Ezért lépnek félre a férfiak: amit a kutatók mondtak, arra sohasem gondolnál

Különös dolgot állapított meg egy kutatás.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár sokan gondolják úgy, hogy a férfiak félrelépésének oka a puszta vágy és az újdonság varázsa, amit egy másik nő képes nyújtani, egy külföldi tanulmány egészen meglepő eredményt hozott. Eszerint ugyanis olyan indok húzódik a megcsalás hátterében, melyre elsőre talán senki sem gondol.

A megcsalás valódi oka

A University of Guelph professzora, Robin Milhausen szerint a férfiak többsége egyszerűen azért csalja meg a párját, mert szorong a szexuális teljesítménye miatt. Az egyéjszakás kalandok esetében azonban nem kell emiatt aggódniuk, hiszen feltehetően nem találkoznak többé partnerükkel.

Egyébként mind a nők, mind a férfiak esetében sokkal nagyobb szerepe van a személyiség jellemzőinek és az interperszonális tényezőknek, mint a vallásnak, a családi állapotnak, az iskolai végzettségnek, vagy akár annak, hogy milyen nemű az illető.

Nők és férfiak vizsgálata

A kutatásba 506 férfit és 412 nőt vontak be, akik elmondásuk szerint mindnyájan tartós kapcsolatban éltek. A résztvevőket arra kérték, hogy számoljanak be olyan demográfiai változókról, mint a vallás, a végzettség és a jövedelem, továbbá szexuális szokásaikról és párkapcsolatukról is nyilatkozniuk kellett.

Egy év után más lesz a szex: nézd meg képeken, mi változik

Nézegess képeket!

Elolvasom

A kutatás meglepő eredményt hozott, ugyanis igencsak csekély különbség volt megfigyelhető megcsalás tekintetében a nemek között: a férfiaknál 23%, míg a nők esetében 19%-os volt az arány. A félrelépés okai viszont eltérőek voltak.

Tehát míg a férfiak esetében a szexuális teljesítményük miatt érzett aggodalom állt az első helyen, addig a nőknél a párkapcsolatuk miatt érzett elégedetlenség szerepelt mint indok. Az ezzel a problémával küzdő hölgyek ugyanis több mint kétszer gyakrabban csalták meg partnerüket. Érdekesség, hogy azoknál, akik úgy érezték, már szexuálisan sem passzolnak partnerükkel, közel háromszor nagyobb volt a megcsalás esélye.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Forrás: http://www.uoguelph.ca

Ezt is szeretjük