Nem csak feleségek és alkalmazottak voltak: a középkorban a nők néha sikert értek el

Bár a középkorban a dolgozó nők nagy része beosztottként végezte a munkáját, meglepően sok független női vállalkozó is volt a kor patriarchális viszonyaihoz képest.

Voltak női munkaerők, akiknek állása dokumentálva volt, de rengetegen dolgoztak anélkül, hogy erről írásos bizonyíték lenne.

Dolgozó nők a középkori Dél-Franciaországban

Toulouse-ban mindössze öt rendelet hivatkozott kifejezetten a női munkásokra: takácsokra, befejezőkre (ők tökéletesítették a megkezdett munkát), gyertyakészítőkre, viaszkereskedőkre és használtruha-kereskedőkre.

Montpellier-ben legfeljebb tizenöt mesterség létezett kifejezetten nők számára. Aix-en-Provence-ban, ahol a céhek testvéri szövetségekben szerveződtek, a legtöbb rendelet megemlítette a nők részvételét a vallási életében, de semmit nem szólt a mesterségekben betöltött szerepükről. A munkaszerződések azonban azt mutatják, hogy a nők szakmai tevékenységeinek köre szélesebb volt, mint amit a jogi dokumentumok sugallnak.

Mégis, habár több száz irat tanúskodik a nők szakmai tevékenységéről, a férfiakhoz képest alulreprezentáltak voltak, jóval alacsonyabb bért kerestek, és csak bizonyos feltételek mellett tudták csak a mesteri rangot megszerezni. Ez egy olyan privilégium volt, amit leginkább a férfiaknak tartogatott a kor.

A mesterek voltak szakmájuk legmagasabb rangú munkásai. A tizenötödik századig ahhoz, hogy elérjék ezt a rangot, saját üzlettel kellett rendelkezniük, és háztartásuk fejének kellett lenniük.

A nők ritkán érdemelték ki a magistra címet, még ha saját vállalkozásuk is volt, és alkalmazottakat vagy tanoncokat vettek fel. A montpellier-i vagy marseille-i női munkaadóknak azonban körülbelül a fele független nő volt, hajadon vagy özvegy. A másik felük férjes asszony volt, akik nem feltétlenül ugyanazt a szakmát gyakorolták, mint férjük. Montpellier-ben 1300 és 1460 között a munkaszerződések 8,5%-át független női munkáltató kötötte, 5,5%-át olyan házaspár, ahol a feleség a férjével megosztotta a betanítás felelősségét. Marseille-ben a számok alacsonyabbak voltak, az 1250 és 1400 közötti munkaszerződésekben a munkáltatók 3%-a volt független nő, amit Francine Michaud történelemprofesszor mutatott ki.

A női munkáltatók hajlottak arra, hogy női alkalmazottakat és gyakornokokat vegyenek fel, és támogassák a női munkát. Kathryn Reyerson, a Yale Egyetem történelemprofesszora kimutatta egy kutatásában, hogy a nőknek a kereskedelemben és iparosszakmákban fontosak voltak a szolidaritási hálózatok.

A levéltári forrásokban ritka a női alkalmazottak említése. Marseille-ben több mint ezer munka- és gyakornoki szerződésből csak ötben foglalkoztattak nőket a kereskedelemben. Michaud megjegyzi, hogy az 1250-1400 körül felvett nők és lányok többsége szobalányként, ápolónőként és más, szolgáltatással kapcsolatos munkakörben dolgozott. Valamivel többen voltak Montpellier-ben, de csak a bérmunkások 9%-át tették ki. Általában rosszul fizettek nekik a férfi alkalmazottakhoz képest, rövidebb időre és bizonytalanabb feltételekkel vették fel őket.

Ez különösen igaz volt azokra a nőkre, akiket az alacsonyabb státuszú textilmesterségben és varrásban foglalkoztatottak. A nőket inkább a szövésben, fonásban és finom kézimunkaiparban alkalmazták Toulouse-tól Marseille-ig, nem pedig a drapéria- és ruhakészítésben. Az utóbbi egy jövedelmezőbb és férfiak dominálta iparág volt. A toulouse-i takácsok és befejezők 1279-es alapszabálya azt a látszatot kelti, hogy minden fonást a nők végeztek. Néhányan otthonról dolgozhattak, és csekély keresetükkel kiegészíthették háztartásuk jövedelmét. A források azt mutatják, hogy a textiliparban dolgozó nők gyakran vettek fel női alkalmazottakat, és képeztek ki fiatal női gyakornokokat.

Számos középkori illusztráció fennmaradt arról, hogy a nők kenyeret készítenek és árulnak, szitálják a lisztet, gyúrják a tésztát, és átadják a cipókat a vásárlóknak. Dél-francia források megerősítik, hogy sok nő kiemelkedő szerepet töltött be a pék- és cukrászszakmában, és több lányt is képeztek a területen. Az 1340-es évek elején Marseille-ben Jeannette Barral női pék fontos szerződést kötött a királyi haditengerészettel, és megígérte, hogy nyolc héten belül 2000 mázsa tengeri kekszet szállít. 

Bár a munkaszerződésekben nagyrészt alulreprezentáltak, a Dél-Franciaországból származó nőket számos munkakörben alkalmazták. Provence-i és languedoci építkezéseken dolgoztak, és gyakran olyan feladatokat végeztek, mint például homokzsákok és vizes vödör hordása habarcskészítéséhez. Néhány nő jártas volt az üvegkészítésben és az ólomüvegablak-készítésben, néhányan gyakorolták a festészet művészetét. Például 1347-ben egy Guillemma nevű lányt négy évre Montpellier-be helyeztek inasképzésre, hogy megtanulja a festészetet egy Alazacia nevű asszonytól, aki egy szántó özvegye volt, és akit pictoressaként (festőnőként) írtak le.

A nők olyan szakmai területeken is dolgoztak, amelyek kevésbé szokványosnak tűnnek, mint például a fémmegmunkálás. Alès-ban 1425 körül egy bográcskészítő nő felügyelt egy családi műhelyt, amelyben lánya, veje, unokahúga és unokaöccse volt alkalmazott; míg Montpellier-ben egy női kovácsot találtak a tizenötödik századi adónyilvántartásokban.

A jogi dokumentumok és a munkaszerződések a női munkaerőpiaci részvétel egy szűk rétegébe engednek csak betekintést. Sokan otthon dolgoztak, vagy házon kívül, de szerződés nélkül, mások a családi üzletben, gyereknevelés mellett, bérezés nélkül. 

Lenyűgöző pontossággal festették meg a középkori emberek életét

A gyönyörű miniatűrök egyenként megállnák a helyüket festményekként is.

Borító-és ajánlóképek forrása: picryl.com

Kép forrása: Wikipédia/ François-Joseph Navez

• középkor
• nők
• vállalkozás
• munka
• siker
• történelmi érdekesség
• érdekesség
• történelem
• Lélek&Test