6 gyönyörű téli virág, ami tisztítja a levegőt, és energiával tölt fel
Nemcsak szépek, hanem jótékonyan hatnak rád.
A szobanövényeknek nem csak dekorációs funkciójuk van. Amellett, hogy feldobják a lakás vagy a munkahely környezetét, fontos szerepük van a levegő tisztításában is. Bizonyos növények élettani jellegüket tekintve még többre képesek, és nemcsak a közérzetet javítják, hanem az egészségre is jótékony hatással vannak.
A növények emberre gyakorolt pozitív hatását már tudományos módszerekkel is mérték, és ki is mutatták. Egy élő zölddel teli közegben te is jobban érzed magadat, tehát a növény egyfajta indikátorként is működik, az élhetőbb teret jelezve. A belső terek levegőjének összetételét nagyban befolyásolják a szobanövények, mert az elhasználódott oxigén is hatékonyabban cserélődik a segítségükkel.
NASA-tanulmány bizonyítja hatásukat
1989-ben jelent meg egy tanulmány, amit a NASA kezdeményezett. Eszerint van 17 olyan növény, amelyek kiemelkedő szerepet töltenek be a levegőcserében. Ezek a jórészt díszítőelemként és szobanövényként használt fajok képesek eltávolítani a levegőből az olyan rákkeltő és mérgező vegyszereket, mint a benzol, a formaldehid vagy a triklóretilén.
Egyértelmű tehát, hogy ha ezek közül válogatsz a szobádba, sokat tehetsz az egészséged megőrzéséért. Akad köztük kimondottan olyan fajta is, amely jól tűri a téli időszakot, a szárazabb szobalevegőt és a kevesebb törődést.
Egészségóvó cserepesek
Az anyósnyelv az egyik legigénytelenebb dísznövény, és egyben a legértékesebb is. A húsos, kardlevelekkel ellátott növény egyike azoknak a ritka fajoknak, amelyek mesterséges fény mellett is képesek a fotoszintézisre. Az anyósnyelv éjjel is termeli az oxigént és megköti a szén-dioxidot. Kimondottan szapora és szívós, és jól érzi magát a száraz szobában is.
A Boston páfrány élénkzöld színe önmagában javít az ember közérzetén, de a növény biokémiai összetevői ennél sokkal többet tudnak. A dohányfüstöt hatékonyan semlegesíti, emellett az egyik legkártékonyabb rákkeltő vegyületet, a formaldehidet is ez a cserepes növény szűri meg a legintenzívebben. Nem árt neki a félárnyék, és a szűkös vízellátás is elegendő számára.
Növények az ezotériában
Tudtad, hogy a cserepes virágaidnak spirituális hatásai is vannak? Nézd meg a képeket, és válaszd ki, melyikre van leginkább szükséged!
Igénytelenek és szépek
Ha csak kedvező ára, dekoratív virága miatt kedveled a cikláment, ezután jobban fogod. A növényt a homeopátiában szív- és érrendszeri problémák kezelésére is használják, ebből is következhet, hogy a szobaciklámen semlegesíti a levegőben lévő káros mikrobákat. A virág kedveli a világos környezetet, és megelégszik 16-18 fokkal.
A kúszóka olyan, mint egy kicsi dzsungel a szobádban. Ahogyan burjánzik ez a növény, úgy bocsát ki magából lüktető és pozitív energiákat. Éppen ezért nem érdemes a hálószobába rakni, ott ugyanis passzív nyugalom szükséges, nem pedig a hármaslevelű kúszóka energetizáló hatása. Félárnyékos helyen szeret lenni, és nem baj, ha a földje állandóan nedves.
Az angol borostyán a téli hónapok és az ünnepi időszak egyik legdekoratívabb hangulatkeltő növénye, amely még december végén is hozhat virágokat. Már a népi orvoslás is megemlékezik áldásos hatásairól, de belső használat mellett csupán önmagában is segít. Nemcsak a káros anyagokat szűri meg a levegőből, hanem a penészesedést is csökkenti. Legjobban akkor jársz vele, ha a hálószobádban helyezed el.A szubtrópusokról származó gumifa kevésbé törődéssel is beéri. Kényes a hidegre, így megfelelő közeg neki a fűtéstől meleg szoba. A feng shui szerint olyan beltéri növénynek számít, amely kerengeti a chit, vagyis a pozitív energiát. Ezzel együtt a legerősebb méreganyag-elnyelő faj, melyről a NASA tanulmány is beszámol.
OLVASD EL EZT IS!

- advent
- szobanövény
Ezek a legszebb szobanövények az adventi szezonra: nézd végig a képeket!

- növények
- mérgező növény
Zöld, életveszélyes, és a te lakásodban is ott lehet

- kisgyerek
- növények