- Szeretem, de nem akarok tőle gyereket

Nem kizárt, hogy a gyerekvállalástól való ódzkodásod hátterében egy olyan elődöd mintája áll, aki valamilyen oknál fogva elveszítette a gyerekét, vagy például belehalt a szülésbe.

Kedves Ágnes!

24 éves nő vagyok, közel öt éve párkapcsolatban élek. Mint mindenkinek, nekünk is voltak hullámvölgyeink, de valamennyi problémánkat megoldottuk, és összességében mindketten elégedettek vagyunk az életünkkel. Így, öt év után szóba került a házasság, amit mindketten szeretnénk, és valószínűleg a közeljövőben sor is kerül rá. Azonban tovább fejtegettük a témát, és eljutottunk a gyermekvállalásig, amiről eddig nem is beszéltünk - és kiderült, hogy teljesen más a beállítottságunk ezen a téren.

Én ugyanis nem szeretnék szülni. Lehet, hogy önzőnek tűnök emiatt, de pártolom az örökbefogadást, olyannyira, hogy jelenleg egy ilyen szervezetnél is dolgozom. Ugyanakkor a párom kijelentette, hogy vagy kettőnkből lesz gyerek, vagy sehogy.

Kompromisszumként azt a javaslatot tettem, hogy legyen egy vér szerinti és egy örökbefogadott gyermekünk, de ő nem hajlandó változtatni az álláspontján.

Kérdésem a következő: dobjam el a kapcsolatomat, vagy akaratom ellenére szüljek egy - vagy két - gyereket, holott nem ez a tervem, és a terhességtől is tartok?

Köszönöm a választ előre is, habár tudom, hogy ez egy nehéz kérdés.

Eszter

Kedves Eszter!

Sokat gondolkodtam a leveleden.

Az, hogy nem szeretnél szülni, semmiképp nem önzőség, csupán egy komoly elhatározás, amit a többieknek tisztelniük kell, neked pedig mindenképpen össze kell egyeztetned a mostani párod - leendő férjed - igényeivel is.

Jól látod egyébként, hogy mik a lehetőségeid: vagy van, vagy lesz egy közös nevezőtök, vagy nincs, és nem is lesz.

Ha ez utóbbi helyzet alakul ki, azaz nincs mindkettőtök számára elfogadható döntés, akkor még mindig két lehetőséged marad: nem vállalsz gyereket, ezért keresel magad mellé inkább egy olyan férfit, aki szintén nem szeretne saját utódokat.

Vagy a mostani párod kedvéért megváltoztatod az eredeti elhatározásodat, és mégis szülsz. És itt akár abba is hagyhatnám a válaszomat. Ami viszont nagyon elgondolkodtatott, és nem hagy nyugodni, az egy odavetett félmondatod: „akaratom ellenére szüljek egy - vagy két - gyereket, holott nem ez a tervem, és a terhességtől is tartok?”

Manapság a gyerekszülés nem jelent alapvető kizáródást a társadalmi körforgásból, nagyon sok nőnek sikerül összeegyeztetnie a karrierjét az anyasággal.

És miért is tartasz a terhességtől?

Ez a félmondatod tehát olyan, ami mellett családállítóként nem tudok csak úgy elmenni.

Nem kizárt ugyanis, hogy a döntésed hátterében valami nagyon komoly családi dinamika van, netán egy minta hat rád a tudattalanodban, szinte kényszerítő erővel. Volt-e valaki a női felmenőid között, aki sok gyereket elvesztett, esetleg belehalt a szülésbe? Érdemes lenne tehát végigvenni a családtörténetedet a terhességek, szülések, születések szempontjából.

Ez a módszer tudatos szintre tudja hozni azokat a lélekszinten ható kötődéseket, fogadalmakat, melyek olykor esetleg egy ilyen döntéshez - nem szülsz saját gyereket - vezetnek.

Ha pedig megnéznéd, hogy valójában mi van az elhatározásod hátterében, valódi döntési helyzetbe kerülhetnél. Amennyiben a félelem esetleg nem a sajátod - hanem valakitől, a családi rendszeredből átvett -, akkor azt elengedve már saját jogon mérlegelheted, vállalsz-e gyereket.

Még egy fontos szempont az előbbiekhez: a családállításban tapasztaltak szerint mindig nagy ára van annak, ha egy házaspár a saját örömére fogad örökbe egy gyereket, azaz, amikor a nevelőszülők elsősorban a saját vágyukat követik és elégítik ki, nem a gyerek érdekét nézik. Sokszor a saját gyereküket vagy a kapcsolatukat áldozzák fel érte cserébe. Kérlek, hogy ezt a szempontot is mérlegeld.

Féderer Ágnes

• terhesség
• szülés
• családállítás
• féderer ágnes
• Lélek&Test