
Meseszép adventi koszorúk befőttesüvegből: pillanatok alatt elkészülnek
Gyönyörű, sokféleképpen díszíthető koszorúk készülhetnek néhány befőttesüveg felhasználásával.


Az advent a várakozás, az elcsendesedés és a készülődés időszaka. A karácsony ünnepére való hangolódást a gyertyagyújtás is segíti, még meghittebbé teheted az élményt, ha saját készítésű koszorúval vágsz neki az időszaknak.
Idén az első gyertyát november 29-én kell meggyújtani, így még pont van időd megalkotni a szívednek kedves adventi koszorút. Minden háztartásban hever néhány befőttesüveg, amikből pillanatok alatt igazán látványos dísz készíthető.
Adventi koszorúk befőttesüvegből
Ma már az adventi koszorúk nagyon sokfélék lehetnek, a gyertyák színén túl az alakjuk is óriási változatosságot mutat, és ez így van jól: mindenki olyat helyezhet el az otthonában, ami illik a stílusához, és amire jólesik ránéznie. A befőttesüvegből készült koszorúk előnye többek között az, hogy roppant egyszerűen, kevés díszítéssel és energiabefektetéssel is mutatós és személyre szabható lesz a végeredmény. Csak rajtad áll, hogyan helyezed egymás mellé az üvegeket, illetve mivel egészíted ki a kompozíciót.
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
(Borítókép- és ajánlóképek forrása: Getty Images Hungary és Pinterest.)
OLVASD EL EZT IS!

- karácsony
- advent
8 álomszép, házi készítésű adventi koszorú: mutatósabbak a boltinál

- karácsonyi dekoráció
- karácsonyi ajtódísz