18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Szexpartnerkeresőn élhetnek vissza a fiatal magyar lányok fotóival: kihasználták a naivitásukat

Fiatal lányok töltik fel az oldalra a meztelen képeiket, fesztiváljegy ígéretével a problémás oldalra, amiről a képeik bárhová kikerülhetnek. Utánanéztünk a ShowYbodynak és a veszélyeinek.

laptop

Felháborodott édesanyától kaptunk levelet, aki egy botrányos honlapról számolt be nekünk. Lánya mutatott neki egy olyan oldalt, ami fiatal lányoknak kínál ajándék fesztiváljegyet cserébe a minél merészebb képekért.

Az anyuka elmondta, hogy lánya két barátnője már regisztrált is, és töltött fel magáról képet. Elég sok az aggályos pont a történetben, hiába önkéntes a feltöltés. Az is elgondolkodtató, hogy fiatal lányok gondolkodás nélkül töltenek fel magukról pucér képeket egy jegyért cserébe.

Fesztiváljegy meztelen képekért cserébe?

- Még csak nemrég indult, de már most százával rakják fel magukat a gyerekek. Ráadásul a lányom barátnői az egyetem környékén kapták a szórólapot. Tehát célirányosan direkt a diákokra utaznak – írta nekünk a kétségbeesett anya, aki mások figyelmét szerette volna felhívni a weblap veszélyeire. A levél elolvasása után alaposan utánajártunk a jelenségnek.

A nap folyamán az oldal folyamatosan változott, tartalmában is. Mégis nagyon fontos dolgokat lehet tanulni az esetből. Például, hogy ne töltsünk fel meztelen képeket sehova. 

showybody9.png

A showybody.com-ot megnyitva egy igen amatőrnek tűnő, szürke nyitóoldal tárult a látogatók elé, a neve után pedig rögtön a következő felirat szerepelt: „Nem mutathatom meg senkinek, megmutatom hát mindenkinek!”. Arra buzdították a lányokat – és december 13-tól a fiúkat is -, hogy töltsenek fel magukról minél merészebb képeket akkor, ha szeretnének fesztiváljegyet nyerni, vagy akkor, ha bizonytalanok, és megerősítésre vágynak. Ezzel is tudatosítva azt a hamis és igen káros felfogást, hogy bárki a meztelen testének megmutatásával szerezhet önbizalmat, és így érvényesülhet igazán, így gyűjtheti be a legtöbb szavazatot. Mert bár szó szerint nem mondták ki, hogy meztelen fotókat küldjenek magukról a jelentkezők, a következő mondat egyértelmű utalást jelentett mindenki számára:

- Nincs megkötés, hogy minek kell látszódnia, vagy minek nem. Minél merészebb vagy, vélhetőleg annál több szavazatot fogsz kapni – olvasható az oldalon.  A fotókat beküldők kivétel nélkül ruha nélküli képnek értelmezték a felhívást, hiszen mindegyikük meztelenül, igen kihívó pózokban szerepelt rajtuk. Azt nem tudni, hogy a regisztrálók honnan szereztek tudomást az oldalról, milyen promócióból érkeztek ide. Abban sem lehetett biztos senki, hogy melyik kép származik valódi, magyar lányoktól, és melyik csupán a hirdetés része. Azaz máshonnan leszedett pucér képeket sajátként töltöttek fel az oldal üzemeltetői – ugyanis a weboldalon az olvasható, hogy promóciós célokkal előfordulhat, hogy egyes képek máshonnan töltődnek. Tehát külföldi vagy egyéb honlapról leszedett pornográf fotókkal biztatják a lányokat arra, hogy ők is hasonlókat osszanak meg. De az már első ránézésre biztos volt, hogy több dolog is zavaros a botrányos honlappal kapcsolatban.

showybody6szerkesztett.png

Bárki felhasználhatja a képeket

Egyrészt rögtön a nyereményjegynél nem említik, hogy melyik eseményre szólna, sőt azt sem, hogy mikor lesz a sorsolás. Másrészt pedig bár itt kiemelik, hogy az oldalra csakis 18 éven felüliek regisztrálhatnak, később már úgy fogalmaztak, hogy egyelőre még csak dolgoznak a megoldáson, hogy ezt valóban leellenőrizzék, és tényleg csak nagykorúak meztelen fotói szerepelhessenek az oldalon. Erre egyáltalán nem volt garancia, nem is lehet. Arról már nem is beszélve, hogy bár kijelentik, hogy nem osztják meg harmadik féllel a fotókat, akkor vajon, aki a gép előtt ül, és látja őket, minek minősül?

Megkértük Fáy Margit ügyvédet, hogy nézze át az oldalon található Általános Szerződési Feltételeket, amelyben a következő kijelentés is szerepel, melyet szó szerint idézünk:

„A regisztrált és emailben hirdetés jelentkezett felhasználó hozzájárul, hogy az általa elhelyezett tartalmat a Szolgáltató felhasználja.” Ez a mondat pedig már önmagában kijelenti, hogy az oldal egyértelműen nem biztosít semmiféle védelmet a regisztrálók számára.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Ez egy igen veszélyes és problémás történetnek tűnik. A tájékoztatás alapján semmilyen védelmet nem kapnak a lányok arra vonatkozólag, hogy nem töltik tele az Internetet a képeikkel, nem küldik el például a német bordélyokba a fotókat – mondta Fáy Margit a Feminának. Az ügyvéd több paragrafust kiemelt a Büntető törvénykönyvből, amik miatt problémás lehet az oldal.

Btk. (2012. évi C. törvény)
Gyermekpornográfia (204.§)
Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvételt
  • a) megszerez vagy tart, bűntett miatt három évig,
  • b) készít, kínál, átad vagy hozzáférhetővé tesz, egy évtől öt évig,
  • c) forgalomba hoz, azzal kereskedik,illetve ilyen felvételt a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tesz,
    két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Személyes adattal visszaélés (219.§)
Aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével haszonszerzési célból vagy jelentős érdeksérelmet okozva
  • a) jogosulatlanul vagy a céltól eltérően személyes adatot kezel, vagy 
  • b) az adatok biztonságát szolgáló intézkedést elmulasztja,
vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2)
Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével az érintett tájékoztatására vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, és ezzel más vagy mások érdekeit jelentősen sérti.  

Ptk. (2013. évi V. törvény: 2:42.§)

Mindenkinek joga van ahhoz, hogy törvény és mások jogainak korlátai között személyiségét, így különösen a magán- és családi élet, az otthon, a másokkal való - bármilyen módon, illetve eszközzel történő - kapcsolattartás és a jóhírnév tiszteletben tartásához való jogát szabadon érvényesíthesse, és hogy abban őt senki ne gátolja.
Az emberi méltóságot és az abból fakadó személyiségi jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani.
A személyiségi jogok e törvény védelme alatt állnak. Nem sért személyiségi jogot az a magatartás, amelyhez az érintett hozzájárult.

Grtv. (2008. évi XLVIII. törvény: 7.§ és 8.§) 
Tilos az olyan reklám, amely gyermek- vagy fiatalkorút veszélyes, erőszakos vagy a szexualitást hangsúlyozó helyzetben mutat be.
Tilos az olyan reklám, amely a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázolja, különösen amelyik nemi aktust vagy nemi szervet nyíltan ábrázol (pornográf reklám).
Tilos a szexuális szolgáltatás reklámja. A szexuális szolgáltatás fogalmát és reklámozásának további korlátozásait külön törvény állapítja meg. 

Infotv. (2011. évi XCII. törvény: 3.§ 2. pont és 4.§)
Személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat - különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés.
Személyes adat kizárólag meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében kezelhető. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie az adatkezelés céljának, az adatok felvételének és kezelésének tisztességesnek és törvényesnek kell lennie.

Az oldalt és a "játékot" a finom17.com nevű szexpartnerkereső honlap támogatta. Ezt egészen ma délelőttig a weboldal neve fölött is kiírták „A Finom17.com bemutatja:” , illetve alul is szerepelt a „Copyright 2017 Finom17.com” szöveg. Már ez is elég meredek, mégis, aki a finom17-re kattint, vajon milyen korosztályt keres? Mióta az oldal tudomást szerzett arról, hogy bekerültek a köztudatba, és a média foglalkozni kezdett a problémával, rengeteget változtattak a honlapon, többek között eltávolították a finom17.com nyomát az egész weblapról, és beleraktak néhány kiegészítő sort a leírásba. A következő képeket mi még a változtatások előtt mentettük le az oldalról.

showybody8.png

A finom17.com „Magyarország legnagyobb alkalmi társkeresőjeként" hirdeti magát, és a neve alapján a fiatalokra hegyezték ki az oldalt. Azt persze nem írják le, hogy valójában szerepelnek-e fiatalkorúak a honlapon, és jogilag igyekeztek bevédeni magukat azzal, hogy fiatalok esetében nem írják ki a konkrét kort, csupán a 20 év alatti keresőkategória létezik, majd innentől felfelé van csak éves bontás. A szexpartnerkereső és a ShowYbody kapcsolatából pedig valószínűsíthető – de, természetesen nem mondható ki biztosra -, hogy van rá esély, hogy a fesztiváljegyért feltöltött képek a Finom17 oldalán landolnak majd. A lehetőség megvan rá, hiszen a felhasználási feltételekben a felhasználók átruházták a képeikhez való jogot.

A ShowYbody oldal álláspontja

Álnéven felkerestük a ShowyBody üzemeltetőit és létrehozóit, hogy még többet tudjunk meg a holnapról. Azt kérdeztük, hogy pontosan milyen fesztiváljegyekről is lenne szó, mikor lesz a sorsolás, illetve, hogy 18 év alatt is lehet-e képeket feltölteni. Szó szerint a következő választ kaptuk, amiből már sejthető, hogy felkészültek a támadásokra, és számítottak a megkeresésekre:

- Az oldalra csak 18-nál idősebbek regisztrálhatnak. Ezért várnod kell, amíg elmúltál már 18. A fesztiválokat illetően még nincs döntés. A Soundon gondolkodtunk, de nem írjuk ki, mert nem szeretnénk, ha a Soundot szervező cég úgy érezné, hogy rossz hírüket keltjük. Semmi közünk egyik fesztiválhoz se. Több levelet is kaptunk, ami szerint valakik médiahadjáratot indítottak az oldalunk ellen. Emiatt azt javaslom neked, hogy amikor már elmúltál 18, olyan képet tölts fel, amin fel vagy öltözve. Mi soha sehol nem írtuk, hogy meztelen képeket várunk. Bár felnőtt emberek azt töltenek fel magukról, amit akarnak, de még kicsit várunk, és ha az oldal körül kialakult hiszti nem csillapodik, akkor a meztelen képeket törölni fogjuk. Nem értjük, miért támadják az oldalunkat, mi egy sima képfeltöltő/szociális oldal vagyunk, és a szabályoknak megfelelünk. A puncs.hu-nak azt a célját mi is elítéljük, hogy elsősorban diákokat akarnak prostitualizálni. Cáfolunk minden olyan médiában megjelent állítást, hogy egyetemek körén reklámoznánk az oldalunkat (a puncs.hu-val ellentétben). Mi abban hiszünk, hogy kemény munkával lehet sikert elérni, ezért a fiatalokat mindig is arra fogjuk buzdítani, hogy tanuljanak, dolgozzanak és ne a "könnyebb" utat válasszák – írták a levelünkre, és a válasz egy részét azóta az oldalukra is kitették.

showybody5.png

A honlapon egyébként reggel óta rengeteget változtattak, és folyamatosan alakítják a szabályokat. Legutóbb azzal egészítették ki őket, hogy csak ruhás kép feltöltése lehetséges. Illetve kiraktak egy közleményt, melyben azt állítják, hogy soha nem szerepelt 18 év alatti regisztráló képe a holnapon, megfeleltek minden, a 18 éven aluliak védelmében előírt szabálynak, és azt is kiemelték, hogy soha nem reklámoztak iskolák és egyetemek környékén.

Csütörtök délután 2 óra után az összes meztelen képet is eltávolították az oldalról. Azóta pedig átalakultak felnőtt társkeresővé.

A Femina szerkesztőségének véleménye

Az mindenesetre biztos, hogy a felhívással könnyen átverték a fiatal lányokat és fiúkat, akiket egy fesztiváljegy ígéretével, valamint a 20. századi egyenlőség, szabadság és korlátok nélküliség felfogásának hirdetésével csábítottak és buzdítottak a merész képek feltöltésére. Mindez azonban téves és káros üzenetet közvetít a fiataloknak, akiknek nem szabadna magukról ilyen fotókat megosztani az egész világgal. Gondolniuk kellene a jövőbeli következményekre, és arra, hogy a testük túl értékes, és túl intim kincsük ahhoz, hogy ilyen megalázó helyzetben mutassák meg. A Femina szerkesztőségét felháborította az oldal és maga a jelenség is.

- A showybody.com pont a legsebezhetőbb réteget célozza, és használja ki: azokat a fiatal lányokat és nőket, akik nem elégedettek a testükkel, és akik – valljuk be – naivak. Azokat szólítja meg, akik bizonytalanok, és megerősítésre vágynak a külvilágtól, hogy igenis eléggé vonzóak és szexik. Azt mondják nekik: „Ne légy szégyellős, és töltsd fel magadról egy minél merészebb szelfit”. Elhitetik, hogy a szégyenlősség nem menő, hogy nyugodt szívvel feltölthetsz magadról pucér fotót egy nyilvános oldalra a szabadság és egyenlőség jegyében. Az oldal azokat a lányokat pécézi ki, akik önértékelési zavarral küzdenek – ez pedig a mai internetes világban a nők igen nagy százalékát érinti – mondta Molnár Zsóka szponzorációs szerkesztő.

showybody7szerkesztett.png

- Felháborítónak és elszomorítónak tartom ezt a kezdeményezést, hogy fiatal nők a meztelen fotóikért cserébe a közönség szavazatai alapján nyerhetnek egy-egy jegyet valamelyik fesztiválra. Ez a honlap az emberi méltóság megsértésének nyomasztó példája, amely a nőket pofátlan módon tárgyiasítja, ráadásul mindez akkor történik, amikor az egész világ a szexuális zaklatások ellen küzd. A honlap készítői pedig hiába hangoztatják, hogy a „szégyenlősség olyan 20. századi”, hiszen a meztelen testünk 2017-ben is ugyanolyan intim kincsnek számít, mint a múlt évezredben – tette hozzá Bajtai András, a Femina újságírója.

- Szomorú, hogy egy ilyen oldalnak van létjogosultsága, hogy a fiatal, naiv lányokat azzal vonzza be, ne szégyelljék a testüket, mutassák meg magukat, miközben ezzel nyíltan kiszolgáltatja őket szexuális ragadozóknak. Azzal, hogy lehet írni a lányoknak az oldalon, nemcsak a prostitúciót segíti elő, de teret enged a bullyingnek is. Bár biztos, akad a lányok között olyan, aki nincs tisztában a meztelen képek következményeivel, azzal, hogy a netre felkerülve a jövőben bármikor viszontláthatja magát bárhol, ami később sok szempontból ellehetetlenítheti majd őket az életben, valószínűleg sokan tudják azt is, hogy ezzel mire vállalkoznak – mondta Tóth Diána marketing menedzser.

- Annyira nyilvánvaló az oldal célja, a képek későbbi továbbadása, esetleges értékesítése, hogy egyszerűen nem értem, hogy képesek emberek önként feltölteni a képüket, egy meg nem nevezett fesztiválra szóló jegyért. Az külön nevetséges, hogy néhányan megkérdezték, hogy harmadik félnek átadják-e, könyörgök, kint van egy nyilvános oldalon, az nem elég? - Fehér Ági vezető szerkesztő véleménye.

showybody10.png

Bár az oldalt azóta felnőtt közösségi és társkereső honlappá alakították, az biztos, hogy a legjobb lenne, ha soha senki sehol nem osztana meg magáról ilyen képeket. Ami egyszer a netre kerül, az ugyanis ottmarad.

Frissítve!

A ShowYbody oldala december 14-én este megszűnt, helyette egy felirat szerepel a nyitólapon, amit 15-én reggelre ismét megváltoztattak. Míg tegnap csak azt állították, hogy nem érkezett regisztráció a honlapra, hanem egy másik weblapról egy algoritmus segítségével jelenítették meg véletlenszerűen a fotókat, és a céljuk csak a médiafelhajtás keltése volt, mára egy hosszabb magyarázkodással is kiegészítették a szöveget.

Azt állítják, hogy az olvasói levél egy munkatársuk műve volt - ami azért furcsa, mert tegnap még anyukaként említették, és fel voltak háborodva azon, amit a levél állít -, és csupán egy HOAX, azaz álhír és átverés volt az egész, és a gerillamarketing része. Elnézést is kértek azoktól, akiknek szó szerint idézve megsértettek vele a "jóérzését". A finom17.com viszont még elérhető, annyi különbséggel, hogy rákerült a nyitóoldalra egy nagy 18-as karika. De persze a neve ettől még ugyanolyan árulkodó.

showybody.png

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük