Friss! Mégsem lesz legális a testi fenyítés az iskolákban

Egy KDNP-s képviselő szerint belefér, ha a tanár ad egy kokit a gyereknek. A politikus meggondolta magát.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mégis visszarakná a köznevelési törvénybe a testi fenyítés tiltását Michl József KDNP-s képviselő, aki korábban egy olyan módosító indítványt nyújtott be, amely kivenné azt a passzust, mely szerint a gyermek és a tanuló nem vethető alá testi fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak.

Az Fn24.hu megkérdezte a képviselőt, miért érzi fontosnak, hogy ez a mondat kikerüljön a törvényből, amire Michl József akkor azt mondta, mert az tulajdonképpen leszűkíti a jogértelmezést, hiszen az előtte lévő rész is meghatározza, hogy mit lehet, illetve mit nem lehet egy gyerekkel tenni.

Az említett passzus így szól: a gyermek, a tanuló, személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani fizikai és lelki erőszakkal szemben.

A politikus elmondta azt is: azt, hogy a tanár kokival, sallerral fegyelmez, nem tartja megfelelő módszernek, ellenben minden pedagógust, aki tanította gyermekét, felhatalmazta arra, hogy ha szükségét érzi, nyugodtan "járjon el atyaként".

Michl József azt is elárulta, véleménye szerint van olyan gyerek, akinek egy koki dicséretnek tűnik, és van olyan, aki vérig sértve elrohan az ombudsmanhoz.

Az MSZP tiltakozik

Az MSZP csütörtök délután közölte, felszólítják Michl Józsefet, hogy vonja vissza módosító javaslatát, mely a tanároknak a fizikai retorziókat is megengedne gyermekeinkkel szemben.

Politikusok és családjuk

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Ezt még a Kádár-rendszer utolsó évtizedeinek oktatáspolitikájában is elutasították, ez már Rákosi, vagy még inkább Horthy szellemiségét hozná vissza az iskolákba - szögezik le közleményükben.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Csütörtök estére meggondolta magát

Csütörtök este aztán az Index arról számolt be, hogy Michl mégis benne hagyná a kérdéses részt a törvényben. A képviselő csütörtökön benyújtott módosító javaslata az indoklása szerint az elfogadhatatlan fizikai erőszak és a testi bántalmazások elleni, mindenki számára kötelező fellépés mellett megerősíti, hogy a lelki és érzelmi bántalmazás és erőszak elítélésének megfogalmazása is szükséges a törvény szövegébe. Szerinte a külön védelemhez minden gyermeknek joga van.

- A gyermek és a tanuló nem vethető alá testi és lelki fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak - áll a csütörtöki módosítóban. Michl indoklása szerint a kiegészítés pontosítja az eredeti megfogalmazást.

Ezt is szeretjük