, hogy nem vagyok művész, ez aligha jelent különösebb értékteremtést, ellenben nagyon szórakoztató.
A programban nemrég találtam egy kis mérőórát, ami elárulja, mennyi időt töltöttem rajzolással. Három hónap alatt ez 120 óra volt, azaz minden nap több mint egy óra, bár ez a valóságban nem egészen így oszlott el.
120 óra szórakozás, és utána még a jövőben valószínűleg további sok-sok aligha tekinthető 25 ezer forintnyi pazarlásnak, noha nem éppen hasznos. Persze továbbra sem lehet letörölni a világfájdalmat az arcomról, ha valamit kidobok a hűtőből, mert megromlott, ennek ellenére azonban be kell látnom, hogy a szórakoztató vagy szép dolgokra költeni korántsem felesleges.
