18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

4 intő jel, hogy a nő szeretőt tart

Van úgy, hogy nem elég egyetlen szerelem, és a nő dacból vagy boldogtalanságból, de elcsábul. Figyeld a jeleket!

Bár az ellenkezőjéről gyakrabban esik szó, olykor az is megesik, hogy a nő keresi idegen ágyban a szerelmet. Két vasat a tűzbe tartani azonban nem egyszerű, és, ha egy nő úgy dönt, hogy otthon nem kapja meg, amire vágyik, ezért inkább máshol keresi a boldogságot, az nem maradhat sokáig titokban.

A romantika halála

Ha már csak emlékeidben él a kép, amikor párod egy szál bugyiban kávéval kedveskedik neked ébredés után, lehet, hogy másnak tartogatja ezt az üdítő jelenetet. Párkapcsolatban többnyire a nő az, aki jobban odafigyel partnerére, ha azonban túlságosan megromlik a viszonyotok, ez könnyen megváltozhat.

Ha az utóbbi időben kedvesed már nem a régi, és eddig szeretett hóbortjaidat egyre nehezebben viseli, nem feltétlenül kell arra gyanakodnod, hogy máris szeretőt tart, de ez a helyzet könnyen vezethet akár odáig is, hogy megcsaljon. Ekkor azonban nem az a megfelelő lépés, ha letámadod, és számonkéred, hogy miért nem a régi, és miért nem törődik veled. Inkább próbáld meg azt kideríteni, hogy mi lehet a gond a kapcsolatotokkal, ha ugyanis azon próbálsz meg változtatni, amivel párod elégedetlen, még helyrehozhatjátok a dolgot.

Az utolsó szó joga

Míg a férfi többnyire kedvesebb és figyelmesebb lesz, amikor félrelép, a nő inkább dacolni kezd. A lelkiismeret-furdalás odáig vezethet, hogy kedvesed akár szokatlan apróságok miatt is igen hevesen beléd köt, mert ezzel tulajdonképpen maga előtt igazolja csalfa tettét. Ha az átlagtól is elviselhetetlenebbnek tűnsz számára, akkor jogosnak és elkerülhetetlennek tűnhet a félrelépés. A megcsalásra mentség természetesen nincs, de a nőnél ez többnyire egy végső, elkeseredett lépés, amikor már minden létező módon megpróbálta tudtodra adni, hogy probléma van, de te nem ismerted fel a jeleket. Ha eddig nem tűnt fel, ne várj addig, hogy végképp késő legyen, és próbáld meg kedveseddel közösen felkutatni az okokat.

Félelem és reszketés

A bűnös mindig retteg attól, hogy előbb vagy utóbb lebukik. Ha tehát azt veszed észre, hogy párod a szokásoshoz képest nyugtalanabb, ingerlékenyebb, és arra gyanakszol, hogy titkolózik, lehet, hogy nem jársz messze az igazságtól. Az éjszakai üzenetek és ismeretlen hívások nem csak a csalfa férfit üldözik, de a hűtlen nőt is. Ha tehát párod kínosan ügyelni kezd arra, hogy ne maradj kettesben kis készülékével, és szokásává válik, hogy éjszakára kikapcsolja a telefont, akkor egy kérdést megér, hogy kiderítsd, miért teszi mindezt.

Fásult szerelem

Egyszerre két embert szeretni nem egyszerű. Ha párod rendszeresen megfordul egy másik férfi ágyában is, az előbb-utóbb szexuális életeteken is érezhető lesz. Ha hirtelen megváltoznak a gesztusai, és teljesen új dolgokat szeretne, emellett azonban érzéketlenebb és sokkal kevésbé romantikus az ágyban, az intő jel lehet. Az is előfordulhat azonban, hogy a lelkiismeret magasabb hőfokra tekeri a szenvedélyt, és párod olyan szerelmes pillantásokkal és gesztusokkal közeledik hozzád, amelyek első összebújásaitok óta nem fordultak elő. Ha azonban szeretkezés közben kerüli a pillantásodat, csókodat pedig csak vonakodva viszonozza, kezdj el gyanakodni, a nőnek ugyanis a csók az egyik legintimebb gesztus, ami éppen annyira rossz tud lenni egy nem kívánt személlyel, mint amennyire vadító egy szenvedélyes helyzetben.

Hullámvölgyek minden kapcsolatban lehetnek, ami nem jelenti feltétlenül azt, hogy a nő az első nehéz pillanatban rögtön félre fog lépni. Ha párod elmegy az éjszakába, lehet, hogy tényleg csak a barátnőivel bulizik, de azért, ha egy jó ideje tartózkodóan és furcsán viselkedik, az mindenképpen gyanús lehet.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Mielőtt azonban sértett férfiúi hiúságod támadásba lendülne, gondolkodj az okokon is, és ne az legyen az első, hogy hűtlenséggel vádolod kedvesed.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük