"Anya, nem leszek a barátod"
Mit lehet tanulni egy kisfiútól?
A gyerekek nem sokban különböznek a felnőttektől, csak erősebben fejezik ki az érzelmeiket.

Ez is érdekelhet

Nemzetközi ízélményekkel vár a budapesti ÁRKÁD (x)

Az élet és szerelem diadala - egy rendkívüli, igaz történet Párizsból (x)

Mozdony Matiné, a mozdonyok fesztiválja (x)

beauty and style

Elfogadásra nevel a Barbie baba: sosem volt ennél fontosabb küldetése »

Műtét nélkül megemelkednek a lógó cicik: mellizomtorna otthon »

Elképesztően stílusos az 50 éves divatblogger: visszafogottan nőies, mégsem észrevétlen »

retikül.hu
Top olvasott cikkek
bmi kalkulátor
nem

A te BMI-d:

Alultápláltságot jelent. Mindenképp fordulj orvoshoz, hogy feltárd az okokat!

A testsúlyod ideális, törekedj a mostani alkatod megőrzésére.

Fokozottan vagy kitéve az infarktusnak és más betegségeknek. Csökkentened kell a testsúlyodat!

Veszélyeztetett kategóriába tartozol, mielőbb fogyókúrába kell kezdened!

Az egészséged közvetlen veszélyben van. Azonnal orvos által felügyelt diétába kell kezdened!

számolújraszámol

Szerintem sokat lehet tanulni az emberi viselkedésről, ha megfigyelünk egy óvodást, hiszen felnőttként is hasonlóan reagálunk, legfeljebb jóval árnyaltabban. Lehet, hogy a gond egyetlen bántó helyzetre vezethető vissza, mégis úgy teszünk, mintha a környezetünk lenne kibírhatatlan, és robbanunk bármire.

Kisfiam hamarosan négyéves lesz, és az utóbbi időben egyre gyakrabban mérgelődik valamin. Látszólag könnyen ki lehet hozni a sodrából, de igazából úton-útfélen keresi az indokot egy jó kis dühöngésre. Az általános morcosság valódi okát egyértelműen a testvér érkezésében látom.

Változatosságban azonban nincs hiány, nap mint nap produkál valami újat a témában. Ha például a szülői szigor áldozataként nem nézhet fél óra után több mesét, vagy rákiabálunk, mert már huszonhatodszor kértük, hogy vegye fel a szandálját, mérgesen kiáltja felénk a büntetését: "Akkor soha többé nem leszek a barátod!" Néha még fokozza is: "Senkinek nem leszek a barátja soha többé!" Mikor elmúlik a haragja, odabújik hozzám és engem is megnyugtat: "Az előbb csak vicceltem."

Nem áll távol tőle az önbüntetés több különleges formája sem. Amikor már végképp összeveszünk, mert valami komolyabb zsiványságot követ el - például kisautóval üti a húga fejét -, dühében olyanokat kiált felém, hogy "Akkor soha többé nem gyűjtök csigát!" vagy "Soha többet nem eszem banánt!", és a legdurvább fenyegetés: "Többet nem alszom a macival!" Aztán tragikusan elkullog, és megsiratja az általa kreált veszteségeket. Kicsi fiam a nyaralás alatt annyira megharagudott amiatt, hogy szerettük volna, ha csöndben marad, na jó, halkabban létezik, mint általában, amíg a testvére alszik, hogy közölte: "Akkor egyedül fogok itt lakni, és ti elmentek!" Mondtuk, rendben. Erre sírni kezdett: "De egyedül félni fogok!" Maradtunk.

Valahonnan tudomást szerzett a betörők létezéséről. Azóta ők a legnagyobb ellenségeink, és alkalmanként elábrándozik a megsemmisítésükről: "Ha meglátom a betörőt, leharcolom a párnámmal!" Máskor pedig így fenyegetőzik: "Ha idejön egy betörő, megfagyasztom a hűtőben!" Egyébként tetszik ez a védelmező hajlam. Saját magától is óvott pár napja: "Anya, ha mérges vagyok, menj arrébb, mert olyankor muszáj megütnöm valamit, például az asztalt vagy a falat, de téged nem akarlak megütni!" El voltam képedve. Anyai szívem végtelenül fejlett érzelmi intelligenciát vélt ebben felfedezni.

Időnként azonban érthetetlenül állok a kitörő zokogása előtt. Mikor rákérdezek, hogy mi a baj, akkor azt mondja azért sír, mert megvajaztam a kiflit - bár öt perccel azelőtt kérte -, megnyomtam a kapunyitó gombot, de az ő világában ezt csakis neki szabad, vagy nem azt a mesét kezdtem mesélni, amit kigondolt, bár előtte nem tájékoztatott. Ha már nagyon elfáradt, akkor végképp hagyja, hogy csak úgy céltalanul áramoljanak ki belőle a negatív érzések. A múltkor a buszmegállóban álltunk, és ő halkan nyöszörgött, morgolódott: "Jaj nekem, ott egy Skoda! Jaaj már, babakocsi. Jaaajhangya..."

Sokat tanultam az utóbbi években az emberi természetről. A gyerekeknek még nincsenek meg a trükkös taktikáik, ezért átláthatóbbak, de ugyanazt csinálják, mint mi, nagybetűs Felnőttek. Ha körülnézek, találok példát mindenre. Egy felnőtt ember ugyanúgy képes becsapni saját magát, dacból ellenállni az örömnek és keresni a kesergésre valót. Sokakban ott a hajlam mindenért másokat hibáztatni, vagy éppen belesüllyedni az önsajnálatba, és véletlenül sem észrevenni, hogy önmagát bünteti azzal, ha elfordul például a felajánlott segítség elől.

Ezek ellen nincs bevált praktikám, mert itt profibb eszköztára van a hárításnak. Mindenesetre a kicsinél sokszor működik, persze csak ha én, a komoly felnőtt képes voltam nyugodt derűvel szemlélni az eseményeket, és nem rákontrázni, ha hagyom, hogy kidühöngje magát, aztán képes vagyok elfogadón, szeretettel és sok esetben humorral közelíteni felé. Alkalmi megoldásként jöhet a meghökkentés fura arckifejezésekkel, elváltoztatott hangszínnel, váratlanul megszemélyesített tárgyakkal. Ha már a földön hempereg a hisztitől, akkor odaküldöm a tíz hónapos tesót, aki valószínűleg globális szenvedéseinek oka, mégis megfelelő gyógyír rá, mert a lányka örömmel megmássza például a nagyfiú fejét, akiből ettől kitör a kacagás.

Gyakran segít, ha egyszerűen megölelem, bár olykor nehezen enged, vagy a legjobb, ha rászánom az időt, és ráveszem, hogy együtt csináljunk valamit, amit ő szeret. Meseolvasás, vonatpálya építése, legózás vagy társas. Kell neki a szeretetteljes odafordulás, figyelem, és ha megkapja,  sokkal kiegyensúlyozottabbá válik. Talán sok felnőttnek is csak ennyi hiányzik.

Ezt is szeretjük