18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Ilyen Kambodzsa piros lámpás negyede: a gyerekprostitúciót még mindig nem tudták felszámolni

Kambodzsában évek óta harcolnak a gyerekprostitúció ellen, de még mindig nem tudták teljesen felszámolni.

Gyerekprostitúció Kambodzsában Svay Pak

Sokha Chan még csak hétéves volt, amikor édesanyja eladta őt. Később, amikor újra találkoztak, azt mondta, hogy ő pincérnőnek adta, nem gondolta, hogy ezzel öt év szenvedésre ítéli saját gyerekét. Akár így volt, akár nem, a mára már 24 éves nővé érett Sokha Chan megbocsájtott neki. 

A gyerekprostitúció még tíz évvel ezelőtt fényes nappal, a nyílt utcán folyt a Kambodzsai Királyság fővárosának leghírhedtebb piros lámpás negyedében, Svay Pakban. Sokha Chanhoz hasonlóan rengeteg kislány került gyerekbordélyházba, ahol a pedofil ügyfelek keresték fel őket. Kaptak egy szobát, benne egy faággyal, ahonnét meg sem próbálhattak menekülni. Ez volt az a városrész, ahol a legfiatalabb lányokat keresték. 

Svay Pak piros lámpás negyede

- Menj Kambodzsába, Phnom Penh városába. A helyet úgy hívják, Svay Pak. Sokat ki tudsz próbálni. 6-16 évesek. Attól függ, mit szeretnél. Szerintem a 12-14 évesek a legjobbak, mert frissek, még csak most válnak nőkké. Ártatlanok ők is. És nagyon érdeklődőek a szex iránt - állt az egyik beépített rendőr e-mailezésében, amit a WashingtonPost oldalán hoztak nyilvánosságra. Épp egy szingapúri pedofil után nyomozott, akivel sikerült felvennie a kapcsolatot. Amint leszállt a gépe, elkapták, de ez a gyerekvédelmi háló csak pár évvel ezelőtt alakult ki. Előtte senki nem állt ki a kiszolgáltatott gyermekekért.

GettyImages-1000420944
Fotó: Lauren DeCicca / Getty Images Hungary

Az emberkereskedelem elképesztően elburjánzott Kambodzsában, borzalmas körülmények uralkodtak évtizedeken keresztül az országban. Svay Pak negyedében a helyiek beszámolója szerint először 1985-ben nyitottak meg bordélyházat, és a kambodzsai-vietnámi háború után gomba módra szaporodni kezdtek a környéken. Idővel már 25 bordélyházat üzemeltettek, amikben körülbelül háromszáz prostituált dolgozott, köztük iskoláskorú lányok.

A bordélyok előtt nem ritkán gyerekek álltak, és várták a kuncsaftokat, amikből naponta akár 15-öt is ki kellett szolgálni, csekély pénzért. A szegény, pénz nélküli lakók közül sokan már csak ebben látták a megélhetési lehetőséget.

GettyImages-1000420892
Fotó: Lauren DeCicca / Getty Images Hungary

2014-15-ben a hatóság emberei az egykori gyerekbordélyházakat felszámolták, iskolákká, orvosi központokká, munkaügyi központokká alakították, és az elképzelhetetlen szörnyűségekről már csak üres, apró, különböző számokkal ellátott fénytelen szobák emlékeznek. Nehéz nem haragudni egy ilyen helyre, de a hivatalos jelentések szerint sikerült csökkenteni a számukat. Helybeli szakértők kevésbé bizakodóak, úgy vélik, ez csak a látszat.

Gyerekprostitúció Kambodzsában

A most 22 éves Sokha Chan az ABC News oldalán adott interjújában emlékezett vissza a történtekre. Amikor még csak hétéves volt, eladták a szüzek piacán egy amerikai férfinak, aki kegyetlenül bánt vele, olyannyira, hogy kórházba került. Végül továbbadott rajta, és Kambodzsán keresztül egészen Vietnámig éveken át különböző gyerekbordélyokba szállították. Mindennap egy sötét szobába zárták, és mindennap azt hitte, meg fog halni. 12 éves volt, amikor a Svay Pak piros lámpás negyedében található bordélyházból a hatóság emberei kiszabadították társaival együtt. 

Megmentőivel azóta is jó viszonyt ápol, és ő is minden erejével harcol a gyerekkereskedelem teljes felszámolása mellett, ami véleménye szerint még mindig napi szinten folyik.

Gyerekkereskedelem az alvilági életben

Mivel már nyílt utcán sikerült ellehetetleníteni a gyerekkereskedelmet, a sötét lelkű bordélytulajdonosok kénytelenek voltak a felszín alatt folytatni tovább embertelen üzleteiket. Most már senki, se gyerek, se felnőtt nem dolgozhat Phnom Penh és Say Pak hírhedtté vált piros lámpás negyedében. Helyette masszázsszalonokba, kocsmákba, hotelekbe, illetve karaokebárokba költöztek, amiket még nehezebb felderíteni.

Az utcákon, akár Svay Pak negyedében is találkozni a mai napig olyan látogatóval, aki fiatal lányokat keres. Addig kérdezősködik a pedofil, amíg nem találkozik azzal az emberrel, aki futtatja a gyerekeket. Megbeszélik a találkozót, legtöbbször egy hotel előtt, ahol jó esetben már a hatóság emberei is figyelemmel követik a történéseket. Az egyik razzia során hatvan kisgyerek került elő az aprócska szobácskákból. 

Az egyik bordélyházat iskolává alakították át.
Az egyik bordélyházat iskolává alakították át.
Fotó: Lauren DeCicca / Getty Images Hungary

Sajnos a pedofilokat legtöbbször csak három évre zárják börtönbe, ahonnan kikerülve ugyanúgy folytatják tovább ténykedéseiket. Bár egy közelmúltbeli eset végkifejleteként 15 év börtönbüntetés várhat egy kambodzsai tanárra, akit szintén gyerekmolesztálással vádoltak. A bordélytulajdonosok vissza-vissza térnek a városba, ahol újra és újra a nyomukba erednek, hol a hatóság, hol pedig helyi szervezetek beépített emberei. Őszintén reméljük, hogy minél előbb sikerül ennek a borzalomnak véget vetni.

10 éves kislányokat kényszerítenek prostitúcióra a világ legnagyobb bordélyában 

A bangladesi Daulatdiában az örömlányok átlagéletkora 14 év. A legtöbbjüket családjuk vagy férjük adta el szexmunkásnak, és aki egyszer ide került, az általában sosem szabadul a bordélyból.

10 éves kislányokat kényszerítenek prostitúcióra a világ legnagyobb bordélyában - Belső képeken Daulatdia

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük