3 tipp, hogyan felejtsd el az exet

A férfibolondulásról, az úgynevezett nemződühről a tavasz tehet egyes egyedül. Meg az ősz, meg a tél, alkalmanként a nyár is. Vagy a kromoszómák, illetve az apró szöszök és kócok, a sok mikroszkopikus izé, amiket, ha az egyszeri belélegez, kifordul a szíve, a szája fokhagymaszagúvá érik, majd - és ez a végső stádium - szoknyák nyomába kullog el, és jól otthon felejti az asszonyát.

Örökre, naná, hadd porosodjon, mint a fikusz, kiszáradva a sarokban. Bridget Jones-t legéppuskázták a kövér, szárnyas marcipánputtók.
Ez olyan rejtély, mire még a brit tudósok is csak a fejüket rázzák, és épphogy kikukkantanak a Daily Telegraph mögül, mikor rekedt, pipás hangon azt dünnyögik: ezzel nem tudnak mit kezdeni. Mert nem a férfi a hibás. Ő, ki rokona a plüssmedvéknek, ártatlan. Lehet, hogy a csapvízben van valami, attól őrülhetett meg. Fluorid vagy izé: karbon. Jaj, hát bárcsak jönne vissza.

Megéri visszaszerezni?

A női elme, az egy pamutgombolyag, és sehol egy nagyi, hogy kibogozná! Hát ki szeretné visszakapni azt, aki átkosul kicseszett vele? Még szomorkodja magát szivaccsá is a lány utána, éjszakára pedig csak azért ne zárja kulcsra az ajtót, mert hátha hazatalál az a lókötő?

Nem lókötő az, nem gézengúz: az egy szimpla bunkó. És még mindig ott vigyorog a fényképe a fésülködőasztalon. Kérlek, herpesz bácsi, ugorj vissza a szám mellé.

Nagy úr ám a szerelem, hatalmas vállai vannak, börtöntetkókkal, tintakék szívben nagybetűs Mária, marha nagy hentesbárdot libegtet az oldalán, szembeszállni vele igen nehéz. Értjük, megértjük - bár mi magunk úgy vagyunk ezzel, hogy akadjon a torkán az a szoknya annak az eltéblábolt himpellérnek.

Megpróbálunk néhány tippel szolgálni, hogy az új meccset, ha nem is nagy fölénnyel, de 6:2, 7:6 arányban mégiscsak a lány vigye már.

Dobod el azt a zsebkendőt rögtön!

Kicsit pattanásos marketingmenedzserekké mutálódunk, úgy kiáltjuk világgá: tessék optimistának lenni. Senki nem akar visszamenni egy gyűrött arcú szalmaözvegyhez, akinek a szemében úgy lóbázza azt a bice lábát a szomorúság, akár valami kobold, hintázáskor.

Mint azt már kifejtettük: szerelmesnek lenni betegség, kólika, istencsapása, bogáncs a szívbe. Pláne, ha már nincs mellettünk az, akit szeretni lehet. Érti a férfi a sírás okát, csak látni nem szereti. Tessék kihúzni magunkat. Legyen egyenes a gerinc. Az áldás, az olyan, az nem köszön, nem mondja, hogy jó napot, tessék már vigyázni egy kicsit kedveském, mert épp a naccságos fejecskéje felé zuhanok. Csak jön, hullik, agyonüt. Bele kell törődni.

Attól, hogy otthagyták, lehet a lány a pretty woman. Különben is, pont itt az ideje, hogy a többi pasasok a kegyed bokája után forduljanak a körúton, immár teljesen legálisan. Az éhes férfiszemnél, úgy gondolnánk, nagyobb önbizalomdurrantó-bomba nincs.

Dobod el azt a telefont!

Ami ellenben tilos: a tündibündi SMS. A rövid, pecsétesre összesírt, nyolcszor kitörölt, majd hússzor elküldött szöveges üzenet. A csörgetgetés. Ne tessék bedőlni: a telefon a pasival van. Az a szemét áruló, vírust neki, nem feltöltőkártyát. Még mit nem.

Amikor a férfi arra a lépésre szánja magát, hogy dobbant, elsunnyog, annak nyilván oka van. Nem hülye ő, csak az esze épp lement köszönni a bájdorongnak, neki meg volt egy jó tíz éves ágyasa, mire az ész fogta magát, és jól ottmaradt. Lehet, hogy be is költözik egy időre, mit tudhatjuk.

Csakhogy a bájdorong albérlete igen-igen szűkös - meg kell osztania a herékkel, kik tudvalevőleg igen rossz társaság - örökre tehát az elme nem cövekelhet le. Visszamászik majd, ha más nem, megetetni a macskát. Az erőltetett telekommunikálás csak meghosszabbítani képes azt az időt, amit a hapsi távol tölt. Ne tudja már, hogy mennyire hiányzik, ne legyen tisztában azzal, hogy maradt a helyén egy sírnivaló, levesmeleg űr.

Dobod be magad, de azonnal!

Az elhagyás, a tartsunk egy kis szünetet olyan fájdalmas, mint a reflux, és vélhetően nem egy néhány hetes dugibarátság végére csapott kaput. Ha a lány annyira imád valakit, hogy - és hányszor láttunk ilyet, te jó ég - simán lemegy kutyába, akkor az a dolog igenis kétfalú. Vagy csak mi hiszünk még a Télapóban, nem tudni.

Lehet bízni, a remény hal meg utoljára. Mert Napóleon utolsó szavai vajon mik voltak? Nem az, hogy Waterloo, nem a császárságot siratta a köpcös tisztecske - beszámolók szerint az utolsó levegővel, amiben már ott röpdösött a lélek, azt nyögte a Bonaparte, hogy Joséphine! Ezen talán tessék elgondolkodni.

• szex
• szerelem
• adamik zsolt
• szakítás
• szerelmi csalódás
• pasiszemszög
• Lélek&Test