18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

5 dolog, amitől jobban fog működni a szerszáma!

Érdemes odafigyelni rá

A merevedési gondokra is van megoldás.

Megoldás a merevedési gondokra

A merevedési gondok nem csak az idősebb férfiaknál jelentkezhetnek, ráadásul odafigyeléssel akár meg is előzhetőek. Az erekciós zavaroknak számos oka lehet, fizikai és lelki egyaránt, és nem a kék bogyó az egyetlen, ami a megoldáshoz segíthet. Egy, a Journal of Sexual Medicine-ben megjelent kutatás szerint ugyanis van még öt másik dolog is, ami megoldhatja a merevedési zavarokat.

Az alábbi kutatás öt tényezőt vizsgált a merevedési gondokkal küzdő férfiaknál, melyek hatással voltak zavaraikra. Hosszú távon, figyelve ezekre az alapvető dolgokra javul a szexuális teljesítmény, és megoldást nyújthatnak a merevedési gondokra is.

A kutatás

A kutatásban 765 - 35-80 év közötti - férfi vett részt. A kutatás első részéhez kérdőíveket használtak, amik feltárták a szexuális vágyakat, a szexuális aktivitást és a szexuális beállítottságot, majd az erekciós problémák vizsgálatára külön kérdőíven tértek ki. A vizsgált alanyokat megkérdezték arról, hogyan élnek, azaz mennyi alkoholt fogyasztanak, mennyit mozognak, milyen a súlyuk, van-e bármilyen szorongásuk, depressziójuk, és egyáltalán hogyan tudnak aludni. A kutatás után öt évvel ezeken a férfiakon azt figyelték meg, hogy azoknál, akiknek rossz szokásai csökkentek, és egészségesebben életek, egyértelműen kimutatható a szexuális teljesítményben való pozitív változás.

Az alábbi pontokat követve az alanyok úgy tudták letenni a gyógyszert, hogy már nem éreztek a szexuális életükben semmilyen zavart. Tehát ettől az öt tényezőtől kimutathatóan javul a férfiak szexuális teljesítménye, és a tényleges életmódváltás a merevedési problémákat is megoldhatja.

Súly

Az egészséges BMI hatalmas faktor az erekciós zavarokban. A túlsúly hatással lehet a merevedésre, hiszen ezeknek a férfiaknak sokkal kisebb a tesztoszteronszintjük. A felesleges kilóktól való megszabadulás és az étkezési szokásokon való változtatás az első tényező, ami segít az ilyen típusú zavarok megoldásában.

Diéta

A kevesebb koleszterin segít a férfi tesztoszteronszintjének növelésében, tehát a diéta beállítása szintén fontos szempont a szexuális zavarok csökkentése érdekében. A cukorproblémákkal küzdőknek például fokozottabban kell figyelniük erre, mert náluk nagyobb a kockázat, hogy megjelennek a gondok a nem megfelelő cukorszint hatására.

4 egyszerű jógapóz, amitől sokkal jobb lesz a szex

Nézegess képeket!

Elolvasom

Alvás

A reggeli merevedési gondok sok esetben összefüggésben állnak az alvással. Ha alváshiány áll fenn, meg kell keresni az okát, és azt megoldani. Az alvási ciklusok ugyanis összeköttetésben állnak a merevedéssel. Ha az egyik nincs rendben, a másikban is problémák keletkezhetnek. Ezen felül az alváshiány hatással van a nemi vágyra is.

Edzés

Az edzés a jó szex alapja a férfiaknál és a nőknél is egyaránt. A rendszeres edzés fitten tart, és mellette a szexuális aktus során is sokkal aktívabb életet lehet élni. Ha valaki rendszeresen edz, és hirtelen abbahagyja, az a szexuális életére is kihatással lesz. A fizikai terhelés jó a súlyvesztésre, egészségesen tart, és a merevedési problémák megoldásában is csodákra képes. Ezen felül lelkileg is sok energiát ad, hiszen a fizikum erősödésével a külső változások magabiztosságot kölcsönöznek. Az edzés a tesztoszteronszintet is növeli, ami segít felpörgetni a vágyat.

Alkoholmegvonás

Meglepő, de egy kis alkohol segíthet a merevedési problémák oldásában, azonban nem szabad átesni a másik oldalra vele, mert nagy mennyiségben potenciazavarokat okozhat.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Egy kevés alkohol oldja a gátlásokat és a szorongást is, ezáltal segítve a probléma feloldását. Az alkohol nagy mennyiségben való fogyasztása azonban nemcsak a spermiumok életképességét csökkenti, de rontja a kapcsolatot az agy, a gerincvelői merevedési központ és a nemi szervek között. A nagy mennyiségű alkohol csökkenti a szexuális vágyat és teljesítőképességet is.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük