Betelt a pohár a szülőknél – Kiakadtak a kormány rendelkezésén

Nem ismerik el a szülők kemény munkáját, mások viszont támogatást kapnak.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának bejelentése szerint 2014. január 1-től a nevelőszülői hivatás minden nevelőszülőnek foglalkoztatási jogviszonnyá válik, aminek következménye, hogy havi jövedelmet és nyugdíjjogosultságot is kap az illető.

A Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetsége közleményben fejtette ki a hír bejelentésével kapcsolatos kettős érzelmeit.

A szülők kiakadtak

A szülőszövetség szerint annak ellenére, hogy a fenti rendelkezések rendkívül pozitívak, mégsem sikerült a fogyatékos gyerekeket nevelő és az őket otthon ápoló szülők munkáját valós munkaként elismerni.

- Szomorú, hogy a fogyatékos gyermekeiket otthon nevelő szülők munkáját továbbra sem ismerik el munkaviszonyként. Fogyatékost nevelő szülővé válni nem önálló döntés kérdése. Életünk végéig szól a megbízatás, rendes nyugdíjat nem fogunk kapni, életünket, vágyainkat helyzetünknek kell alárendelni - áll a közleményben.

A szülőszövetség ennek ellenére üdvözli a jelenleg megszavazásra váró 2014. évi költségvetési törvénytervezetet, amely tartalmazza az ápolási díj az elmúlt évekhez képest jelentős megemelését. Azonban ez az intézkedés még mindig nincs arányban a szülők terhével, akik állami feladatot végeznek saját erőforrásuk felhasználásával.

A létminimum alatt élnek

Magyarországon a halmozottan sérülteket nevelő családok 72%-a él a létminimum alatt. A szegénység kockázata ezeknek a családoknak az esetében tehát háromszoros más családokéhoz képest. Az ápoltak ellátása, lakhatása és szállítása jelentősen emeli a családok, de sok esetben az egyedülálló szülők költségeit.

A szövetség kifejti, számukra igen megalázó az, hogy Magyarország segélyként tekint az ápolási díjra, hiszen az érintettek valójában tényleges munkatevékenységet végeznek. A sérült gyermekét otthonában nevelő szülő fokozott pszichikai terhelésnek van folyamatosan kitéve. Ritkán, vagy egyáltalán nem jut közösségbe. Csak a gondjaival van összezárva. Ha a gyermekével kimozdulhat is, magán érzi a társadalom elutasítását. Ehhez jön még, hogy szociális ellátásként kapja azt a kevés jövedelmét is, mintha kolonc lenne a többség nyakán.

Mit csinált együtt Deutsch Tamás és Papcsák Ferenc vasárnap délután?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Halmozódnak a problémák

Magyarország nem garantálja a súlyosan fogyatékos gyermekek közül mindenki számára az alapfokú oktatáshoz való hozzáférést, a nappali intézményekhez való hozzáférést, a támogató szolgáltatásokhoz való hozzáférést és a megfelelő minőségű lakhatási szolgáltatásokhoz való hozzáférést, így a szülők maguk gondoskodnak 24 órában gyermekükről, és kiesnek a munkaerőpiacról. Az állam a kötelezettségei elmulasztásával jelentős összegeket takarít meg.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az ápolásért járó munkabér bevezetése azért is volna indokolt, mert a fentiek ellenére jelenleg aránytalanul alacsony a családok támogatása az intézményekben élő fogyatékos személyek támogatásához képest. A jövő évi költségvetés megszavazása remek alkalom, hogy ezt az eddig méltánytalanul mellőzött és meg nem becsült réteget a döntéshozók felemeljék a megbecsült, értékes emberek közé.

Kérdéses, hogy erre a kormány fog-e lépni valamit, hiszen eddig is csak a problémák adódtak a fogyatékkal élők helyzetét illetően. A jövőre bevezetett törvény egyszerűbbé és élhetőbbé teszi a nevelőszülők helyzetét, amit a fogyatékkal élő gyerekek szülei is ugyanúgy megérdemelnének, mint az örökbefogadó szülők.

Kép forrása: www.kormany.hu

Ezt is szeretjük