Göncz Árpád ma 90 éves

Schmitt telefonon köszöntötte

Ma ünnepli 90. születésnapját Göncz Árpád volt köztársasági elnök. Schmitt Pál telefonon köszöntötte fel.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Göncz Árpád volt köztársasági elnök "azonosult az ország minden polgárával", igazi "néppolitikusként" viselkedett minden helyzetben - mondta Kende Péter történész a volt államfő 90. születésnapja alkalmából a köztársaságról szervezett konferencián pénteken Budapesten.

Rámutatott: "Göncz Árpád neve szorosan összeforrt a harmadik magyar köztársasággal", ő maga pedig "minden szempontból nemcsak méltó, hanem rátermett is volt erre a tisztségre, amelyhez emberi tartás is kell".

A történész egy videobejátszásban arról beszélt, hogy Göncz Árpád 1956-ban veszélyes szerepet vállalt Bibó István államminiszter segítőtársaként, és az ellenzéki memorandum indiai követségre juttatásában is közreműködött, többek között emiatt ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre. 1963-ban az általános amnesztiával szabadult, ezután fordítói munkát vállalt, majd drámaíró lett.

Göncz Árpád az első szabad választások után az Országgyűlés házelnöke lett, így ő látta el az ideiglenes köztársasági elnöki teendőket is.

A Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége - amelynek alapító tagja volt - megegyezése nyomán 1990. augusztus 3-án a parlament öt évre őt választotta a Magyar Köztársaság elnökévé, majd mandátumának letelte után, 1995. június 19-én újraválasztották e tisztségben.

Schmitt telefonon köszöntötte

Az Arraiolos-csoport helsinki ülésén tartózkodó Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken telefonon köszöntötte Göncz Árpádot 90. születésnapja alkalmából.

Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal - KEH - társadalmi kapcsolatokért felelős hivatalvezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az államfő elsősorban jó egészséget kívánt a rendszerváltás utáni első köztársasági elnöknek.

Emellett tolmácsolta a Finnországban zajló informális államfői tanácskozáson részt vevő Tarja Halonen finn, Andris Berzins lett, Heinz Fischer osztrák, Danilo Türk török, Giorgio Napolitano olasz, Anibal Cavaco Silva portugál, és Christian Wulff német köztársasági elnök jókívánságait is.

Ezt is szeretjük