A legkiakasztóbb szakítós szövegek - Neked is mondták már?

Ha csak szakítanának, és nem mondanának semmit, még az is jobb lenne.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mindenkinek az életében, így bizonyára a tiédben is fordult már elő olyan szakítás, amikorte voltál a szenvedő alany, akit lapátra tettek. Akárhogy is volt, nem lehetett egyszerű, hiszen, ha voltak problémák, ha nem, ha elmúlt a szerelem, ha nem, a szakítás mindenképpen fáj.

Ha szerencséd volt, a pasi, aki elhagyott, minden szépítés nélkül elmondta az okát. A legkevesebb ugyanis, hogy a szakító fél legyen őszinte azzal az emberrel szemben, akivel elbúcsúznak egymástól. Ha úgy érzi, az érzelmei nem a régiek, hát ki kell mondani, ahogyan azt is, ha egy esetleges harmadik személy az okozója a bajnak. Bármi is van, annyit megérdemel a párja, hogy megtudja, miért szakítanak vele.

Ha nem volt szerencséd, akkor viszont kaptál egy légből kapott félmondatot, ami mint a sípoló hang a tévéműsorokban, ügyesen kicenzúrázta aszakítás valós okát. Egy ilyen hallatán hirtelen nem is tudja az ember, sírjon vagy nevessen, néhány szakítós szöveg ugyanis mérhetetlenül ócska. Következzen most a négy legbosszantóbb.

Túl jó vagy nekem

Sablonos duma a javából, amiben ráadásul semmi logikát nem lehet fellelni. Egyfelől azért, mert ha valaki jó, az egy pozitív dolog, ami abszolút nem ok a szakításra, ahogy az sem, ha a szakító viszont nem elég jó, mivel neki akkor éppen hogy hálát kellene adnia az égnek, hogy a párja mindennek ellenére mégis kitart mellette.

Másfelől pedig, ha a pasi azt mondja neked, hogy te túl jó vagy, ő pedig nem eléggé, és mégis ő szakít, az minden racionalitást nélkülöz, hiszen ilyen felállásban neked lenne okod őt elhagyni. Annál is inkább, mert ha a pasi ilyen szöveggel hozakodik elő, nos, akkor igaza is van. Te tényleg túl jó vagy neki.

15 jel, hogy a pasi megcsal

Nézegess képeket!

Elolvasom

Még nem vagyok kész egy kapcsolatra

Felmerül a kérdés, hogy az az ember, akinek a száján kicsúszik egy ilyen szedett-vedett szakítós szöveg, vajon hogyan került egyáltalán olyan szituációba, hogy szakítania kelljen, amikor ő maga nyilatkozik arról, hogy nincsen kész egy kapcsolatra?

Itt sokkal inkább az lehet a helyzet, hogy a pasi idő közben rájött, valami nem stimmel, vagy nem lett szerelmes, esetleg hiányzik neki a szabadsága, és egyszerűen nem érzi jól magát a kapcsolatban. Ez távolról sem ugyanaz, mint nem készen lenni rá, miután már rég zajlik a dolog, tehát nincs mire készülődni.

Most a karrieremre kell koncentrálnom

Vannak időszakok, amikor az embernek tényleg összejönnek a dolgok. Sok a munka, vonzó beosztás ígérkezik és így tovább. Egy jól működő, harmonikus kapcsolat viszont miért állná mindennek útját? A biztos érzelmi háttér kiegyensúlyozottá tesz, és nincs jobb alap a mindennapi kihívásokkal való boldoguláshoz, mint ez.

10 dolog, amit tegyél meg a szakítás után, ha hamar túl akarsz lenni rajta

Nézegess képeket!

Elolvasom

Más kérdés, ha a kapcsolat nem jól működik, és túl sok energiát elvesz a mindennapos konfliktusok helyrehozatala. Egy ilyen esetben nyilvánvalóan sok lehet a munkahelyi terhelés és az örökös veszekedés együtt, de a valódi okot mégsem a karrierben kell megnevezni, hanem a rendszeres problémákban.

Túlságosan szeretlek, és ez megijeszt

Ha egy férfi és egy nő között szerelem alakul ki, annál szebb dolog nincs, hiszen a rokoni kapcsolatoktól eltérően két független ember választja egymást, és közöttük a semmiből születik meg egy gyönyörű érzés.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Az ominózus szakítós szöveg tehát azért sántít, mert a szerelem érzése jó dolog, amitől az, aki szerelmes, nem megijed, hanem határtalan boldogságot érez. Ha valaki ilyet mond, az maximum attól félhet, mi lesz, ha elveszíti a szerelmet. A szakítás viszont egy teljesen ésszerűtlen lépés ebben az esetben, mivel általa maga a szakító mondja ki a szerelemre a halálos ítéletet. Így újfent bebizonyosodott, hogy a fenti mondat is csak egy szégyenletesen sablonos szakítós szöveg.

OLVASD EL EZT IS!

Ezt is szeretjük