18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Szvingerklubban jártunk (18+)

Szex többes számban

Pillants be velünk a kulisszák mögé egy igazi szexbarlangban, és ismerd meg a csoportszex különös világát.

Eszedbe jutott már valaha, hogy mi lenne, ha anélkül, hogy a kapcsolatodat fel kellene rúgnod, mással is szexelhetnél? Nem kell szégyellned, ha időnként hasonló gondolatok villannak be, hiszen a biztos egyhangúság a legtöbb embert arra sarkallja, hogy új partnerrel bújjon ágyba - legalábbis gondolatban.

Akadnak azonban párok, akik nem ragadnak meg a fantázia vérpezsdítő erejénél, és valóban belekóstolnak egy különleges együttlétbe. Őket nevezik szvingereknek. Hazánkban, ahol még mindig sokkal inkább a klasszikus családmodell az elfogadott, furcsának tűnhet, hogy akadnak párok, akik egy baráti sörözés helyett inkább egy olyan klubba látogatnak, ahol idegenekkel ismerkedhetnek, ha pedig kölcsönösen fellángol a vágy, legforróbb kívánságaikat is közösen valósíthatják meg.

Pedig a szvingerklubok léteznek, és nem kevés pár látogat el hasonló helyre kíváncsiságból, a különleges gyönyör ígéretéért, illetve azért, hogy más iránti vágyukat ne a párkapcsolat kereteit felrúgva és egymást átejtve kelljen kiélniük. Hogy képet alkothassunk, mi is az a szvinger-életforma, és vajon milyen hatással van ez a különös szabadság a párkapcsolatokra, bekukkantottunk a Villa 69-be, Magyarország első szvingerklubjába.

Amit a szvingerklubról tudnod kell

Ha partnereddel ellátogattok egy szvingerklubba, arra garantáltan számíthattok, hogy erotikus fantáziátokat a hely változatos pornófilmekkel megfejelt hangulata alaposan próbára teszi. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy kötelező az összebújás: ha első alkalommal inkább csak nézelődnétek, és tapasztalatot szeretnétek gyűjteni, nyugodtan megtehetitek.

A szvingerek legfontosabb alapszabálya ugyanis, hogy a nem valóban nemet jelent, minden különösebb indoklás nélkül. Ezen a helyen azért gyűlnek össze a párok, hogy minden társadalmi korláttól megszabadulva hódolhassanak szexuális vágyaiknak, ahhoz azonban, hogy ez a legkisebb súrlódás nélkül valósulhasson meg, az első pillanattól fogva tiszteletben kell tartani a másik személyes határait.

Annak ellenére tehát, hogy kötelező a különösen kacér öltözet, vagy az egy szál fehérnemű, sokkal kevésbé kell tolakodó, erőszakosan közeledő pasiktól tartanod, mint egy egyszerű szórakozóhelyen.

Hogyan zajlik az ismerkedés?

A klub alapvető célja, hogy vállalkozó kedvű párok ismerkedhessenek egymással, de szingliként is nyugodtan belekóstolhatsz egy forró éjszakába. Akár a romantika vagy a bevállalósabb szerelem híve vagy, a medencétől a csoportos szobán keresztül a szexhintáig itt minden helyszínt és segédeszközt megtalálsz, amit valaha elképzeltél. Kérdezni bárkit, bármiről szabad, hiszen itt az együttlét korántsem az a meghitt aktus, amibe nincs beleszólása egy harmadik embernek.

Ha tehát pároddal két ital között megpillantotok két szimpatikus embert, akik javában el vannak foglalva, nyugodtan megkérdezhetitek, hogy csatlakozhattok-e. Végtére is a szvingerklubokat pont nem arra találták ki, hogy kettesben, meghitt romantikus hangulatban ölelkezzetek, ha azonban éppen erre vágytok, és a házigazda is engedélyt ad rá, a párok paradicsomában valamivel intimebb közegben élvezhetitek tovább egymás társaságát.

A klub személyzete természetesen gondoskodik arról, hogy minden helyiségben rendelkezésre álljon óvszer, síkosító és törölköző, a szobák mellett pedig tisztálkodószerekkel felszerelt zuhanyzót is találsz.

Nyílt megcsalás?

Joggal merül fel azonban a kérdés, hogy egy jól működő kapcsolatban mi szükség van arra, hogy legintimebb pillanataitokat vadidegen emberekkel osszátok meg. A gyakorlott szvingerek azt vallják, hogy a klubokban mindent szabad, kivéve érzelmi szálat keverni a szexbe. Ezek a fülledt éjszakák tehát a vágyakról szólnak, nem pedig a szerelemről, bár olykor természetesen erre is akad ellenpélda, a Villa 69-ben tett látogatásunk alkalmával ugyanis éppen egy szvinger pár tartotta esküvőjét, de tény, hogy ilyen szoros kapcsolat ritkán szövődik a klubokban.

Amit gondolj át, mielőtt belevágnál

Mindez ideálisnak tűnhet, mielőtt azonban egy szexi klub felé vennéd az irányt pároddal, érdemes alaposan átbeszélnetek a dolgokat. Ha ugyanis nem vagytok elég nyitottak és megértőek egymással, a legkülönfélébb felállásban ölelkező férfiak és nők látványa komoly feszültséget okozhat közöttetek.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ha átlépitek a küszöböt, azt csak úgy érdemes, ha erre az éjszakára képesek vagytok szabadjára engedni a másikat, hiszen az is előfordulhat, hogy mások ölelő karjában köttök ki.
 

Villa 69
Cím: 1163 Budapest, Máté utca 55.
Nyitva: facér férfiaknak csütörtökön és pénteken, szingli hölgyeknek és pároknak szerdától szombatig.
Weboldal: http://www.villa69.hu/
Telefon: 06-30-450-7833.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük