Miért alakulhat ki irigység a barátok között? 4 ok, ami a frusztráló érzést kiválthatja
Kevesen merik bevallani, de bizony még a barátok is irigykedhetnek egymásra, aminek különböző okai lehetnek.

barátság irigység
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Az élet során jó esetben megannyi barátság alakul ki, melyek között akadnak olyanok, amik csak egy bizonyos időszakon kísérnek végig, majd szépen lassan elhalványulnak. Mások, a régi jó barátok egészen hosszú évekig, akár örökké hű társak, lelki szövetségeseink maradnak.

Legyen szó csak egy viszonylag rövid, de intenzív, vagy hosszú, mély barátságról, a féltékenység, irigység bármikor felütheti a fejét. Ez a fojtogató, frusztráló érzés sötét, gomolygó felhőként lepi el az elmét és a szívet, azt hiteti el az emberrel, hogy pont arra van szüksége, ami a másiknak megadatott.

A pénz beszél

A pénz igenis számít. Befolyásolhatja a barátságot, ha az egyik fél tehetős, félre is tud tenni, míg a másik napról napra él. A pénzügyi helyzet az élet bármely szakaszában komoly hatással bírhat a kapcsolatra. Akinek kevesebb vagyona van, úgy véli, tisztában van azzal, hogy nagyjából mennyivel több pénze van a barátjának, de azzal más kevésbé, hogy kalkulációi nem biztos, hogy a valóságot tükrözik.

GettyImages-91736937

Mindig fontos abba belegondolni, hogy miért is vagytok barátok. Persze az is rossz hatással bír, ha valaki állandóan felvág a pénzével, és drága éttermekben akar enni vagy programokon részt venni. Számukra érdemes világossá tenni, hogy ez most nem fér bele a büdzsébe. A legfontosabb a másik tisztelete, amit pénzért nem lehet megvenni. De azoknak is érdemes magukba nézni, akiknek kevesebb pénzük van, elvégre a barátjuk erről legkevésbé sem tehet, ezen változtatni nem tud, és kár lenne, ha emiatt menne tönkre egy értékes kapcsolat.

A karrierépítő

Az ember sokszor akkor hajlamos irigyelni barátai professzionális sikereit, ha azok jelentősen nagyobb jövedelmet kapnak, vagy ha ugyanabban a szakmában sebes léptekkel másznak fel a ranglétrán. Ebben az esetben sokkal erőteljesebb, gyakoribb kiváltó oka az irigységnek a tudás- vagy képességbeli, vélt vagy valós különbségek kiütközése. Ettől egyikük kevesebbnek érezheti magát, ami felboríthatja az egyensúlyt.

Valójában lehetetlen mindig azonos szinten teljesíteni. A kesergésre elpazarolt energiákat érdemes inkább a fejlődésre fordítani, motivációként tekinteni a barát sikereire. Felesleges ezen versengeni, mert csak megmérgezi a kapcsolatot.

Amit a közösségi média mutat

2015-ös kutatás szerint erős érzéseket mozgat meg, ha az ember a barátairól állandóan csak a legvidámabb, legpazarabb képeket látja szeretteik körében, amik azt sugallják: „Igen, nekünk összejött." A tanulmányban kimutatták, hogy azoknál a Facebook-felhasználóknál, akik irigységet éreztek a másik iránt, a későbbiekben nagyobb eséllyel alakult ki depresszió.

A cikk az ajánló után folytatódik

A legjobb megoldás megtanulni együtt örülni annak, hogy szerettünk gondoskodó, vidám környezetben van éppen. Mindeközben nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy olykor igen torz képet mutatnak a valóságról a közösségi média felületein megjelenített, önfeledtnek tűnő pillanatok. Gyakran épp azok az emberek, akik viszonylag rendszeresen és sokat posztolnak, támogatásra vágynak, mert önbizalomhiánytól vagy magánytól szenvednek.

A kinézet is számít

A kinézet többféleképpen válthat ki irigységet. A szépség relatív, de ha az egyik barátnő úgy néz ki, mint egy topmodell, akkor a másikban sokszor bizonytalanságok merülhetnek fel a saját külsejével kapcsolatban. Mind az arc, mind az alak kényes téma lehet, akár legjobb barátnők között is. Pedig ezek sokszor olyan adottságok, amelyeken nem tud változtatni az ember. Persze túlsúly esetén már csak az egészség és a jó közérzet érdekében is jó ötlet dolgozni azon, hogy megszabaduljon az ember a feleslegtől, de fontos, hogy ez ne a barátnő iránt érzett irigység miatt történjen. Mindig lehet olyasmit találni a másikon, ami előnyösebb a saját adottságainknál, de ahelyett, hogy erre koncentrálnánk, inkább meg kell vizsgálni a legjobb tulajdonságainkat, és azokat kiemelni. Bizonyára az irigyelt barátnő is fel tudna sorolni olyan dolgokat féltékeny társa külsején, amit viszont ő fogadna el szívesen a sajátja helyett.

GettyImages-182690911

Féltékenység több dolog miatt is kialakulhat, legyen szó képességekről, sikerről vagy tudásról, amire vágyunk, és amik miatt egyre kevésbé érezzük egyenrangúnak, hasonlónak a másikhoz képest. De a barátság alapja a bizalom, egymás kölcsönös támogatása, így a versengés komolyan árthat a kapcsolatnak. Minél elégedettebb valaki a saját életével, annál kevésbé irigykedik másokra. Szakértők szerint olyan embereket szokott elönteni ez az érzés, akiknek kevés önbizalmuk van, szorongásra, depresszióra hajlamosak, és könnyű felzaklatni őket. Ha túl gyakran és intenzíven fordul elő, érdemes szakemberhez fordulni, mert valamilyen lelki probléma is állhat a háttérben.

A legjobb barátok már majdnem 80 éve

Két brit nő, Olive Woodward és Kathleen Saville még gyermekkorukban barátkoztak össze, és már közel nyolcvan éve tart a szoros viszony kettejük között.

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük