4 intő jel, hogy a párod az exe felé kacsintgat

Így fordítsd a javadra a helyzetet

Ne ess kétségbe, ha úgy érzed, párod figyelmét az exe köti le.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kapcsolatokban gyakran előfordul, hogy az egyik fél többet akar, és a szakítás után még sokáig foglalkoztatja a volt párja. Lehet, hogy te magad is jártál már ebben a cipőben, de hasonlóan nyomasztó lehet, ha úgy érzed, a párod nem tudta egészen elengedni az előző barátnőjét.

Aggodalmat kelthet, ha valamelyikük különféle mondvacsinált indokokra hivatkozva keresi az alkalmat a találkozásra a másikkal. A barátait és a családját arra használja, hogy a közelébe férkőzhessen, vagy olyan helyekre látogat, ahol nagy az esély rá, hogy belefut. Ám máskor nem valódi problémáról, hanem felesleges aggodalmakról van szó.

Ebben a helyzetben nem árt elfogadnod, hogy a párod kezében van a döntés, te pedig arról dönthetsz, hogy megbízol-e benne, mert az exbarátnőjével kapcsolatos tettei úgyis önmagukért beszélnek. Ha úgy látod, hogy a párod nem ringatja tévhitbe a volt barátnőjét, megnyugodhatsz. Ha azonban bizonytalan vagy ebben, érdemes megbeszélnetek a kérdést, ám tartsd szem előtt, hogy ha nem kerítesz túl nagy feneket az ügynek, józansággal a javadra fordíthatod a helyzetet.

Heves érzelmek

Ha valóban csak barátságról van szó a párod és az exe között, azt tartsd tiszteletben. Ha azonban úgy érzed, hogy mindez hatással van a kapcsolatotokra, adj hangot az aggodalmadnak, és hagyd, hogy a párod döntsön. Vizsgáld meg, van-e rá mód, hogy kevésbé érezd magad veszélyeztetve a barátságuk által.

Erre az egyik legjobb megoldás, ha személyesen találkozol az exbarátnővel. Ha a találkozás első kellemetlen pillanatait követően úgy érzed, nincs gond, hagyd, hadd barátkozzanak. Ha azonban a találkozás ellenére sem csillapodnak az ellenérzéseid, döntsd el, hogy elfogadod-e a köztük lévő baráti köteléket, vagy sem. Ha nem tudod elfogadni, tudasd a pároddal indulatmentesen, kerülve a rágalmazásokat.

Rögtön ugrik

Ha azt veszed észre, hogy párod bármikor az exe rendelkezésére áll, akár lehetetlen időpontokban is, és az exbarátnő lelke elsőbbséget élvez a számodra fontos dolgokkal szemben, az arra utal, hogy nem a lezárás és a feldolgozás felé halad a kapcsolatuk.

12 jel, hogy hosszú távon számíthatsz a pasira

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem tarthatnak igényt arra, hogy beszéljenek. De az exbarátnő szívfájdalma nem a te problémád, sőt, a párodé sem. Az exbarátnőnek jogában áll feldolgozni a sérelmeit, ahhoz azonban nincs joga, hogy veszélyeztesse a kapcsolatotokat. Lehet, hogy az áll a háttérben, hogy a párod túl sok felelősséget érez az exe miatt. Ilyenkor az a legjobb, ha megértően reagálsz, és épp ellenkezőleg, ahogyan az exe. Ha a volt barátnője minden apró-cseprő dologgal zaklatja, te ne kérd számon minden apróságért, ne vádold és ne követelőzz, hanem légy türelmes és megértő, hogy azt érezze, melletted az exével ellentétben nyugalmat találhat - így könnyebben maga mögött tudja hagyni a múltat.

Titkolózás

Gyakran épp a titkolózás a legárulkodóbb gesztus, vagyis az, amikor a férfi nem teszi előtted, de talán maga előtt sem nyílttá a kettejük kapcsolatát, illetve azt, hogy hányadán állnak. Bár tudsz róla, hogy jó viszonyt ápolnak, és azt állítja, hogy barátok maradtak, ódzkodik attól, hogy bemutasson neki. Veled keveset beszél róla, mégis, az említés vagy a hivatkozás szintjén gyakran előkerül. Rejtélyes telefonhívásokra és találkozókra figyelsz fel, esetleg a közös barátaikon keresztül igyekszik a közelébe férkőzni.

Talán azért teszi, mert tart a véleményedtől. Ám ha természetesen reagálsz rá, és te is beleszövöd a beszélgetésekbe, vagy számonkérés nélkül érdeklődsz felőle, akkor azt érezheti, hogy a helyén kezeled a témát. Ekkor ő is bátrabban néz szembe a helyzettel, és ez segíthet mindkettőtöknek abban, hogy megbízzatok egymásban.

Kétértelműen viselkedik

Sok exkapcsolat mélyén hatalmi játszmák zajlanak, melyek dinamikáját a kapcsolat lezárásának módja határozza meg. Előfordulhat, hogy az egyik fél többet akar, és legyen ez a párod vagy az exe, a flört arról árulkodik, hogy még nem lépett ki teljesen ebből a játszmából. Lehet, hogy az eszével barát akar maradni inkább, ám az egója mindenféle módon igyekszik felülkerekedni a másikon.

Ebben a helyzetben észreveheted azt, hogy a párodnak pozitív megerősítésre van szüksége, melyet a flörtön keresztül, biztosnak vélt forrásból igyekszik megkapni. Ám ha te is dicséred őt, bókolsz neki, valamint biztosítod arról, hogy jó pasinak tartod, akkor nem lesz szüksége arra, hogy mástól kapjon pozitív megerősítést.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Bárhogy is legyen, nem árt azonban tisztáznod magadban, hogy miért zavar a párod exe. Valóban feszültségforrás, vagy pusztán olyan aggodalmaidat vetíted rá, melyeknek nincs alapjuk? Nem célszerű gondolataidban túl nagy teret adnod az exbarátnőnek, netán hagynod, hogy a félelmeid uralkodjanak kettőtök viszonyán. Ha viszont lehetőséged van rá, találkozz az exbarátnővel, hallgass az intuíciódra, és ne álld útját a barátságnak, ha valóban csak annyiról van szó.

Cikkünk megírásában Heather Belle és Michelle Fiordaliso Minden, amit tudni akartál az exről című könyve segített.

A Minden, amit tudni akartál az exről segít túlélni a drámát, és megtanít, hogy: - hogyan szerezd vissza hatalmad a destruktív ex felett - ki irányít az exekkel folytatott viszonyban - ha függőségi viszony áll fenn az exszel, hogyan szabadulj tőle - hogyan kezeld a szükségszerű kapcsolatot az exszel - hogyan zárd le vele a kapcsolatot, és hogyan viszonyulj a társad exkapcsolatához. Praktikus tanácsok az exszel kapcsolatos mindennapi problémákra.

Kiadja a CorLeonis Kiadó
Ára: 2500 Ft
A könyvet itt rendelheted meg.

OLVASD EL EZT IS!

agyban vannak
  • ex
  • párkapcsolati probléma

Ha nem enged az ex

Ezt is szeretjük