Minden évben megfogadom, mégis megszegem: te is?

Néha, amikor tömegközlekedem, egészen elképedek más emberek mikroszkopikus méretű bőröndje láttán. Mélyen elgondolkodom, mi férhet bele egy akkora táskába, ami az én bőröndömbe legalább négyszer beleférne. Valahol picit irigykedem is ilyenkor, hiszen egy pöttöm táskával könnyen mehet a közlekedés, illetve a tehetségre is irigykedem, hogyan tud egy ember egy apró bőröndbe minden szükséges dolgot belesuvasztani.

Most, hogy közeleg a nyaralás, újra megpróbálkozom a lehetetlennel: visszafogni magam csomagoláskor, és feleannyi dolgot vinni, mint általában szoktam. Méretes bőröndömet ugyanis nyaralásról nyaralásra úgy telepakolom, hogy egy gombostű sem férne bele, de a felemeléséhez is egy komplett darura lenne szükség. Az utóbbi persze valahol előnyös, hiszen a "több tonnás" bőrönd súlya lopásgátlóként is működhet: kezet fognék azzal a tolvajjal, aki az enyémmel el tud iszkolni...

Félretéve a tréfát, idén végre be kellene váltanom évente megtett ígéretemet: normális keretek közé szorítani a poggyászom tartalmát. Persze, van, amit semmiképpen sem hagyhatok ki a csomagból, mint a hajszárító, a papucs vagy a bikini, nem is beszélve a gyógyszeres neszesszerről, amiben a lázmérő, valamint láz- és fájdalomcsillapító kap helyet megfázás esetére. De a vasalót idén talán mégis itthon felejthetném... Voltaképpen a problémát az a bizonyos minden eshetőségre való felkészülés jelenti.

Mert hogyan is lehetne minden eshetőségre felkészülni egyetlen bőröndnyi kapacitással? Ez kihívás a javából, hiszen mi eshet meg? Legfőképpen lehet forróság és strandidő, de hűvös, esős napok is jöhetnek. Az időjárás-jelentésre talán kár is alapozni. Itt máris vakargatni kezdem a homlokom: tíznapi öltözet ebbe a megvilágításba helyezve máris 20 napi öltözetté szaporodik, és akkor még nem beszéltünk a listáról lehagyhatatlan, terjedelmes strandtörölközőről és egyebekről.

A szekrény előtt álldogálva ilyenkor csak mennek és mennek a percek. Ezt is kikapom, azt is kikapom, pakolom a ruhákat jellegüktől függően különböző csoportokban az ágyra. Szinte önmagammal szállok vitába, mit tehetek még az egyre gyarapodó stószokra, és mit nem. Végül egészen összezavarodom. Az időjárás kiszámíthatatlanságától való aggodalom azzal a félelemmel társul, hogy a Balatonon majd ott fogok állni a bőröndöm felett azon sajnálkozva, hogy miért is nem hoztam el ezt, vagy csomagoltam el azt - mert jól jönne a hideg időben, vagy épp az esti programhoz pont az az egy szandál kellett volna, amit otthon hagytam. Végül mindent becsempészek a táskámba, szinte lopva, hogy senki meg ne lássa, hogy már megint háromszor annyi ruhát viszek, mint amennyit fel fogok venni.

Ezúttal másképp lesz. Tüzetesen átvizsgálom a szekrényem tartalmát, és csak annyi ruhát, cipőt és bizsut teszek el, amennyi valóban kelleni fog, illetve amennyiből nem lehetne felöltöztetni egy apróbb falu S-M ruha- és 38-as cipőméretű lakosait. Ha ez sikerülni fog, büszke leszek magamra. És amennyiben úgy adódna, hogy a nyaraláson majd egy olyan ruhába lenne kedvem bújni, amit történetesen itthon hagytam, hát legyintek, és nem hagyom, hogy ilyesmi a kedvemet szegje. Idén, ha a fene fenét eszik is, másképp csinálom. Vagy legalábbis megpróbálom.

• Lélekprojekt