5 dolog, amit a pasi megfigyel rajtad az első randin
Az első randi hatalmas mérföldkő. Ezekre helyezz nagyobb hangsúlyt, amikor készülődsz.
Minden nőnek megvan a maga rutinja, hogyan készül egy első randira. Van, aki a tükör előtt csinosítgatja magát akár órák hosszat, mások inkább lélekben hangolódnak rá a kapcsolat jövőjét alapjaiban meghatározó eseményre.
Bár ahány nő, annyiféle készülődés, a férfiak részéről a végeredmény szemrevételezése mégis nagyon hasonló lépésekből áll.
A lovepanky.com egyik cikke azt az öt dolgot foglalta össze, amelyet minden pasi megfigyel az első randin. Ha magad is randira készülsz, azt remélsz, vagy csak érdeklődsz a téma iránt, olvasd el, melyek ezek!
A karosszériád
Nem nagy meglepetés, viszont annál inkább igaz, hogy minden egyes férfi keresi a lehetőséget a randin, hogy lopva - már ha intelligens, és nem akarja zavarba hozni a másikat - szemrevételezhesse a nő popsiját, mellét, lábait, magasságát, általában a testalkatát.
Bármekkora súlya is van azonban ennek a feltérképezésnek, semmiképp ne riasszon meg! A másik négy dolog legalább ilyen lényeges, ha nem lényegesebb. Ráadásul, ha már egyszer elhívott randira, feltehetően tetszel neki. Az első randin a mustra inkább megerősítő jellegű ebből a szempontból, mint hogy bármi új információt jelentene arról, csinos vagy-e.
Ha szeretnél trükközni, vegyél fel olyan ruhát, ami az előnyös tulajdonságaidat hangsúlyozza ki, persze ízlésesen.
A bőröd
A második dolog, amit a pasi jó alaposan megfigyel rajtad. A tiszta és friss bőr vonzó a férfiak számára. Mivel optimális esetben a bőrápolást és az arctisztítást nem hanyagolod, ez nem olyan nagy para. Ha mégis aggódsz, mert mondjuk épp van egy-két pötty az arcodon, ügyesen sminkelve eltüntetheted. A smink egyébként is lényeges pont, ugyanis egy finom árnyalatú szemfesték kiemeli a tekintetet, egy halvány, pasztelles szájfény szexi ajkakat varázsol, egy leheletnyi arcpír pedig szűziessé teszi az arcot. Egy szó, mint száz, a sminket ne felejtsd ki a randira való készülődéskor.
Az aranyos szokásaid
Vannak olyan mozdulatok, amiket az ember már észre sem vesz, annyira berögzültek, míg annak, aki akkor ismerkedik vele, mindegyikük feltűnik.
Az ilyen apró szokásokból, mint például hogy a füled mögé igazítod a hajad, ha zavarba jössz, vagy aranyosan nevetsz, a pasi többet tud meg rólad, és ezáltal jobban megismer. Ha a randi utáni másnap visszagondol rád, ezek ugranak majd be neki.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Bár a zöme nem is tudatosul, azért érdemes odafigyelned magadra a randin, mert közülük néhány visszataszító. Így például a körömrágás, és még lehetne folytatni a sort.
Ezt rontják el a legtöbben az első randin
Szeretnéd tudni, mi az, amire mindenképp figyelj a randin, hogy legyen második is? Nézd meg a videót!
A kisugárzásod
Nagyon-nagyon fontos dolog, milyen a nő kisugárzása. Ezen nem sokat tudsz csiszolni, bárhogy is készülsz a randevúra, hiszen ez belülről fakad. Nyugtasson meg, hogy ha a pasi elhívott randizni, alapvetően szimpatikusnak talál.
A pasik mindenesetre szeretik a mosolygós, vidám, vicces nőket és azokat, akik tudnak nevetni a vicceiken. Amiatt is fontos a pozitív kisugárzás, mert a pasi szeretné azt érezni és haverjaival is éreztetni, hogy bizony, ő a legszerencsésebb pasi a világon.
Az illatod
A jó illat olyan kémiai folyamatokat indít meg a férfiban, ami a szerelemhez és a szexuális vonzalomhoz elengedhetetlen.
Bár a pasit alapvetően a nő természetes illata is vonzza, egy pici parfüm azért mindenképpen jól jön. Fontos azonban, hogy semmiképp ne ess túlzásba! Ha magadra locsolsz egy liter parfümöt, azzal nem közelebb vonzod magadhoz a pasit, hanem inkább elüldözöd. A kevesebb több.
OLVASD EL EZT IS!
- tippek
- tipp
10 dolog, amit ne tegyél az első randin
- randi
- párkeresés