Biztos jelek, hogy a férfi nem melletted fogja leélni az életét
Tapasztaltad már a vészjósló jeleket?
A statisztikák szerint tízből három nő a válása küszöbén bevallja, hogy már az esküvőn is ott motoszkált a fejében a bizonytalanság: nem borítékolná előre, hogy a nagy holtomiglan tényleg holtig fog tartani. De a korai vészharangnak még nincsen akkora ereje, mint az utólagos igazolásnak, ezért találnak süket fülekre a szülői intelmek vagy a barátok figyelmeztetései.
Nagy különbség van ugyanakkor a szépséghibás férjjelöltek és azok között, akik hosszú távon képtelenek elkötelezni magukat. Ennek ellenére, ha még a kapcsolat korai szakaszában leleplezed a komolyabb terveket hátráltató vonásokat, a pasi együttműködésével építkezhettek közösen.
Figyelj az árulkodó jelekre, amik azért erősen utalnak arra, hogy a párod nem állja ki a felnőtt kapcsolat próbáját.
Mögötte vagy mellette állsz?
Majdnem mindennapos címke a férfiak homlokán az önzés vádja, pedig a csip-csup érdekharcok a kapcsolatban valósággal eltörpülnek egy valódi nárcisztikus személyiség befolyása mellett. Ilyenkor nem szituációtól függően szorul háttérbe a leigázott fél, hanem folyamatos kontroll alatt van az elnyomója által. A kapcsolati viszonyrendszer legfőbb jellemzője a megborult egyensúly: a nárcisztikus pasival nem lehet kompromisszumot kötni, és kizárt dolog, hogy bárki más érdeke is érvényesüljön a sajátján kívül, még ha a kedveséről van is szó.
Az egészséges önbizalmon némileg túlmutat, hogy ez a férfi legtöbbször csak saját magáról beszél szívesen, a személyét vagy érdekeit nem érintő témák hidegen hagyják. Mivel igényli a folyamatos visszacsatolásokat, te is kellesz ahhoz, hogy a játéka zavartalanul működjön a gyakorlatban.
Ezek mellett viszont nem alakulhat ki az egyenrangú egység, ami a tartós viszony alapja, a labilis kapocsnak pedig nem kell sok, hogy elpattanjon.
Pán Péter nem férjalapanyag
Oké, hogy a fiúk lassabban érnek a lányoknál, de egy idő után azért mégis be kell hozniuk a lemaradást. Amikor egy nő megbocsátó mosollyal nyugtázza, hogy a pasija egy nagy gyerek, aki nem fizet be csekket, nem vállal felelősséget, helyette a laptopján játszik vagy csak lóg a haverokkal, akkor talán nem is tudja, hogy milyen egészségtelen életformát táplál. Egy tinédzserkorban ragadt pasival ugyanis lehet szórakozni, barátkozni, bulizni, de még véletlenül sem szabad komolyan venni.
A harmincas kamaszok problémáját sokan a modern életforma által kikényszerített szociális szerepnek tartják, amibe persze nem nehéz belecsúszni a kitolódott tanulóévek vagy a szinglikultusz miatt. Az éretlen férfiak viszont nem szívesen vállalják önként a felnőtt társ szerepét, ahol döntéseket kell hozni és felelősséget viselni. Ha pedig ezt nyomásnak érzik, annál messzebbre menekülnek.
Karrierhajhászok
Náluk sincs sok esély kapcsolati problémamegoldásra. Nem azért, mert hiányzik a konfliktuskezelő készségük - talán még alkalmazzák is az irodában -, hanem azért, mert a munkamániás férfi még akkor is az aktákon agyal, amikor kilép a munkahelyéről. Még az is lehet, hogy megnyugtatásodra azzal érvel, hogy minden ledolgozott túlóra a közös jövőtökért van, aminek a terve egy pillanat alatt elillanhat, ha ő nem nyújt 100%-ot a melóban.
Ez mégis csapdahelyzet, mert talán eleinte beéred a sántikáló magyarázattal, de ahogy telnek a hónapok, egyre kevésbé lesz vigasz a felhizlalt bankszámla. Hogyan is vehetne részt a kapcsolatotokban, ha lélekben sosincs jelen - de fizikailag is csak ritkán?
Akinek összetörték a szívét
Az a férfi, aki nem képes maga mögött hagyni a múlt terheit, még a jelenben is az exe által ejtett sebeit nyalogatja. Jövőt építeni viszont képtelenség fájdalmas tapasztalatokkal teli alapra - legalábbis akkor, ha az illető nem tudta feldolgozni a sérelmeit.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Lehet, hogy nem emlegeti naponta, mennyire megbántották egykor, a nyomokat mégis magában hordja: vagyis dolgozni fog benne egy alapfélelem az új kapcsolatát illetően is, sőt, alaphangon bizalmatlan és gyanakvó lesz, mert a tapasztalataiból előítéletet formál. Addig viszont nem tud nyugodt szívvel elköteleződni, amíg a régi érzést dédelgeti.
OLVASD EL EZT IS!
- szerelem
- párkapcsolat