Az intelligencia egy sokrétű fogalom, egy komplex képesség, ami többek közt az ismeretek birtoklását, a problémamegoldási képességet, a készségek gyakorlati szintű alkalmazását és az alkalmazkodóképességet foglalja magában.
Segít boldogulni az élet minden területén, és hozzájárul a sikerességhez is. Ha valaki intelligensebb az átlagnál, az pedig a szokásaiban, a viselkedésében is megnyilvánul.
Az intelligens emberek szokásai
A következőkről lehet, hogy nem is gondolnád, de arról árulkodnak, hogy valaki okosabb másoknál, és magasabb az IQ-ja is. Egyáltalán nem kell rendkívüli, különleges dolgokra gondolni, hiszen nem csak ezek mutathatják az intelligenciát. Olvasd el őket. Vajon rád mennyi jellemző közülük?

Mindig éheznek a tudásra, igyekeznek fejleszteni magukat, és széles az érdeklődési körük. Ha valami foglalkoztatja őket, abba beleássák magukat, és utánajárnak.
Fotó: Getty Images Hungary

Jellemző rájuk, hogy nagyon sok kérdést tesznek fel, ez is abból fakad, hogy szinte minden érdekli őket. Ha valaki igazán felkelti a figyelmüket, hajlamosak rengeteget faggatózni, hogy minél jobban megismerjék, minél többet megtudjanak róla.
Fotó: Getty Images Hungary

Meglepő, de nem kérkednek tudásukkal, intelligenciájukkal, és általában nincsenek elszállva maguktól. Alázatosak, nem néznek le másokat, és inkább a tanulásra, a fejlődésre fókuszálnak, nem a dicsekvésre.
Fotó: Tom Werner / Getty Images Hungary

Bármilyen furcsa is, kutatások kimutatták, hogy az intelligens emberekre jellemző, hogy magukban beszélnek. Ez ugyanis segít ötletelni, segít az ötleteket továbbgondolni és javítja a memóriát is.
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Nagyon jól beosztják az idejüket, átgondolják, mit mikor tudnak megcsinálni, és jól priorizálják a feladataikat. Előre megfontolják, mi az, amit fontos megcsinálniuk, és általában betartják a határidőket.
Fotó: Getty Images Hungary

A magas intelligenciájú emberek szeretik a különböző, agyat tréningező játékokat, feladatokat. Például szívesen sakkoznak, fejtenek rejtvényeket, és a telefonos játékok közül is azokat választják, amihez egy kicsit törniük kell a fejüket.
Fotó: Getty Images Hungary

Talán szokatlan összefüggés, de az okos, intelligens emberek hajlamosabbak arra, hogy tovább fenn maradjanak éjszaka, és gyakran az esti órákban tetőzik a kreativitásuk, az aktivitásuk.
Fotó: AleksandarNakic / Getty Images Hungary

Szintén nem gondolnád, de az intelligens emberek asztala általában kicsit rendezetlen, káoszos, a kissé rendetlen környezet ugyanis növeli a kreativitásukat, és segíti az out of the box gondolkodást.
Fotó: Tom Werner / Getty Images Hungary
3 kérdés, ami megmutatja, mennyire intelligens valaki – Hány helyes válaszod lett?
A pszichológus által kifejlesztett IQ-teszt mindössze három kérdésből áll, de egyáltalán nem olyan könnyű, mint amilyennek elsőre tűnik.
Elolvasom
(Képek: Getty Images Hungary)