Egyetlenegy dolgot csinált jól az állásinterjún, megkapta a munkát: nem gondolnád, hogy mi az

Egy apró gesztus, amit a legtöbben talán észre sem vesznek, döntött egy jelentkező sorsáról – ez az állásinterjúk rejtett trükkje!

Állásinterjún vizet tölteni
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az állásinterjúkra való felkészülés során általában a helyes válaszokon, a cégismereten és a magabiztos fellépésen van a hangsúly. Azonban léteznek olyan rejtett tesztek is, amelyekről a legtöbb pályázó talán sosem hallott. Egy friss történet kapcsán a „vízteszt” nevű módszer vált beszédtémává, amely egy teljesen hétköznapi helyzetre épít, mégis meghatározó szerepet játszhat az állás megszerzésében.

Állásinterjún vizet tölteni

Az esetről egy Reddit-felhasználó számolt be, aki a sikeres interjúja után tudta meg, hogy a teszt volt az egyik oka annak, hogy felvették. Az interjú során a teremben elhelyeztek egy kancsó vizet és egy poharat. A cél az volt, hogy megfigyeljék, a jelentkező hogyan viszonyul ehhez a gesztushoz.

– Én voltam az egyetlen, aki normál tempóban ivott a vízből az interjú alatt. Ezt a magabiztosság jelének vették, mert elfogadtam a kínált lehetőséget – írta.

Állásinterjún vizet tölteni
Fotó: BernardaSv / Getty Images Hungary

A módszer finomsága abban rejlik, hogy nemcsak a vízfogyasztást, hanem annak módját is elemzik. Ha valaki például túl mohón iszik, vagy egyáltalán nem fogadja el a vizet, az befolyásolhatja az értékelést. A teszt azt is vizsgálja, hogy a jelölt rendben hagyja-e maga után a poharat, ezzel utalva a munkahelyi fegyelemre és környezetéhez való alkalmazkodásra.

A történet vegyes reakciókat váltott ki az interneten. Egyesek szerint az ilyen tesztek segítenek a valódi személyiségjegyek feltárásában, mások viszont diszkriminatívnak tartják őket. Például egy női hozzászóló rámutatott, hogy sokan – különösen rúzshasználat miatt – szándékosan kerülik a pohár használatát, hogy elkerüljék a foltokat. Mások a szorongást vagy a remegő kezeket említették problémaként, ami szintén torzíthatja az értékelést.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A „vízteszthez” hasonló technikák azonban nem számítanak újdonságnak. Léteznek például olyan módszerek is, mint a „sörteszt”, amely azt vizsgálja, hogy a jelentkezővel szívesen töltenének-e időt egy kötetlenebb helyzetben. Ezek a gyakorlatok sokszor megosztják a közvéleményt, hiszen nem mindig az objektív képességekre helyezik a hangsúlyt, hanem a személyiségjegyekre.

Akárhogy is, az eset tanulsága, hogy egy aprónak tűnő gesztus – például egy pohár víz elfogadása és fogyasztása – is komoly hatással lehet a karrier alakulására. Érdemes tehát a legkisebb részletekre is figyelni egy állásinterjú során, hiszen sosem lehet tudni, mi az, ami végül a siker kulcsává válik.

Az állásinterjú-kérdés, ami a HR-es legnagyobb kedvence – Ezért teszi fel mindenkinek

Sok mindent elárul a jelölt válasza erre a kérdésre az állásinterjún.

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük