Képeken Ázsia legnagyobb nyomornegyede - 1 millióan élnek szörnyű körülmények közt az indiai Dharaviban

Ázsia legnagyobb nyomornegyede, Dharavi egyben a világ egyik legsűrűbben lakott területe is. Borzasztó körülmények közt élnek itt az emberek.

Az indiai Dharavi nyomornegyed
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ázsia legnagyobb nyomornegyede az indiai Mumbaiban helyezkedik el. A több mint 2,1 négyzetkilométer területű településen körülbelül egymillióan laknak mélyszegénységben, szörnyű körülmények között.

Az emberek omladozó viskókban élnek, a higiénia hiánya miatt gyorsan terjednek a különböző betegségek, fertőzések, amelyek rengeteg halálesetet is okoznak.

Ázsia legnagyobb nyomornegyede, Dharavi

Dharavi múltja az 1880-as évek második felére vezethető vissza. Eredetileg halásztelepülés volt, mely jó részét mocsarak, patakok tették ki. Egyre többen vándoroltak Mumbaiba, a legszennyezőbb gyárak, például a bőrgyárak pedig Dharaviba települtek át. Ezek dolgozói leginkább alacsony kasztokból származó hinduk vagy szegény muszlimok voltak.

Később kézművesek, hímzőmunkások, ruhakereskedők is költöztek a területre, de a kormány nem tett erőfeszítéseket az infrastruktúra, valamint a terület fejlesztésére.

A kisüzemek és a lakóhelyiségek gyorsan szaporodtak, növekedtek, de nem voltak megfelelő higiéniai körülmények, hiányzott a csatornázás, a jó minőségű, tiszta ivóvíz, valamint járható utak sem nagyon voltak. Miután India 1947-ben függetlenné vált, Dharavi az ország legnagyobb nyomornegyedévé nőtte ki magát. A nyomornegyed évi körülbelül 665 millió dollárnyi bevételt termel Indiának.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A környező városok hulladéklerakóként használták, közben azonban a gazdaság fontos szereplőjévé vált. Többször is tervezték a terület fejlesztését, ám ezek a tervek sokszor meghiúsultak. Akadtak átalakítások és újjáépítések, Dharavi lakóinak életszínvonala azonban azóta sem javult nagymértékben.

Rossz életkörülmények, a higiénia hiánya

A lakók jó része különböző gyárakban dolgozik, sokan mérgező körülmények között végzik munkájukat bármiféle védőfelszerelés nélkül, minimális fizetésért. Omladozó, összetákolt, gyakran árammal nem rendelkező viskókban élnek, és bár biztosítanak számukra ivóvizet, a lopások, az illegális bekötések és a szivárgás miatt ebből rengeteg vész el. Bár számos kút található a nyomornegyedben, ezek vize nem iható.

Dharaviban hömpölyög a szemét az utcákon, súlyos közegészségügyi problémák állnak fenn, korlátozottak a tisztálkodási lehetőségek, és a meglévő vizesblokkok is koszosak, a Mahim Creek folyót pedig a mellékhelyiségek hiánya miatt sokan használják ürítésre, és a csatornák is ebbe torkollanak. Az ENSZ egy korábbi becslése szerint 1440 emberre jut átlagosan egy WC. Gyakoriak a fertőző betegségek, a légszennyező anyagok miatt pedig a tüdőrák, a tuberkulózis és az asztma is komoly gondot jelent. Az orvosoknak átlagosan naponta körülbelül négyezer tífuszos esettel kell megküzdeniük.

A területen gyakoriak az árvizek, a tűzesetek, és a Covid-járvány is súlyos pusztításokat végzett. A különböző szervezetek tervezik a nyomornegyed-fejlesztést, és segítik az ottani embereket, azonban óriási összefogásra és támogatásra lenne szükség ahhoz, hogy Dharavi lakóinak élete megváltozhasson.

A Los Angeles-i nyomornegyed, a Skid Row lakói

A Skid Row Los Angeles legnagyobb nyomornegyede, ahol közel ötezren élnek borzalmas körülmények között. A körülbelül 52 háztömbnyi részen rengeteg a hajléktalan, akik közül sokan sátrakban laknak, de még többen vannak, akik az utcákon, a járdán alszanak. Egy Suitcase Joe néven ismert fotós tíz éven keresztül folyamatosan látogatta lakóit, és egyre közelebb került hozzájuk, egyre jobban megismerte őket, valamint az életüket. Erőteljes, megrázó képeit a Sidewalk Champions című könyvében jelentette meg.

Ilyen az élet Los Angeles leghíresebb nyomornegyedében: megrázó képeken a Skid Row lakói

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek: Getty Images.)

Ezt is szeretjük