Hogyan rombol visszafordíthatatlanul a negatív gondolkodás, és mit tehetsz ellene?

Borzasztóan káros a negatív gondolkodás, mégis nehéz leállni vele. Eláruljuk, hogy küzdheted le a leghatékonyabban.

szomoru no
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sokakra jellemző, hogy mindig a dolgok legrosszabb alakulását veszik számba, és folyton azon gondolkodnak, mi sülhet el rosszul, miben hibázhatnak, vagy éppen, hogy önmagukban milyen kivetnivalót találnak. 

Bár nem árt figyelembe venni az események esetleges rossz kimenetelét, sokáig sem szabad ezeken agyalni, vagy úgy hozzájuk állni, hogy biztosan csak ez következhet be. A negatív gondolkodás ugyanis a fizikai és mentális egészségre is rendkívül káros. Eláruljuk, milyen következményei vannak, és azt is, hogyan szokhatsz le róla szép lassan, fokozatosan.

A negatív gondolkodás káros hatásai

Számos kutatás vizsgálta már a negatív gondolkodást, és egyértelműen megállapították, hogy az élet minden területén megmutatkoznak káros hatásai. Szinte lehetetlenné teszi, hogy az ember élvezze az adott pillanatot, meglássa az életben a szépet, kiélvezze a sikereit vagy a boldog perceket. Hosszú távon önbizalomhiányt, szorongást, elégedetlenséget, depressziót és egyéb mentális zavarokat is okozhat. Nem beszélve a testi tünetekről, melyek közül a leggyakoribb a hormonrendszer egyensúlyának felborulása a stresszhormon, a kortizol szintjének megemelkedése miatt. Emellett rengetegszer előfordul még a magas vérnyomás és a gyakori fejfájás is. 

Robert K. Merton szociológus, kutató és egyetemi tanár vizsgálataiban arra is rámutatott, hogy a negatív gondolkodás egyfajta önbeteljesítő jóslatként működhet. Ez azt jelenti, hogy a gondolat hatására tudattalanul is úgy kezd viselkedni az ember, hogy végül megvalósuljon, igazzá váljon, ami megfordult a fejében. Így nemcsak a testi és lelki egészségre, de a társas, illetve párkapcsolatokra és a karrierre is borzasztóan káros lehet: elszeparálhat, magányossá tehet, illetve konfliktusokat is szíthat. Éppen ezért olyan fontos minimalizálni a rossz gondolatokat.

A gondolatok felismerése, megértése

Persze nem arról van szó, hogy teljesen meg kellene őket szüntetni, hiszen segíthetnek abban, hogy felmérj bizonyos helyzeteket, és alaposan megfontolhass mindent. Túlzott mértékben azonban nem szabad teret engedni nekik, lényeges korlátozni őket. Ebben az első lépés a felismerés lehet. Figyeld meg a gondolataidat, azonosítsd a rosszakat, majd próbáld meg megfejteni, mi váltja ki őket. Lehet, hogy egy hely, egy személy vagy egy kellemetlen tapasztalat okozza a legtöbb kétséget. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ha ez megvan, ne próbáld erőszakkal megszüntetni őket, hiszen ez csak még több szorongást szül. Inkább vizsgáld meg azt, hogy reálisak-e, vagy csak a félelem eredményezi őket, majd kérdezd meg magadtól, hogy ha más gondolna ezekre, hogy állnál hozzá. Igazat adnál neki, vagy csak emlékeztetnéd rá, hogy feleslegesen aggódik? Valószínűleg a legtöbb esetben a második lesz a válasz, ennek tudatában pedig könnyebb lesz elengedni.

Pozitív megerősítés

A pszichológusok szintén ajánlják azt a módszert, hogy ha negatív gondolatok fordulnak meg a fejedben, állítsd meg őket, és alkalmazz pozitív megerősítést. Például, ha arról agyaltál, hogy úgysem tudod megcsinálni a feladatot, vagy elérni a célodat, akkor tudatosan kezdd mondogatni magadban az ellenkezőjét: „Meg tudom csinálni. Képes vagyok elérni a céljaimat”. Ismételd el többször egészen addig, amíg a lehúzó mondatokat el nem felejted.

Húzd meg a határokat!

Ha már régóta a negatív gondolkodás uralja az életedet, nem leszel képes azonnal teljesen megszabadulni tőle. Éppen ezért jó módszer, ha teret hagysz neki, de úgy, hogy szűk korlátok közé szorítod. Például jelölj ki egy félórát az estéidben, amikor szabadjára engeded a rossz gondolatokat, viszont a nap többi részében, ha felbukkan egy, azonnal állítsd le, és mondd magadnak, hogy majd este hagysz rá időt. Azonban a kijelölt intervallumban is próbálj arra koncentrálni, hogy a realitás talaján maradj, és fókuszálj a felmerülő kétségek megoldásaira.

Mindfulness és pozitív emberek

Szintén hatásos, ha a mindfulnesst próbálod alkalmazni, és igyekszel minden pillanatot megélni. Ha észreveszed, hogy elkalandozik az agyad, és a dolgok negatív kimenetelén kezdesz morfondírozni, tudatosan próbálj leállni, és kezdj a jelenre koncentrálni. Figyeld meg a környezetedet, azt, hogy éppen hogy érzed magad, igyekezz meglátni a szépet az adott percben. Ez a technika segít elfelejteni a negatív gondolatokat, és a jó dolgokra összpontosítani.

Az is remek hatással lesz rád, ha pozitív emberekkel beszélgetsz, ők ugyanis képesek átragasztani rád a gondolkodásmódjukat, az életfelfogásukat, és hatalmas motivációlöketet adhatnak.

Azt tudnod kell, hogy a negatív gondolkodás minimalizálása nem megy egyik pillanatról a másikra, de tudatossággal és kitartással igenis lehetséges. Ha azonban úgy érzed, sehogy sem sikerül változtatnod, érdemes pszichológus segítségét kérned.

Megrázó fotókon a depresszió

Hector Andres Poveda Morales egyetemista évei alatt tapasztalta önmagán a mentális problémák első jeleit, a helyzet viszont egyre csak súlyosbodott. Végül olyan mély depresszióba süllyedt, amiből csak nagyon nehezen tudott felgyógyulni. Akkoriban iratkozott be egy fényképésziskolába is, ennek hatására pedig eldöntötte, hogy megpróbálja a fotózással megörökíteni depresszióját, hogy a felvételek segítségével családjának és barátainak is megmutathassa érzéseit, küzdelmeit, valamint azt, hogy milyen is ez a betegség. Megrázó, elgondolkodtató felvételeit végül az egész világgal megosztotta.

Megrázó képek a depresszióról: saját betegségét örökítette meg a fotós

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük