Féderer Ágnes

Magamról

Ha szeretnél többet megtudni Féderer Ágnesről, és kíváncsi vagy a pályafutására, akkor olvasd el szakértőnk bemutatkozását, és ismerd meg!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Miskolcon születtem, Gödöllőre jártam egyetemre, most pedig félig Koperban élek. Valaha Afrika-kutatónak készültem, végül a szlovén tenger partján kötöttem ki. 1997-ben annyira beleszerettem ugyanis az Adriába, hogy tízévnyi vágyakozás után vettem egy nagy levegőt, felmondtam az addigi életemnek, és elindultam oda újat kezdeni. Az út persze nem volt buktatók és kacskaringók nélküli, viszont minden egyes legyőzött akadály csak megerősített abban, hogy ez a sajátom.

Egyik szenvedélyem, az írás

A magyar nyelv szeretete és a munkám végül visszahozott Budapestre is. Mindig szenvedélyesen érdekeltek az emberek és a világ dolgai, közel két évtizeden át ezért újságíróskodtam. Olyan riporter voltam, aki hitt az írott szó erejében, és nem ismert lehetetlent, ha jó ügyről volt szó.

Már akkor sokat töprengtem azokon a sorsokon, melyek megnyíltak előttem, és a munkám egy-egy történetben általában nem ért véget, amikor kinyomtatták a cikkemet. Volt, akinek az életét éveken át kísértem - mostanra pedig a közvetlen segítés és tanácsadás lett a fő foglalkozásom, amit mindig is feladatomnak éreztem. De persze az írással sem hagytam fel.

Itthon párkapcsolati, valamint életvezetési kérdésekben egyéni tanácsadással foglalkozom, a mindennapokban sikerrel alkalmazható kommunikációs technikákat tanítok, emellett csoportos foglalkozásokat is vezetek. Otthon, a tengernél pedig igyekszem papírra vetni mindazt, amit eddig a világból láttam, és az emberektől megtanultam.

Hogyan kerültem kapcsolatba a családállítás módszerével?

2005-ben ismerkedtem meg a mostani férjemmel, Csurgó Sándorral, aki család- és szervezetállítással foglalkozik. Évek óta ott ülök a csoportjaiban, figyelem, hogy mit csinál, kérdezgetem a megoldásokról, megvitatom vele az eredményeket. Így abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem csak a közös életünk, hanem a munkánk is összeköt bennünket. Hiszen ugyanaz az elhivatottság hajt előre mindkettőnket: segíteni másokon.

A Bert Hellinger nevével fémjelzett módszer törvényei ebből a szenvedélyből adódóan lopakodtak be szép lassan a hétköznapjaimba is. Egyszer csak azt vettem észre, hogy amikor a véleményemet kéri valaki, gyorsan előveszem, amit az adok-kapok egyensúlyáról vagy az érkezési sorrend fontosságáról és az odatartozás jogáról tudok. Átnéztem persze a saját életemet is családállítással, ami sokat segített abban, hogy a fontos részletek végül a helyükre kerültek.

Mint a családállítókat és szervezetállítókat képző legnagyobb magyar iskola szervezője, tanára és ügyvezetője, ott ülök az oktatási modulokon is, figyelem, hogy ezt a módszert felhasználva hogyan változik hallgatóink önismerete. Sok szívszorító és igazán szép pillanat részese lehetek.

Én is nőből vagyok, ezért szeretnék segíteni!

Régóta dédelgetett vágyam, hogy a magam tapasztalataiból is okulva megpróbáljak segíteni a nőknek: elfogadni magukat, illetve megérteni a férfiakat. A másik Fél is fél elnevezésű csoportokban elsősorban párkapcsolati problémákat vizsgálunk, alkalmanként klasszikus, több generáción is átívelő problémák gyökerei után kutató, néha pedig különleges életstratégia-állításokkal.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Hiszem, hogy a nők többsége nincs tisztában a rejtett tartalékaival, illetve azokkal a korlátokkal, melyeket saját maguk állítanak fel az életükben. Ezek a gátak olykor nem is tudatosak, ha azonban sikerül mögéjük nézniük, és szembesülnek a problémáikat generáló okokkal, máris reálisabban láthatják a helyzetüket.

Ha nagyobb önismeretre tesznek szert, sokkal világosabban tudják megfogalmazni céljaikat, és kellő magabiztossággal választhatják meg az ahhoz vezető utat. Leginkább abban szeretnék segíteni a nőknek, hogy magukra találjanak, és a saját életüket kezdjék el élni. Ezáltal nemcsak több sikerélménnyel gazdagodhatnak, hanem nagyobb önbizalommal mozoghatnak a másik fél világában is.

Név: Féderer Ágnes.
Foglalkozás: tanácsadó, újságíró.
Szakterület: családállítás.
Telefon: 0620-219-4636.
Weboldal: www.rendszerakademia.hu

Ha szeretnél részt venni egy családállítás-foglalkozáson, a további konkrétumokról itt érdeklődhetsz.
(%oldalmero(http://ad.adverticum.net/img.prm?zona=42927&kampany=1698096&banner=1698095&ord=RANDOM_NUMBER)%)
Ezt is szeretjük