Miért és hogyan csökkenti a sok ajándék a gyerek önértékelését? Figyelmeztetnek a szakértők
A kicsi személyiségfejlődésében súlyosabb károkat is okozhat, ha túlzásba esnek a rokonok.
Karácsony előtt pár héttel a gyerekek már izgatottan várják az ünnepeket: a szüleiket megkérik, írjanak levelet a Jézuskának, az áruházakban pedig minden második vagy harmadik játékra ráböknek, hogy bizony, ők annak a tárgynak igen örülnének.
Ha a szülők megtehetik, természetesen a kívánságlistára került játékok zömét be is szerzik. Maximum a rokonok között elosztják, melyik játékot kitől is kapja meg a gyermek. Azonban a szakértők úgy vélik, nem érdemes a ló túloldalára átesni, ha ajándékot veszel a gyermekednek. Sean Grover amerikai pszichoterapeuta összefoglalta egy cikkben, mégis miért ártalmas a túlzásba vitt ajándékozás.
A sok ajándéknak negatív hatásai vannak
A rengeteg ajándék kicsomagolása alatt a gyermek szervezete boldogsághormonokat termel, azonban ennek a fajta boldogságnak nincs ereje, és pillanatok alatt elillan. Így, miután minden csomagolópapírt darabjaira tépett, és már csak a szép, új játékok tekintenek vissza a lurkóra, egyfajta kielégítetlen éhség indul be nála, így többet és többet akar még.
A Missouri Egyetem kutatócsoportja kimutatta, az ilyen gyerekek felnőttként hajlamosabbak a hitelkártyás vásárlásra, a szerencsejátékokra és a kényszeres vásárlásra. Ez a három dolog pedig akár anyagi csődbe is viheti a gyermeket felnőttkorában.
A sok ajándék a gyerek önértékelését is csökkenti. Tanulmányok kimutatták, hogy nincs összefüggés az anyagi javak és az önbecsülés mögött. Sőt, azok a fiatalok, akik kevesebb játékkal rendelkeznek, emellett a szüleikkel is nagyon jó a viszonyuk, sokkal magasabb pontszámot értek el az önbecsülési teszteken, mint a játékokkal elhalmozott társaik.
Kutatók arra is rájöttek, hogy az emberek sokkal többre értékelik azokat az ajándékokat, melyeket másoknak vesznek meg. Míg, ha saját magukat lepik meg, akkor annak a bizonyos tárgynak az értéke alacsonyabb. Így sokkal boldogabb az, aki képes adni is, nemcsak kapni. Azok a gyerekek, akiket nem nevelnek a kapni jó, de adni még jobb elvére, helyette csak ajándékok tömkelegével halmozzák el őket, később sokkal egocentrikusabbak, ám kevésbé empatikusak lesznek.
Mi a teendő?
A legfontosabb, hogy az ajándékok mennyiségét limitáld. Beszéld meg a rokonokkal, elsősorban a nagyszülőkkel, hogy ne vegyenek meg mindenféle dolgot a gyereknek karácsonyra, emellett fontoljátok meg, egy személy a családban maximum hány tárgyat kaphat. Ugyanis sok háztartásban jellemzően mindig a gyerekek kapják a legtöbb csomagot, nem pedig a felnőttek. Azonban, ha van egy limitált szám, akkor mindenki egyenlően fog kapni és adni. Emellett célozz meg egy számodra ideális összeget, amennyit a gyermek ajándékára szánsz, annál több pénzt ne költs el rá!
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Amikor ajándékot keresel, akkor a harmincadik baba vagy akciófigura helyett inkább a készségfejlesztő játékokra fókuszálj. A gyerek szeret új dolgokat kipróbálni. Sőt, ha sikerül felfedeznie valamelyik készségfejlesztő segítségével egy rejtett tehetségét, akkor az az önbizalmát és az önbecsülését is növeli. Ráadásul jó eséllyel egy új hobbit is talál magának. Ezzel azt is megtanulja: nincs szüksége túl sok dologra, hogy jól érezze magát.
A legfontosabb pedig az, hogy tanítsd meg a gyermekednek, hogy adni igenis jó. Ha kap már zsebpénzt, ösztönözd arra, hogy ő is vegyen a családtagoknak valami apróságot. De akár ő maga is készíthet valamit. Esetleg összegyűjtheted vele azokat a játékait és ruháit, melyekre már nincs szüksége. Az összegyűjtött dolgokat pedig adományozzátok rászorulóknak. Hiszen gondolj csak bele, nem pont az adásban rejlik a karácsony szelleme?