4 munkakör, ami negatívan hat a személyiségünkre: megváltoztatják a viselkedést

Néhány szakma befolyásolhatja a viselkedést, ezáltal pedig a magánéletre is káros hatást gyakorolhat. Érdemes tudatosan figyelni erre, és tenni ellene.

tanar
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár sokan a személyiségükhöz illően választanak szakmát, valójában a foglalkozás is igen erősen formálja az embereket. Életük során a legtöbben nagyjából 90 ezer órát töltenek munkával, így nem is meglepő, hogy az állásunk óriási hatással van a személyiségünkre.

A kutatók hosszas vizsgálódások után észrevették, hogy a sok pozitív változás, fejlődés mellett van néhány olyan negatív következménye is pár szakmának, ami a magánéletben is problémákat okozhat. A következő munkakörök esetében ez főleg igaz, ezért érdemes tudatosan odafigyelni, és megelőzni, csökkenteni a káros hatásukat.

A pszichológus sosem pihen

A pszichológusok egész nap másokat analizálnak, mások problémáira igyekeznek megoldást találni. Ez kétféleképpen is negatívan hathat a magánéletükre. Egyrészt a párjuk viselkedését is túl sokszor igyekeznek elemezni, próbálják megtalálni minden egyes gondjának a gyökerét, ami, bár nem feltétlenül rossz, a másiknak nagy terhet jelenthet. Másrészt pedig gyakran annyira kimerülnek, elfáradnak a munkájuk során, annyira megviselik őket a hallottak, és akkora felelősség hárul rájuk, hogy érzelmileg teljesen kimerülnek estére, ami szintén rossz hatással van a családi életre.

Aki tanár, az otthon is az?

A tanároknak, tanítóknak nem egy, hanem egy egész osztálynyi gyereket, fiatalt kell kordában tartaniuk, nevelniük, oktatniuk, és tanácsokat adni nekik, ami borzasztóan nehéz feladat tud lenni. Nélkülözhetetlen hozzá a határozottság és a kellő szigor. Előfordul azonban, főleg hosszú évekig tartó tanítás után, hogy az iskolában tanúsított viselkedés otthon is megnyilvánul, és szinte tanítványokként kezelik a családtagokat.

Úgy bánnak velük, mintha a diákjaik lennének: kijavítják, rendre utasítják őket, mindent elmagyaráznak nekik részletesen, és igyekeznek terelgetni őket. Ez persze kismértékben nem okoz gondot, de túlzásokba esve komoly konfliktusokat generálhat, ezért érdemes tudatosan ügyelnie arra egy tanárnak, hogy hazaérve ne oktatóként, hanem családtagként működjön.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Könyvelőként sem egyszerű

A könyvelőknek mindent a kezükben kell tartaniuk, nélkülözhetetlen részükről a precizitás és a pontosság. Egy idő után ez nemcsak a munkájukban válik a részükké, hanem a magánéletükben is. Sőt, nemcsak ők terveznek meg előre részletesen mindent, és ragaszkodnak a menetrendhez, vagy írnak listákat állandóan, de a családjuktól is ezt várják el, ami viszont feszültséghez vezethet.

Beforduló építészek

Az építészek híresek arról, hogy munkamániások. Gyakran éjjel-nappal dolgoznak, és kreatív feladataik miatt néha hajlamosak csak befelé koncentrálni. Sokszor mennek át érzelmi hullámvasúton, és, bár kívülről talán kevésbé stresszesnek tűnhet a munkájuk, valójában nagyon is az. Otthon rengetegszer fáradtak, csendesek, és jellemző lehet rájuk egy idő után, hogy alig figyelnek a családtagjaikra, hanem inkább a gondolataikba mélyednek. A családtagok viszont úgy érezhetik, hogy távolságtartóak, érdektelenek az irányukban, ami a kapcsolatok romlásához vezethet.

Ezt is szeretjük