A karácsonyhoz számtalan szimbólum tartozik, amelyek mára annyira összenőttek az ünneppel, hogy az szinte elképzelhetetlen lenne nélkülük.
Például a karácsonyfa is különböző jelentéseket hordoz, és nincs ez másként a dekorációkban ilyentájt gyakran felhasznált többi növénnyel sem.
A karácsonyi növények jelentése
Sok lakásba csempésznek életet a virágzó karácsonyi kaktuszok és a mikulásvirágok, a fagyöngyöt itthon még inkább kisebb vázákban tartjuk, mint az ajtófélfára fellógatva. Milyen üzeneteket hordoznak ezek a kedves növények, amelyek színesítik az ünnepet?

A magyal az örök élet és a termékenység szimbóluma volt, a régi korok embere úgy gondolta, hogy a házban elhelyezve szerencsét és védelmet hoz. Elterjedt egy olyan, keresztény értelmezése is, hogy a piros bogyók Jézus vérét, a levelek pedig a töviskoszorút jelképezik.
Fotó: Getty Images Hungary

Amerikai romantikus filmek gyakori jelenete a fagyöngy alatt váltott csók, a növényt az örök szerelem zálogának tartják. A szokás eredete egyes feltételezések szerint a skandináv mitológiában keresendő. Frigg megeskette a föld összes lakóját, hogy nem bántják majd a fiát, Baldrot, ám a fagyöngyről megfeledkezett - ez okozta a fiú vesztét. Az anya könnyei bogyókká változtak a növényen, és kijelentette, hogy a fagyöngy a továbbiakban senkinek sem okozhat szenvedést.
Fotó: Getty Images Hungary

A mikulásvirág a karácsonyi időszak egyik legikonikusabb növénye, amely színeivel is felidézi az ünnepet. A fehér változathoz a tisztaságot kapcsolják, színes felleveleit a betlehemi csillaghoz szokták hasonlítani.
Fotó: Getty Images Hungary

A karácsonyi kaktusz szépségén túl annak köszönheti népszerűségét, hogy amint azt a neve is jelzi, karácsony környékén virágzik. Ezért aztán többen megpróbálták az ünnephez kapcsolni, egyesek látni vélik, hogy a virágai harangokhoz hasonlítanak, egy legenda szerint pedig egy brazil fiú imájában kérte az Urat, hogy küldjön neki valami jelet, ami a karácsonyra emlékeztetheti őt. Másnap az erdő fáin lévő kaktuszok virágba borultak.
Fotó: Getty Images Hungary

A borostyán az adventi koszorúk, ünnepi dekorációk kedvelt eleme. A növekedést szimbolizálja, régebben pedig úgy tartották, hogy távol tartja a rossz szerencsét és az ártó szellemeket.
Fotó: Getty Images Hungary

A tiszafa lassan növő, de nagyon sokáig élő örökzöld. A kelták a hosszú élet jelképeként tekintettek rá, ugyanakkor tisztában voltak a toxikus tulajdonságaival is, így a halállal is összefüggésbe hozták. A tiszafa manapság is a templomkertek gyakori növénye.
Fotó: Getty Images Hungary

A rozmaring nem csak a karácsonyi menüben szereplő sült húsok jellegzetes fűszere, sok helyen a dekoráció szerves részét képezi. Egyes feltételezések szerint a kis Jézus jászolában is volt a növényből. Vannak, akik úgy hiszik, ha karácsony este rozmaringot szimatolnak, egészségesek és boldogok lesznek az új esztendőben.
Fotó: Getty Images Hungary

Az örökzöld ágaknak már a pogány kultúrákban is fontos szerepük volt. A téli napforduló után reménykedve várták a természet kizöldülését, a nappalok világosabbá válását - a fény megszületését. A keresztény kultúrában az örökkévalóságra utal, háromszög alakja pedig a Szentháromságot is felidézi. A csúcsdísz a betlehemi csillagot jelképezi, a gömbdíszek az örök dicsőséget.
Fotó: Jeremy Maude / Getty Images Hungary
(Képek forrása: Getty Images Hungary.)