Két gyerekkel, autó nélkül: így hozd ki a legtöbbet a helyzetből

Praktikus tanácsok kezdőknek

Autó nélkül is lehet élni.

Korábban azt hittem, az lesz a felnőtt élet legmenőbb dolga, ha végre autót veszek magamnak, és azzal furikázom körbe a világot. Vagy legalábbis azzal megyek intézni a nagybevásárlást, hogy ne kelljen a tömegközlekedésen cipekedni.

Sokáig ez így is volt, ám amióta elváltam, nincs autó. Nem mondom, hogy először boldogsággal töltött el a tudat, hogy rá vagyok kényszerülve a pökhendi buszok, metrók és vonatok használatára - amik önző módon nem akkor jönnek, amikor nekem jó, hanem amikor nekik megfelelő -, de aztán szép lassan elkezdtem rájönni, móka ez is.

Most pedig kifejezetten élvezem, amikor a lányaimmal együtt tervezzük meg az útvonalat, hogyan jutunk el leggyorsabban a 16. kerületi lakásunktól a Városligetbe, a Bálnához, a kedvenc uszodánkhoz vagy a Hősök terére. Szendvicset kenünk, kekszet pakolunk, vizet viszünk, meg amire még szükségünk lehet, és meg is van a tökéletes hétvégi program. "Piknikezzünk, anya!", mondják élvezettel, és várják, mikor indulunk neki megint a városnak.

Ha pedig úgy adódik, hogy napközben egyéb otthoni teendőink akadnak, akkor esti túrákra vetemedünk, és elmegyünk Budapest-nézőbe. Végigsétálunk a Duna egyik vagy másik partján, megbámuljuk a kivilágított hidakat, a Nemzeti Színház fényeit vagy a Parlamentet, rajzolgatunk egy kicsit az aszfaltra, és remekül érezzük magunkat.

Ráadásul az sem mellékes, hogy közben elsajátítják a városban való tájékozódás fortélyait - és velük együtt én is, mert korábban sohasem voltam térképolvasó bajnok.

Még az sem akadály, ha a városon kívülre utaznánk - Zalában élő szüleimhez expresszbusszal szoktunk leutazni, rutinosan a hátsó ötös ülésekre kérem a jegyeinket. Így nemcsak egymás mellett ülünk, de enyém az a király hely az üléssor közepén, ahol vígan kinyújthatom a lábam. A busz két és fél óra alatt teszi meg a távot, autóval sem lenne gyorsabb.

Nemrég pedig, egy gyönyörű tavaszi napon például elugrottunk Velencére, csak úgy, egy hirtelen elhatározástól vezérelve. A rebellis ötlet reggeli közben pattant ki a fejemből, így sebtiben bepakoltunk - na jó, többnyire én pakoltam -, és másfél óra múlva már a Z30-as zónázón csücsültünk. Volt nálunk étel, ital, egy nagy pokróc, hát mi kellene még?

A körülbelül 40 perces vonatozás után a tóparton leheveredtünk, figyeltük a horgászokat, a helyieket, és jókat nevettünk azon, hogyan tudjuk gyalog legyorsulni a minduntalan a nyomunkba szegődő muslicarajokat. Nem került elő az okostelefon, nem kellett laptop, hogy mesét nézzenek, a szendvics és a víz viszont az utolsó morzsáig-cseppig elfogyott. És hazaérve sem kellett ringatnom egyiküket sem, egy fürdés utáni kullancsvadászatot követően úgy zuhantak az ágyba, mint a sózsák.

Persze nem állítom, hogy néha nem lenne jó, ha ott állna a ház előtt egy tettre kész kisautó, és csak az én kegyeimet lesné - főleg, amikor a gyerekek lebetegszenek, és el kell jutni az orvoshoz. De eddig ezt is sikerült megoldani.

Szóval mindenkinek azt üzenem, nyugodtan váltson, legalább olykor, négy kerékről sok kerékre, egészen más érzete lesz úgy egy kirándulásnak. Nekünk a következő úti cél, a következő napsütéses hétvégén Siófok lesz, és ki tudja, talán még azt is elreppelem a zakatolás közben, hogy "ülünk a vonaton, irány a Balaton".

Ezt is szeretjük