Milyen tojást választ a pasi locsoláskor?

Ilyen a szerelemben

Szeretnéd tudni, hogy milyen a pasi a szerelemben és a párkapcsolatban? Árulkodik róla a hímes tojás!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A locsolkodás szokása sajnos egyre inkább feledésbe merül, pedig azon túl, hogy igazán szórakoztató, fontos jelentéssel is bír. Ugyanis az, hogy a verset mondó, öntözni vágyó férfiak milyen tojást választanak, árulkodik a jellemükről és ami a hölgyeknek még fontosabb, arról is, milyenek a szerelemben.

Fejtsd meg a tojások és egyben a locsolók titkát a következő kis határozóval, és tudd meg, mire számíthatsz az erősebb nem tagjait illetően!

Piros tojás

Nagyanyáink idejében a húsvéti locsolkodás alkalmával a lányok annak a locsolónak adták a pirosra festett tojást, akire szemet vetettek. A vörös szín azóta is a szerelem és a szenvedély szimbóluma, így ha ilyen színű tojást választ a pasi, akkor biztos lehetsz benne, hogy gyengéd érzelmeket táplál irántad.

Ez a férfitípus tipikusan odaadó a szerelemben és a szexben is, számára a te vagy az első, minden más csak és kizárólag utánad következik. Figyelmes és odaadó, aki már az első csók után a jövőtöket tervezi.

Nincs számára fontosabb, minthogy gondoskodhasson rólad, és megteremtse közös életetek biztonságát. Ezért ha arra vágysz, hogy az életed egy romantikus filmre hasonlítson, akkor ne habozz lecsapni rá!

Extra díszítés

Ha azon kevesek közé tartozol, akik még bíbelődnek a különleges tojások elkészítésével, akkor te tényleg odafigyelsz a locsolóidra. Márpedig ha kinyitod a szemed, akkor láthatod, hogy az a férfi, aki a cicomázott darabokért nyúl a locsolóvers után - vagyis a legszínesebb és legdíszesebb tojásokat választja -, az a hétköznapokban is a rivaldafényre vágyik.

Csodaszép húsvéti tojások

Nézegess képeket!

Elolvasom

Szereti, ha ő van a középpontban, odavan a csillogásért, és azt élvezi leginkább, ha mindenki csak vele foglalkozik. Énközpontú, számára a dicsőség és a hírnév mindennél fontosabb. A szerelemben is szeret dicsekedni, pontosan emiatt azonban az ágyban minden kívánságodat teljesíti, hiszen nem akar csalódást okozni, kudarcot vallani.

Hímes tojás

A szépen megkomponált, hagyományosan festett tojás a tradíciót jelképezi. Az a férfi, aki a cikornyásra dekorált darabok mellett teszik le a voksát, általában a hagyományok és a szokások híve, mondhatni rabja. Szereti a jól bevált, működő dolgokat, a modern dolgoktól egyenesen irtózik.

Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy ősöreg, befásult gondolkodású a szerelemben is. Sőt, kifejezetten romantikus és szenvedélyes partner, akiknek a legfontosabb a te boldogságod.

Igazán kreatív, amikor a kapcsolatotokról van szó, ezért számíthatsz tőle néhány igazán meglepő, mégis felejthetetlen pillanatra. Ha úgy érzed, ez a típus számodra a befutó, akkor ne szalaszd el semmiképpen a hímes tojást választó pasit.

Csokitojás

Manapság sok nő választja az egyszerűbb utat, amely csokoládétojásokkal van kirakva. Ez persze nem gond, hiszen igazán kreatív csomagolópapíros termékek találhatóak a boltok polcain, ugyanakkor sokat elárul azokról a férfiakról, akik a szépen kidekorált tojásokat figyelemre se méltatják.

A csokitojásokra bukó férfitípus szó szerint szerelmes a szerelembe. Imádja a kalandokat, a flörtöket, még az egyéjszakás kalandokat sem veti meg, mondhatni igazi Don Juan. Ugyanakkor odaadó szerető, aki mindent meg szeretne neked adni, még akkor is, ha csak rövid ideig is tart a lángolás köztetek.

Ő a javíthatatlan rosszfiú, akit minden nő imád, és valószínűleg a te legmerészebb álmaidban is szerepel a meghódítása. Elcsábítani nagyon könnyű, azonban megtartani már annál nehezebb. Ám ha egyszer sikerül, igazi hollywoodi történet születhet kettőtök viharokkal tarkított és égig érő szerelméből.

Ezt is szeretjük