4 dolog, amit az anyukád sosem fog megérteni a szerelmi életedről

Az ő idejében más volt

Van, amit jobb, ha a barátnőddel beszélsz meg, ha jótanácsra vágysz.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szerencsére elmúltak azok az idők, amikor ahhoz, hogy megismerhess egy szimpatikus úriembert a tömegből, aki megtetszett, előbb kerítened kellett egy közös ismerőst, hogy bemutasson benneteket egymásnak. Bár az etikett azért a szülők idejében is lazább volt már valamelyest, a párkapcsolatok mai menete számukra sok szempontból túl gyors, netán furcsa, érthetetlen lehet.

Éppen ezért bizonyos témákat illetően nem árt ügyelned és felkészültnek lenned édesanyád előtt, könnyen lehet ugyanis, hogy egy, a te szemszögedből nézve ártatlan téma vitaforrássá válik. Íme, a kényes témák, amelyekkel kapcsolatban türelemre és határozottságra lesz szükséged, ha meg akarod védeni az érdekeidet.

Miért feküdtél le annyi pasival?

A szüleink idejében az egyéjszakás kaland a nők részéről még annyira sem volt elfogadott, mint ma. Ezzel együtt az is igaz, hogy az ötvenes években a szebbik nem képviselőinek 60%-a azzal vesztette el a szüzességét, akivel - végül vagy előbb - oltár elé is állt. Ma ez az arány mindössze 1% körül mozog.*

Érthető tehát, ha édesanyád nem egészen ért egyet veled abban a tekintetben, hogy csak akkor lehet teljes mértékben megítélni, hogy mennyire illesz össze egy pasival, amikor már a szexen is túl vagytok.

Amennyiben a volt partnereid száma történetesen meghaladja a népmesei hármas számot, nincs miért aggódnod, ma 30 éves korára ugyanis a legtöbb nő ennél több partnerrel feküdt már le. Anyukád korában azonban ez még korántsem volt természetes, éppen ezért lehet, hogy furcsán néz rád, ha megtudja, pontosan hány pasival is voltál.

Bár szó sincs róla, hogy rossz erkölcsökre utalna, ha egy nő tapasztalt, anyukád még lehet, hogy a saját fiatalsága idején érvényes szabályok alapján így gondolja - jobb tehát, ha az ágyadban megfordult pasikat inkább a barátnőddel számlálod össze.

15 tény anyákról, felnőtt lányoknak

Nézegess képeket!

Elolvasom

Miért nincs komoly kapcsolatod?

Lehet, hogy te úgy érzed, pasi nélkül is megállsz a lábadon, és neked nem kell csak azért egy férfi, hogy ne legyél otthon egyedül a lakásban, azonban nem biztos, hogy anyukád maradéktalanul átérzi a helyzeted. Ha a kelleténél többször hozza fel neked, hogy miért nem mutatsz már be neki egy komoly pasit, miért mindig csak hírből hall a partnereidről, akik kéthavonta váltják egymást, törődj bele.

Az ő idejében a legtöbb nő elsődleges céljának azt tartotta, hogy ideális férjet találjon magának, ám - nem véletlenül végződik annyi kapcsolat válással - ez a választás nem minden esetben volt a legszerencsésebb.

Amennyiben te eldöntötted, hogy nem kötsz kompromisszumot pasitéren, és egészen addig nem mész bele hosszú kapcsolatba, amíg meg nem találod az ideális partnert, igazad van. Sőt, azt sem kell szégyellned, ha emellett élvezed a független élet lehetőségeit, és néhány rövidebb, szabadabb kapcsolatra nem mondasz nemet.

Ezzel együtt azonban könnyen lehet, hogy anyukád szüntelenül azt fogja várni, hogy végre egyszer hazaállítasz valakivel, akit a komoly lovagodként mutatsz be.

Nem találod az igazit?

Nem a saját választásodból érnek véget rövid időn belül a párkapcsolataid? Amennyiben nem találod a párodat, és kíváncsi vagy, mi lehet az oka, nézd meg videónkat!

Miért nem akarsz már esküvőt?

Bár a megismerkedés és a házasságkötés között olykor régebben is évek teltek el, a szüleink korában ez többnyire nem úgy zajlott, mint most. Vagyis az összeköltözés, együttélés többnyire a nagy nap után következett be, és ritka volt az a kapcsolat, amikor egy pár hivatalos elköteleződés nélkül, de komolyan együtt élt. Ezért lehet, hogy anyukád nem igazán érti meg, hogy négy vagy akár ennél több évnyi együttélés után - ráadásul a húszas éveid második felében járva - miért vársz még az esküvővel.

Ne számíts arra tehát, hogy anyukád békén hagy a témával. Ha úgy gondolja, hogy elég ideje vagytok már együtt, könnyen lehet, hogy minden hétvégi családi ebéd alkalmával felhozza, hogy ugyan mikor lesz már eljegyzés, esküvő. Nem valószínű, hogy megérti a válaszodat, miszerint ti így is ugyanolyan közel érzitek magatokat egymáshoz, és a gyűrű ezen nem sokat változtatna a véleményetek szerint.

Miért nem akartok még gyereket?

Ha az esküvő már megvolt, akkor is akadhat még az anyák tarsolyában vitatéma. Mégpedig a leggyakrabban a gyerek. Előfordulhat, hogy te úgy gondolod, újdonsült férjeddel először kettesben szeretnél berendezkedni, kiélvezni a páros életet, netán egy kicsit világot látni, édesanyád ebben a tekintetben is más állásponton lehet. Amikor ugyanis ő volt fiatal, a házasság az új családi életbe jelentett belépőt, vagyis a gyerekvállaláshoz.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ma már ez a két dolog nem feltétlenül következik egymásból: sok pár esküvő nélkül alapít családot, míg jó páran akadnak olyanok is, akik a ceremónia után még kettesben szeretnének lenni kicsit, illetve egzisztenciálisan meglapozni a kicsi érkezését. Ha nem is értetek egyet ezekben a kérdésekben édesanyáddal, légy határozott, de tartsd tiszteletben az ő álláspontját is. Ugyanakkor finoman add a tudtára, hogy ez a te életed, amit a saját szabályaid szerint szeretnél élni.

* Az adatok Allan és Barbara Pease A férfinak szex kell, a nőnek szerelem című könyvéből származnak

Ezt is szeretjük