Így ír a neten az, aki depressziós - Ezekre a jelekre figyelmeztet egy kutatás
Brazil kutatók mesterséges intelligencia segítségével állapították meg, hogyan írnak a neten a depresszióval küzdők. Ezekben térnek el posztjaik az átlagtól.

Még mindig erősen él a köztudatban az a tévhit, hogy az embereken jól látszik, ha depressziósak, hiszen szomorúak, kedvetlenek, letörtek, és megváltozik a személyiségük. Ez viszont egyáltalán nem minden esetben igaz, vagy legalábbis egy külső szemlélődő számára sokszor nem látható. Nem véletlenül hívják néma betegségnek, a mentális zavarban szenvedőkről sokszor még a közeli barátaik, családtagjaik sem ismerik fel, milyen súlyos problémával küzdenek.
Természetesen vannak jelek, melyek depresszióra utalnak, és ezekre fontos is lenne odafigyelni. A brazíliai São Pauló-i Egyetem legújabb kutatása - amiről a News Medical és a HVG is beszámolt - szerint még a neten is másképp írnak azok, akik ezzel a betegséggel élnek.
Így szűrhető ki a depresszió a neten
A vizsgálat során mesterséges intelligenciát és a világ egyik legnagyobb közösségimédia-platformját, a Twittert használták arra, hogy megpróbáljanak depresszió- és szorongás-előrejelző modelleket megalkotni. Először létrehoztak egy SetembroBR nevű adatbázist, és bár a kutatás második lépése még folyamatban van, már sikerült néhány hasznos megállapítást tenniük.

A csoport által létrehozott adatbázis egy portugál nyelvű szövegtörzset tartalmazott, valamint információkat 3900 olyan Twitter-felhasználó kapcsolati hálójáról, akiket még a felmérés előtt mentális problémákkal diagnosztizáltak. A szövegtörzs tartalmazta az összes nyilvános tweetjüket, amelyet közzétettek - összesen mintegy 47 millió rövid posztot. Emellett a barátoktól, követőktől is gyűjtöttek tweeteket, hogy megfigyeljék, a mentális zavarokkal küzdők hajlamosak-e követni bizonyos oldalakat, például vitafórumokat, vagy olyan influenszereket, hírességeket, akik nyilvánosan is elismerik depressziójukat.

Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kutatók feldolgozták a szövegeket, eltávolították a hashtageket, az URL-eket, a hangulatjeleket és a nem szabványos karaktereket, majd a mesterséges intelligenciára bízták az értékelésüket. Az eredmények rámutattak, hogy a depresszió közösségi médiában látható jelei nagyban eltérnek attól, amit egy orvosi konzultáció során észlelhetnek a szakértők.
Ezt a hangulatjelet használják a leggyakrabban
A Language Resources and Evaluation folyóiratban publikált eredményekből kiderült, hogy a mentális betegségekkel küzdők hajlamosabbak egyes szám első személyben írni, és olyan témákról posztolni, mint a halál, a válság vagy a pszichológia. Gyakran használják a szív hangulatjelet, amit bár a legtöbben a szeretet szimbólumaként ismernek, a pszichológusok még nem támasztották ezt alá.

A kutatók a továbbiakban bővítik az adatbázist, finomítják számítási technikáikat és frissítik a modelleket, hogy lássák, képesek-e olyan eszközt készíteni a jövőben, amely kiszűrheti a mentális problémákkal küzdőket, valamint segítheti a depresszió által veszélyeztetett fiatalok családtagjait, barátait.
Olvass tovább! Megrázó képeken a depresszió
Hector Andres Poveda Morales egyetemista évei alatt tapasztalta önmagán a mentális problémák első jeleit. Eldöntötte, hogy megpróbálja a fotózással megörökíteni depresszióját: megrázó, elgondolkodtató felvételeket készít.
(Képek: Getty Images Hungary.)