4 helyzet, amikor ne írj a pasidnak SMS-t
Egy SMS nemcsak fokozhatja a szenvedélyt. Ha rosszkor küldöd, könnyen elronthatja az újdonsült románcot.
A kezdődő párkapcsolatban, amikor a nő még korántsem tudhatja bebiztosítottnak a helyét, joggal igyekszik mindent a lehető legjobban csinálni. Ha te is hasonló helyzetben vagy, valószínűleg egyszerre próbálsz laza és természetes lenni újdonsült pasid mellett, miközben azon aggódsz, vajon túl flegmának tűnsz-e, netán még így is romantikusabb vagy-e a kelleténél.
Amikor pedig egy nő magára marad a telefonnal, az egy sor kérdést vet fel. Ha az írjak, vagy ne írjak, és, ha igen, mit kérdés számodra is sok fejtörést okoz, most segítünk zöldágra vergődni: eláruljuk, milyen helyzetekben ne nyúlj semmiképpen a telefonod után, ha nem akarod elüldözni a pasidat.
Az első randi után
A randi után a pasi feladata, hogy üzenetet írjon neked, melyben közli, mennyire csinos voltál, és felveti, van-e kedved találkozni még. Még akkor se előzd meg, ha alaposan megvárakoztat, és fogytán a türelmed: amennyiben nem jelentkezik, az annak a jele, hogy nem fogtad meg eléggé, tehát kár lenne írnod neki. Ha azonban lelkesedik, egy bizonytalan, netán számonkérő SMS-sel, melyben a következő randiról érdeklődsz, könnyen negatív irányba viheted a dolgokat.
Ha ugyanis percekkel az elválás után lelkes üzenetedet olvassa, könnyen megijedhet, hiszen úgy érezheti, hogy kicsit sietősre veszed a tempót, holott ő még bizonytalan. Ne feledd, hogy a vadász könnyen megijedhet, ha a préda vágtatva közeledik, és ugyanez igaz az udvarlási fázisra is. A legjobb tehát, ha az első randi után ellenállsz a billentyűk csábításának, és megvárod, amíg a férfi lép: hidd el, ha kísértésbe esel, később könnyen megbánod, ha néma marad a telefon.
Az első néhány randi alkalmával hagyd, hogy a fontos lépésekben ő kezdeményezzen, hiszen, ha nem erőlteted a dolgot, számára is sokkal izgalmasabb lesz a kihívás, hogy elcsábítson egy újabb találkozóra, vagy megcsókoljon.
Ittasan, buliban
Az alkohol és a telefon nem jó, ha összekerülnek. Ha nem túl régóta vagytok még együtt, és bulizni mész a barátnőiddel, pár koktél után óhatatlanul kísértésbe esel, hogy a legszebb szavakkal valld meg érzelmeidet a pasinak. Ha erre élőszóban még nem került sok közöttetek, óvakodj attól, hogy te tedd meg az első lépést, SMS-ben, ráadásul nem teljesen józanon. Ha még forróbbá válik a bulihangulat, a lehető legjobb, ha kikapcsolva egyenesen a táskád legmélyére süllyeszted a mobilodat.
Az alkoholszinttel ugyanis egyenes arányban nőhet a vágy, hogy írj újdonsült párodnak, aki távol van tőled, azonban nem biztos, hogy ő szívesen olvasná vallomásod, melyben néhány betű furcsán összekeveredik. Ez esetben tehát szigorúan tilos a telefonhívás és az SMS egyaránt, és nem csak azért, mert meggondolatlanul heves vallomásokat tehetsz. Az is elképzelhető, hogy a kapcsolat kezdeti idilljét lerombolná a pasi fejében a tudat, hogy bizony nemcsak ő szokott a barátaival becsípni, de veled is előfordulhat ugyanez.
Amikor dühös vagy
Az első néhány hét alatt ugyanolyan könnyen dühbe gurulhatsz, mint később, amikor már évek óta együtt vagytok. Az egyetlen különbség azonban, hogy míg a biztos kapcsolat nem valószínű, hogy egyetlen, rosszkor elküldött SMS-től tönkre megy, addig a friss románcnak ennyi is véget vethet.
Különösen nem tanácsos számon kérned újdonsült párodat, hogy mégis miért felejtett el felhívni, vagy miért kell hazamennie a szüleihez ahelyett, hogy találkoznátok. Az SMS általában nem tekinthető jó megoldásnak, ha dühös vagy, hiszen a konfliktusokról akár fiatal, akár hosszabb múltra visszatekintő kapcsolatról van is szó, sokkal inkább közösen kell beszélni.
Ha tehát nem értetek egyet, inkább egy kávé mellett beszéljétek meg, hogy miért nem a második hét az ideális arra, hogy bemutasson a szüleinek, vagy miért nem tudott a két tárgyalás közötti szünetben felhívni. Ha kész tények elé állítod anélkül, hogy esélyt adnál neki a magyarázatra, ne csodálkozz, ha ő is ugyanígy tesz egy búcsúzó SMS-ben. Ha pedig azért választod a szöveges megoldást, mert a pasi nem hajlandó téged meghallgatni, nem biztos, hogy érdemes egyáltalán 160 karaktert pazarolnod rá.
Ha nincs mit írnod igazán
Sokan nem szeretik a gondolok rád tartalmú üzenetek áradatát, melyek különösebb mondanivaló nélkül csak arra szolgálnak, hogy egy hasonlóan lelkes választ csaljanak elő a címzettből. Természetesen nem a kedves vallomásokról beszélünk. Időről időre a pasinak is jólesik, ha tudatod vele, hogy eszedbe jut, és fontos neked: különösen a kapcsolat kezdeti szakaszában van nagy jelentősége ezeknek az apró üzeneteknek.
Amennyiben azonban túl gyakran küldesz párodnak hasonló SMS-t, lehet, hogy mosoly helyett bosszús kifejezést csal az arcára a mobilján felvillanó bontatlan boríték.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ha tehát nincs különösebb mondanivalód a számára, ne használd el idő előtt legszebb SMS-ötleteidet: amennyiben nem írsz neki egy nap több üzenetet is, annál izgalmasabb lesz, amikor viszontlátjátok egymást!
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- férfi
- szex
5 őszinte, árulkodó szerelmes SMS a férfitól
- férfi
- szex
Mikor hív vissza a pasi?
- szex
- szerelem