Tovább segíti a kormány a családokat

Ingyen gyerekfelügyelet, család és karrier klub

Az uniós program segíti a nők elhelyezkedését.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy munkahely családbarát intézkedései jelentősen hozzájárulnak a dolgozói munka és család közötti konfliktus mérsékléséhez.

Az Amerikai Pszichológiai Társaság tanulmányából kiderül, hogy a munkahely családbarát intézkedései növelik a munkatársak elégedettségét, érzelmi elkötelezettségét a munkahelyhez, valamint az adott munkahelyen maradás szándékát.

A magyar cégek is támogatják

A Magyarországon működő vállalatok is egyre inkább nyitnak a családbarát megoldások irányába, sőt, az elmúlt időszakban egyre nagyobb figyelmet szentelnek a nők munkahelyi és családi kötelezettségeinek összehangolására, továbbá a kisgyermekes szülők, kismamák visszatérésének segítésére. Pályázni is lehetett, reméljük, hogy ez szélesebb körben is elérhető lesz, nem csak annak a 45 főnek, akiknek most segítettek a uniós pályázattal.

A Munka-Család Egyensúly Program

A Munka-Család Egyensúly Program során egy gödöllői cég nyolc kismama munka világába történő visszatérését segíti, akik közül négyen korábban is állományban voltak, négyen pedig a projekt befejeztét követően fognak a céghez csatlakozni. Mindegyikük komplex felkészítést is igényel.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- A sikeres visszatérés alapfeltétele az, hogy a kisgyermekes szülő maga is el kívánjon helyezkedni, és együttműködő legyen jövőbeli munkáltatójával szemben - magyarázza Csapó Beatrix, az uniós program szakmai vezetője. - A visszatérni vágyó kismamák tudása, szakképzettsége a legtöbb esetben elavult, így a sikeres munkahelyi reintegráció alapfeltétele a szakmai felkészülés és az ismeretek felfrissítése - tette hozzá a szakmai vezető.

Uniós támogatással működik

A Munka-Család Egyensúly Programban a GAK Nonprofit Kft. összesen 45 kisgyermekes szülő visszatérésének segítését vállalta, ezen belül legalább 20 fő elhelyezését. Ebből 15 főt a konzorciumi partnereknél, további öt főt pedig a nyílt munkaerőpiacon kíván elhelyezni a szervezet. A felkészítő szakmai képzések természetesen minden esetben a munkáltatói igényekhez igazodnak.

- Fontos láttatnunk, hogy a kismamák reintegrációja ugyan befektetéssel jár mindkét fel részéről, ami azonban megtérül, és akár már pénzben is mérhető hasznot hozhat a vállalat számára. E gondolat mentén várjuk továbbra is vállalatok jelentkezését tréningünkre és tanácsadásunkra - magyarázta Csapó Beatrix szakmai vezető.

A lista, amin hazánk a 9. helyen áll 32 ország közül

Nézegess képeket!

Elolvasom

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. A 24 hónap időtartamú projektben a munkavállalói célcsoport szakmai és pszichoszociális fejlesztésének költségein túl szerepel még képzési támogatás és a bértámogatás, a munkaadó partnerek számára érzékenyítő programok, valamint egy komplex gyermekfelügyeleti szolgáltató rendszer kiépítése és működtetése.

Ezt is szeretjük