Mit szólnál, ha a hasonmásod jönne szembe veled az utcán? 10 ember, akivel megtörtént

A következő nők és férfiak rátaláltak hasonmásukra, képeiket pedig az interneten is megosztották.

Hasonmások találkozása
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szinte mindenkivel előfordul élete során, hogy felismeri egy idegenben ismerőse jellemvonásait, vagy egyenesen összetéveszt egymással két embert. Az viszont már ritkábban esik meg, hogy saját hasonmása jön vele szemben az utcán. Pedig a tapasztalatok és a kutatások alapján erre is van esély.

Joseph McInerney, az American Society of Human Genetics alelnöke elárulta a Women’s Health magazinnak, hogy két ember génállománya 99,5%-ban megegyezik, a fennmaradó fél százalék pedig 16 millió különböző változatot képes alkotni. Éppen ezért létezhet a doppelgänger-jelenség is. Egyes elméletek szerint mindenkinek van legalább egy hasonmása a földön, míg más szakértők úgy tartják, ez a szám akár hét is lehet.

Emberek, akik megtalálták saját hasonmásaikat

Bár nem túl gyakran, de megesik, hogy az ember teljesen véletlenül összefut doppelgängerével. Vannak azonban jó néhányan, akikkel megtörtént a furcsa eset, és meg is örökítették a pillanatot, majd a felvételeket megosztották a neten. Sőt, manapság egyre többen igyekeznek megkeresni azt, akivel - bár nincs köztük rokoni kapcsolat - ránézésre szinte ikrek lehetnének. Képeken mutatjuk, akiknek ez sikerült: vagy a véletlennek köszönhetően az utcán, vagy az interneten találták meg hasonmásukat.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Képek: BoredPanda, BoredPanda.

Ezt is szeretjük