Titkolózik a kormány, pedig valami nagyon drágát építene

Nem sokat tudtunk meg a kormánnyal történt levelezés után sem. Nem dicsekednek, az biztos.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Rogán Antal a múlt heti Fidesz-frakcióülés után azt mondta, új kórház fog épülni Budapesten. A kormánynál érdeklődtünk, hogy vajon mikorra készül el, mennyibe kerül, és mi lesz a már meglévő, de rossz állapotú intézményekkel.

Vagy nagyon titokzatos a projekt, vagy még a tárcánál sem tudnak részleteket. Mindenesetre mindkét megkeresésünkre szűkszavú választ küldtek.

Uniós forrásokat is bevethetnek

Budapesti képviselőik javasolták, hogy épüljön a fővárosban egy új kórház – mondta Rogán Antal frakcióvezető, aki azt is jelezte, hogy a Fidesz képviselőcsoportja támogatja a javaslatot. Az MTI szerint a frakció már felkérte és felhatalmazta a kormányt arra, hogy az ehhez szükséges anyagit forrásokat teremtse elő.

Rogán mondataiból az tűnik ki, hogy uniós forrásokat is igénybe vennének az új kórház megépítéséhez, ugyanakkor az, hogy mikorra készülne el, illetve hol épülne meg az intézmény, egyelőre nem ismert.

Hatalmas kórházcentrum jönne létre

A tervezettel kapcsolatban megkerestük a kormányt. Válaszuk szerint "a budapesti egészségügyi ellátási rendszer átalakítása során fontos cél, hogy komplex, sokszakmás, sürgősségi ellátásra is alkalmas centrumok jöjjenek létre, amelyek lehetőség szerint egy telephelyen működnek az év minden napján.

A FIDESZ-KDNP frakció szövetség felkérése alapján Államtitkárságunk haladéktalanul megkezdte egy új, korszerű egészségügyi centrum szakmai koncepciójának elkészítését."

Bár megtudtuk az egészségügyi államtitkárságtól, hogy "a kormány által nemrégiben elfogadott egészségügyi stratégiában célul tűzték ki az egészségügyi ellátórendszer és a betegellátás színvonalának minőségi javítását, ezen belül a Pest megyei és a budapesti ellátó hálózat fejlesztését", arra ismételt megkeresésünk alkalmával sem kaptunk választ, hogy a már meglévő, ám rossz állapotú intézmények felújítását tervezik-e. Néhány budapesti kórház állapota ugyanis elkeserítő. Még tavaly közöltünk képeket a Szent István kórház Nagyvárad téri épületéről, ahol málló vakolattal és betört ablakokkal szembesültünk.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Egy felújítás is milliárdos tétel

Arra a kérdésünkre sem sikerült választ kicsikarni a tárcától, hogy nagyságrendileg mekkora összeget terveztek be az új kórház megépítésére, illetve honnan csoportosítanának át ehhez fedezetet.

Tavaly nyáron derült ki, hogy az egri Markhot Ferenc kórház új, háromszintes tömbje közel 5 milliárd forintba fog kerülni. 2011-ben szintén hasonló összegből újult meg a Szent Imre kórház, ebből kiindulva pedig sejthető, mennyibe kerülne egy teljesen új gyógyászati központ létrehozása.

Ezt is szeretjük