- Megcsalt a párom, mégsem tudom elhagyni!
Csalárd volt a párod, mégis megbocsátottál neki? Vajon csak kényelmesebb volt így, vagy valami rejtélyes oka van? Most kiderül.
Lebukott egy másik nővel, kiderült, hogy mással is viszonya van, erre persze kiakadtál? Az eszed azt diktálja, hogy ne hagyd szó nélkül. A barátnőid meg arra biztatnak, hogy sürgősen add ki ennek a pasinak az útját, hiszen sokkal különbet érdemelnél. Valami a lelked mélyén mégis visszatart.
Nem szívesen vallod be, de inkább átlépnél a háborgó önérzeteden, és fátylat borítanál a történtekre? Tudd meg, mi lehet mindennek a hátterében.
Családilag összekötve
Mindegy, mit tett veled az a férfi, akit a társadnak tartottál eddig. Ha ugyanis valamiféle rejtett kötés, kötődés húzódik meg a mélyben, a tudattalanod távoli szegletében, nehéz, szinte lehetetlen szabadulnod tőle. Ilyen például, amikor valaki az apja helyett, avagy épp ellenében választ magának párt. Illetve, ha azt a szeretetet, amit hiányolsz a gyerekkorodból, épp a pasiddal akartad pótolni.
Olyan ez, mintha apád képe villanna fel minden egyes alkalommal, amikor ránézel arra a férfira, akibe szerelmes vagy. De miért is történhet meg ez?
Az apánk az első férfi az életünkben, így mi, nők, csak akkor lehetünk szerencsések a párkapcsolatainkban, ha vele kiegyensúlyozott szülő-gyerek kapcsolatban vagyunk.
Se nem ideál a számunkra, akiből nincs még egy a világon. Se nem utáljuk, mert úgy bánt például az anyákkal, ahogy nem lett volna szabad. Se nem vágyakozunk utána, hiszen valami miatt nem jutott elég ideje arra, hogy igazi, az általunk elképzelt apa legyen.
A női minta szolgálatában
Ez az érem másik oldala. Ha ugyanis a felmenőid között több olyan női sors volt - például édesanyádé vagy nagymamádé -, amely a csupa nagybetűvel írt férfi feltételek nélküli kiszolgálásáról szólt - azaz a nők a családodban a tűrni, tűrni, tűrni vezérelvnek hódoltak be -, te sem tudod ettől függetleníteni magad.
A családállítás módszere arra jött rá, hogy a családhoz tartozás érzése általában mindent felülír. A gyerekek meg vannak győződve arról, hogy kötelességük ismételni az adott családi mintát. Azt hiszik ugyanis - mindez persze tévedés, és ezt teszik helyre a családállítás technikái -, nem engedhetik meg maguknak, hogy boldogabbak lehetnek az előttük járó generációk tagjainál.
Családállítás és múlt
A családállítás módszere bármilyen megoldatlan nehézségedben segíthet. Elképzelhető, hogy a megoldás kulcsa nem is nálad, hanem a felmenőid múltjában keresendő.
Bizony ez is megakadályozhatja, hogy elhagyd a csalfa férfit. - Ha anyám, nagymamamám szenvedett, ha őket kihasználták, akkor én sem tehetek semmit. Akkor vagyok jó kislány, ha velem is ugyanez történik - ez vezet például a lelked legmélyén.
- Nem bízom magamban
Persze, lehet az is, hogy kevesebbet hiszel magadról, mint kellene. Az ismert rosszat, azaz a csalfa férfit, inkább elfogadhatónak ítéled, mint az ismeretlen jót, vagyis a téged szerető, egyenrangú társ ígéretét. Pláne kínos a helyzet, ha ennek anyagi aspektusai is vannak, hiszen épp ez a férfi - a hűtlen, más nők után futó - tart el téged, ő biztosítja számodra a kényelmes és kellemes életet.
A választás joga azonban ekkor is megmarad neked. Őt, mindazzal együtt, amit kínál, ilyennek, azaz olykor csalfának is, kell elfogadnod. Vagy: dönthetsz úgy, hogy mást keresel. Ez némi kockázattal jár, a kimenete ráadásul meglehetősen bizonytalan. Viszont akár nyerhetsz is. Rajtad múlik, hogy első lépésként meg mered-e fogalmazni azt, mire vágysz valójában.
De miért is kellene őt elhagyni?
Ez ilyenkor a legéletszerűbb opció. Hiszen a pasid félrelépésében benne voltál te is. Igen, ne háborogj, rajtad is múlt, ami történt. Ha te mindent megadtál volna ugyanis neki, akkor nem kellett volna máshol, mást is keresnie. Ez a legnehezebb út. A szembenézésé, a kármentésé, a felismerésé, a megbocsátásé. A változtatásé.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányit mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nézz őszintén szembe a tükörképeddel. Valóban képes vagy megbocsátani neki? Feltételek nélkül hinni benne? Szeretni őt a történtekkel együtt? Megváltozni a kedvéért? Nos, tulajdonképpen ezek a válaszok jelölik ki, mit kell tenned.
OLVASD EL EZT IS!
- ex
- párkapcsolati probléma
Hárman egy ágyban? Így kezeld okosan az ex-kérdést
- párkapcsolati probléma
- családállítás
Ezért nem tudsz komoly kapcsolatot kialakítani
- ex
- párkapcsolati probléma