Ezért kerül el a szerelem egy életre - Nézd meg, kihez kötődsz a lelked mélyén

Hiába vágysz egy igazi, beteljesülő párkapcsolatra?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Miért van az, hogy az utadba kerülő partnerek legfeljebb egyéjszakás kalandot ígérnek, illetve már az első randin kijelentik, hogy nem komolyak a szándékaik? Vajon mi köze mindehhez édesapád sorsának, édesanyád bánatának, netán életed első szerelmének?

Közeli hozzátartozó elvesztése mindig nagy űrt és mély bánatot hagy maga után. Ha, mondjuk, édesapád meghalt, amikor te még kislány voltál, egy olyan idealizált kép maradhat meg benned róla, amit szinte lehetetlen felülírni.

Hiába is próbálkozol, hogy egy társsal pótold őt, azzal a nem titkolt elvárással: tőle talán megkapom azt a szeretetet, ami a gyerekkoromból hiányzott? Talán ez a felnőtt kötődés enyhíti majd a szenvedésemet, és felülírja, megszépíti a múltat? Az ilyen elvárások két okból sem teljesíthetők. Édesapád mását biztosan nem fogod megtalálni, ráadásul az a férfi, aki a partnered lehet egy boldog párkapcsolatban, nem tudja neked azt a szeretetet megadni, amire édesapádtól vágytál volna. Ideig-óráig alibizhetsz egy halvány apamásolat mellett, ám az ilyen viszonynak sajnos nagyon hamar vége lesz.

Olyan vagyok, mint te

Lehet persze az is, hogy apád halálát sikerül elfogadnod, feldolgoznod, ám az édesanyádat ért veszteség nyomasztani kezd. Én nem akarok így járni, mint te, nem szeretném elveszteni a szerelmemet, a társamat, félek a bánattól - ez vezethet ilyenkor a lelked legmélyén. Előfordulhat persze az is, hogy szolidaritásból - osztozom anyám fájdalmában - tartod távol magad a szerelemtől.

13 dolog, amit tegyél meg, ha boldog kapcsolatra vágysz

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ha neki nem sikerült, én sem érdemlem, meg, hogy boldog legyek. Netán kegyeletből, lojalitásból választod a magányt: akkor vagyok jó kislány, ha én is szenvedek, azaz nekem sem lesz párkapcsolatom. Bármi hat is rád a tudattalanodban, valahogy mindig megbízhatatlan vagy nem választható férfiak kerülnek majd az utadba. Ők azok, akik házasok, és eszük ágában sincs elválni, túl idősek, avagy túl fiatalok az igazi elköteleződéshez, illetve túl messze élnek ahhoz, hogy a közös élet megvalósítható legyen velük.

Életre szóló szeretet

Előfordulhat, hogy édesanyádat veszítetted el túl korán, az ő sorsával fonódhat össze a tiéd. Ha te nem élhettél teljes életet, nekem se jár a beteljesülés. Ha te nem élvezhetted a boldogságot, én sem engedem meg magamnak, hogy sikeres életem legyen - ilyen és hasonló hitmondatok fogalmazódhatnak meg benned.
Ilyenkor még az is előfordulhat, hogy ösztönösen átveszed édesanyád helyét a családban, vezeted a háztartást, neveled a kisebb testvéreidet, ellátod, segíted a magára maradt édesapádat. Szinte észre sem veszed, hogy valaki udvarolni szeretne neked, avagy inkább a családod szolgálata mellett döntesz a saját boldogságod helyett, és apád illetve a testvéreid támogatására áldozod fel az életedet.

Üzenet a múltadból

Amennyiben elkerülnek a számodra ideális férfiak, érdemes az első szerelmedet is nagyító alá venni. Vajon sikerült-e lezárni azt a kötődést? Valóban leváltál-e érzelmileg arról a fiúról? Az első párkapcsolatunkban jelennek meg ugyanis a legerősebb kötődési energiák. Ilyenkor még nincs viszonyítási alapunk, ekkor tudunk a legtisztábban és a legnyitottabban szeretni. Minden következő viszonyunkat árnyalja majd a tapasztalás. Mondhatni: míg az első szerelem végén úgy érezzük, belehalunk, és összedől emiatt a világ, rutinunk lesz a többi válásnál. Már nem fenyegető az egyedüllét, már tudjuk, mi következik, hogyan kell túlélni egy ilyen érzelmi válsághelyzetet.

Csalhatatlan jelek, hogy nagyon tetszel a férfinak

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az időnek tehát nincs szerepe itt. Ha az első szerelem lezárásánál valami elakadt, ez az érzés mint egy átugorhatatlan akadály jelenik meg a következő párkapcsolatokban is. Egyre több kudarcélmény rakódik aztán rá, és az illető már tudatosan rendezkedik be az egyedüllétre, maga választja a biztonságos szingliséget.

Felelős kiválasztás

A családállítás módszere úgy tud segíteni a téves vállalásoknál, a félreértésből adódó, teljesíthetetlen feladatok elengedésében, a mérgező kötődések elvágásában, illetve a rossz hitmondatok átírásában, hogy különleges technikájával felszínre hozza a tudattalanból azokat a legfontosabb összefüggéseket, amelyek megakadályoznak abban, hogy egy olyan férfival ess szerelembe, akivel be is teljesülhet az viszonyod. Ha látod és megérted, hogy mi vezetett a lelkedben, hova kötötted le magad, ami miatt nem voltak szabad vegyértékeid, döntési helyzetbe kerülhetsz.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Biztosan megér neked ennyit, hogy lemondj a magad boldogságáról? Tényleg tudsz másoknak segíteni azzal, ha te is szenvedsz? Valóban jó neked, ha, mondjuk, büszkeségből vagy megbántottságból egy régi kapcsolatot ápolgatsz a lelked legmélyén?

A döntés joga aztán a tiéd. Maradhat minden úgy, ahogy addig volt, csak tudj róla, miről kell lemondanod érte. Persze, változtathatsz is, ha sikerül elfoganod bizonyos alapvetéseket. Köztük is a legfontosabbat: a sorsodat önálló döntésekkel magad irányítod, és nem csupán megtörténik veled.

OLVASD EL EZT IS!

egyejszaka
  • párkapcsolati probléma
  • családállítás

Mindig nős pasikba szeretsz bele?

Ezt is szeretjük