Alacsony nőnek lenni tele van előnyökkel

Kedvelem Lionel Messit, de nem azért, mert többszörös aranylabdás világsztár, vagy mert az éppen futó vb miatt ez dívik. Vajon azt hányan tudják, hogy ez a mosolygós, szimpatikus férfi nincs 170 centi magas, és lényegében alacsony termetének is köszönheti, hogy most a világ egyik legjobb focistájának tartják?

Tízévesen még csak 125 centi volt, mert növekedésihormon-hiányban szenvedett. Persze volt megoldás a problémára, de a hormoninjekció drága volt, az argentin család pedig szegény. A szülők végül Európában kerestek szponzort, így kötött ki a tehetséges kis focista az FC Barcelonánál, amely finanszírozta Messi kezelését, az édesapa pedig vállalta, hogy a honvágyát leküzdve a fiával Katalónia fővárosában él tovább.

Én megfelelő ütemben nőttem, csak nem túl magasra: a 160 centit sem érem el. Mindig utolsó voltam a tornasorban, de nem bántam, ha megfordult a sor, én voltam az első. Kisiskolásként a termetemből adódóan csak egy nagy stresszforrással kellett megküzdenem: ha a távolsági buszra egyedüliként szálltam fel a megállóból, melyik utast merjem majd megkérni, nyomja meg az ajtó fölötti leszállásjelző gombot. Persze mindig volt, aki segített - ez azóta is így van.

Felnőttként is tele a világ számomra sok olyan dologgal, amit nem érek el: például a magas fogasokra felakasztott ruhákat vagy a nagy szupermarketek felső polcait. Nem baj, ha éppen nincs kéznél segítség, cserébe ott vannak nekem a legalsó polcok, amiken néha nagyon klassz termékeket fedezek fel, amikért másnak eszébe nem jutna lehajolni.

Mondanom sem kell, hogy nem élek nagylábon, a cipőméretem 13 éves korom óta nem változott. Ez igazából csak akkor kezdett el zavarni, amikor meg akartam venni életem első magassarkúját, és a sokadik cipőboltban hangzott el az alábbi mondat: "csak egy 36-osunk volt, de azt már a szezon elején elvitték". Az is előfordult, hogy ajánlottak egy közelben lévő, gyermekcipőket forgalmazó butikot, ahol viszont csak rózsaszín, lepkékkel kivarrt vagy strasszokkal díszített topánkát találtam, de az is megesett, hogy mindez egy cipellőben testesült meg. Még viccesebb volt a szituáció, ha egy magas barátnőmmel együtt kerestünk magunknak lábbelit - őt rendre a férfiosztályra irányították át.

Búslakodhatnék, hogy a leárazásokon nekem nem terem sok babér, de inkább arra gondolok, hogy kis lábon szinte minden modell jól mutat, ami egy 42-es láb esetében sokszor nincs így. Az is kárpótol, hogy legalább gyermektúrabakancsokból és -sportcipőkből remek modelleket készítenek a sportszergyártók, amikhez a felnőtt verziónál lényegesen olcsóbban tudok hozzájutni. A kisméretű ruhák nem kerülnek ugyan kevesebbe, mint az XXL-esek, de több fér belőlük a mosógépbe.

A rövid lábaimmal még egy kicsi autó hátsó ülésén is kényelmesen elüldögélek, a repülőgépeken soha nem volt azzal problémám, hogy ne tudtam volna kinyújtóztatni a lábamat, és nincs olyan keskeny lépcső, amin ne közlekednék biztonsággal.

Alacsony nőként ismerkedni is könnyen lehet azzal, hogy segítséget kérek, hiszen a férfiak döntő többsége magasabb nálam. Persze valószínűleg kizárt, hogy egy kosaras vagy egy vízilabdás pasival gabalyodna össze a tekintetünk, de másfél fej, azt hiszem, még nem akadály. 

• méret
• elfogadás
• Lélekprojekt