Nem a hetedik év a kritikus - Jóval előbb eljön a veszélyes időszak

Kiderült, melyik a kapcsolatok legboldogabb és legkritikusabb időszaka, és nem az, amire mindenki gondolna.

hazassag krizis
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A közhiedelemben leginkább az él, hogy a hetedik év a legveszélyesebb a házasságokban, mert ekkor kerül a leggyakrabban a szakítás szélére a pár, és ekkor is történik a legtöbb válás. Európában például évente nagyjából 950 ezer házasság végződik a válóper beadásával, míg a világban nagyjából évi 2,1 millió.

Éppen ezért rengeteg szakértő vizsgálta már a párkapcsolatok változásának folyamatát, köztük nemrég a Slater and Gordon Lawyers ügyvédi és tanácsadó iroda is, akik több mint 2000 házaspárt nézve állapították meg, melyik a kapcsolatok legboldogabb és melyik a legkritikusabb időszaka.

Ezek a legboldogabb évek a házasságban

Az nem volt meglepő, hogy a legboldogabb a hazásság utáni első három év volt. Ekkor ugyanis még az újdonság varázsával hat minden a párra, kiélvezik az együtt töltött időt, és jobban megismerik egymást. A kutatások alapján ekkor még javában ott van a rózsaszín köd, ami mindent elhomályosít és szebbé tesz. A harmadik év után azonban a felek elkezdik felfedezni egymás hibáit, tökéletlenségeit, ráadásul a vizsgálatok alapján ekkor kezdenek a leginkább elkényelmesedni a kapcsolatban.

hazassag problema

A párok nagy részénél ennyi idő elteltével születik meg a baba is, ami még több kihívást, nehézséget, valamint feladatot visz a közös életükbe. Azonban az is kiderült, hogy ekkor jön el az átalakítások időszaka is, ami egy kicsit feldobja a pár életét, illetve a jövedelmeik ekkor gyűlnek össze annyira, hogy utazásokra és közös programokra is legyen lehetőségük.

Nem a hetedik a kritikus

Amikor viszont elérkezik az ötödik év, minden eddig felépített dolog veszélybe kerül. Ekkor a gyerekek már általában annyi idősek, hogy az anya újra dolgozni kezdhet, így rengeteg konfliktust szül a nevelési kérdéseken kívül az idő, valamint a feladatok beosztása a kicsi és a ház körül. Ezekhez pedig gyakran állandó fáradtság és kimerültség is társul, amik még több veszekedéshez vezetnek.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Az első két-három évben nagyon ritkán fordulnak hozzánk a párok, az ötödikben viszont rengetegen gondolkoznak a váláson, és kérnek tőlünk tanácsot. Ezeknek az éveknek az izgalma és az újdonsága ugyanis eddigre elmúlik, és ekkor kezdik megtapasztalni, hogy a házasélet nem mindig olyan, mint amilyennek ők elképzelték. Sokszor viszont szerencsére ez a krízis fél év alatt megoldódik, ha jól kezelik.

Az emberek gyakran elfelejtik a boldog első években, hogy a jól működő házasságért meg kell dolgozni. Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, de a legtöbb probléma megoldható, csak kitartás kell hozzá, és nem szabad félni külső segítséget kérni - mondta Amanda McAlister családjogi ügyvéd a publikált tanulmányban, aki azt is hozzátette, hogy a hetedik évre már a legtöbb párkapcsolat helyrerázódik. Eddigre kialakul a rutin, összecsiszolódik a férfi és a nő, és általában már a pénzügyi problémák is megoldódnak, valamint a gyerekek is elérik azt a kort, hogy kevesebb időt igényelnek.

Ez is bizonyítja tehát, hogy nem szabad feladni a problémáknál, nem szabad rögtön az egyszerűbb utat választani: ha ugyanis egy pár szereti egymást, akkor sok idő- és energiabefektetéssel rengeteg minden helyrehozható. Akkor érdemes csak a válás mellett dönteni, ha tényleg úgy érzitek, hogy mindent megpróbáltatok, és nem lehet megoldani a problémákat.

Ezt is szeretjük