Férje halála után lett ügynök, 23 évesen végezték ki a nácik - Violette Szabo vakmerősége nem ismert határokat

Violette Szabo számára nem létezett lehetetlen: mindent megtanult, amit kellett, és minden feladatot végrehajtott, amit rábíztak. A gyönyörű ügynököt fiatalon végezték ki.

violette szabo cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Violette Szabót Nagy-Britannia legbátrabb női közt tartják számon. A gyönyörű, tehetséges és bátor asszony férje halála után lett ügynök, és félelmet nem ismerve hajtotta végre a feladatait.

Tudta, hogy életét kockáztatja, ám ez egyáltalán nem zavarta. Többször is ejtőernyővel érkezett Franciaországba, hogy segítse az ellenállás munkáját, azonban egyik küldetése során, bár hősiesen harcolt, sikerült elfogniuk a németeknek. A Gestapo viszont a brutális kínzások ellenére sem tudta szóra bírni.

Eladóból lett kém Violette

Violette Reine Elizabeth Bushell 1921-ben született Párizsban angol apa és francia anya gyermekeként. 11 éves koráig nagyrészt nagynénje nevelte, mert szülei Londonba költöztek, ő négy testvérével csak sokára csatlakozott hozzájuk. A lány mindig is sportos volt, kiemelkedő teljesítmény nyújtott az atlétikában, a gimnasztikában, a kerékpározásban, sőt a lövészetet is elsajátította édesapjától. Vékony volt, alacsony, de legalább olyan erős, mint bátyjai.

14 évesen befejezte tanulmányait, és egy fűzőkészítő üzletben kezdett dolgozni, majd egy másik üzletben lett eladó. 1939-ben már parfümárus volt Brixtolban, egy évvel később pedig csatlakozott a női szárazföldi hadsereghez. Ugyanebben az évben a Bastille-napi katonai parádén megismerkedett a francia idegenlégió egyik magyar származású tisztjével, Étienne Szabóval, akivel első látásra egymásba szerettek. Hamarosan összeházasodtak, a férfi akkor 31 éves volt, Violette pedig 19. 

Férje halála után lett ügynök

Az újdonsült férjet az esküvő után egy héttel harcba küldték, és csak egy év múlva térhetett vissza feleségéhez. A fiatal nő teherbe esett, párját pedig nem sokkal később Afrikába vezényelték. Étienne 1942-ben életét veszítette akció közben, három hónappal korábban született kislányával, Taniával sosem találkozhatott. Szerelme halála után Violette először egy repülőgépgyárban vállalt munkát, majd csatlakozott a SOE-hez, az angol titkosszolgálathoz, ahol helyszíni ügynök és futár lett. Döntésében nagy szerepet játszott férje elvesztése, bosszút akart állni párja halála miatt. 

Az életét kockáztatta küldetései során

A szervezet tagjai leginkább partizánakciókat hajtottak végre, szabotázsokat végeztek, kémtevékenységeket folytattak, támogatták az ellenállást, és túszokat szabadítottak ki. Az asszony rendkívül hasznos tagja lett a szervezetnek nemcsak nyelvtudása, hanem sokoldalúsága, ereje, bátorsága és vakmerősége miatt is. A róla készült jelentések arról számoltak be, hogy heves vérmérsékletű nő volt, akiből hiányzott a felelősségérzet. Kemény katonai kiképzésen vett részt Skóciában, majd Hampshire-ben folytatta a tanulást, és az ejtőernyős ugrást is elsajátította, bár az első próbálkozásnak ficam lett a vége. Nagyra becsült tagja volt a SOE-nek, tehetsége mellett szépségéért és vidámságáért is csodálták, valamint azért is, mert akármibe vágott bele, soha nem adta fel.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Első küldetése során Normandiába vezényelték, ahol Claude Malraux elfogásának körülményeit kellett kivizsgálnia. Hamis személyigazolvánnyal, álnéven indult útnak, de a feladat végrehajtásával így is az életét kockáztatta. Ezután 1944-ben ejtőernyővel érkezett Franciaországba, hogy információt szerezzen, és feltárja az ellenállás lehetőségeit. Német ipari létesítmények után kémkedett, és szabotázsakciókban is segített. Kétszer is letartóztatta a francia rendőrség, ám sikerült kiszabadulnia.

23 évesen végezték ki

1944 júniusában a normandiai partraszállást követően ismét ejtőernyős bevetésen vett részt. Az ellenállás megszervezéséből és a németek kommunikációjának megzavarásából is kivette a részét, illetve az ellenállás egyik vezetőjét is sikerült kiszabadítania. Amikor azonban egy katonával útnak indult észak felé, német ellenőrzésbe botlottak. Tűzharcba keveredtek a katonákkal, majd megpróbáltak elmenekülni, de Violette megsérült, nem tudott tovább futni, társára viszont szigorúan ráparancsolt, hogy rohanjon tovább.

A nőt elkapták, börtönbe vitték, ahol megkínozták, megerőszakolták, de a Gestapónak sem sikerült szóra bírnia. Ezután továbbszállították a ravensbrücki koncentrációs táborba, ahol kényszermunkára kötelezték, és rendszeres veréseket kellett elszenvednie. 1945 februárjában tarkólövéssel végezték ki 23 éves korában.

Einstein és a férjezett kémnő kapcsolata

Albert Einsteinnek, a 20. század legnagyobb tudósának munkásságát mindenki ismeri, magánélete viszont kevésbé került reflektorfénybe. Először Mileva Marićot vette feleségül 1903-ban, akinek házasságuk későbbi szakaszában egy egész listát állított össze arról, hogyan kellene viselkednie. Végül 1919-ben elváltak, ő pedig még ebben az évben elvette saját unokatestvérét, Elsa Löwenthalt, aki 1936-ban hunyt el. Párja halála után Einstein egy szovjet nővel kezdett viszonyt, aki - mint kiderült - valójában kém volt, és információkat akart kicsalni a tudósból.

Albert Einsteint egy férjezett szovjet kémnő csábította el: Margarita Konenkovával később is sokáig leveleztek

Einstein teljesen beleszeretett a szovjet kémnőbe, aki eredetileg csak azért kezdett vele viszonyt, hogy információkhoz juthasson.

Elolvasom
Ezt is szeretjük