Feleslegesen dobott ki a kormány 1 milliárd forintot?

Az alkotmányos kérdőívek feldolgozására alig 15 napja lesz az apparátusnak. Elkészülnek addig?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Készül az új alkotmány, melynek szövegtervezetéről csütörtök este szavazhat a kormánypárti frakció. Ettől függetlenül a szöveg még nem a végleges verzió lesz, Lázár János frakcióvezető a Duna TV-nek elmondta, az alkotmány szövegén április 11-éig lehet módosítani. 

A dátum az alkotmányos kérdőívek szempontjából meglehetősen érdekes. Amint azt korábban megírtuk, a Fidesz az alkotmány szövegéhez készített egy 12 pontos kérdőívet, amit minden háztartásba kiküldött. Ezen a kérdőíven mondhatják el a lakosok saját véleményüket, azt, hogy ők mit szeretnének az új alkotmányban viszontlátni, illetve, hogy mit nem.

A meglehetősen bonyolult kérdéseket felvonultató kérdőív visszaküldésére két hetet hagyott a frakció, vagyis nagyjából március 21-án kezdődhet meg azok végleges feldolgozása, ami azt jelenti, hogy a 10 millió dokumentum feldolgozására, értékelésére alig 15 munkanap jut. Ennyi idő telik el a kérdőívek beérkezésének utolsó határideje és a Lázár János által megadott dátum között.

A helyzetet nehezíti, hogy a dolgozóknak nemcsak az igen-nem válaszokat kell feldolgozni, hanem a különvéleményeket is. A kérdőíven ugyanis egy külön rubrikában a hosszabb vélemény kifejtésére is lehetőséget adott a frakció.

Fel tudják dolgozni?

Kerestük a Fideszt, hogy ennyi idő alatt fel tudják-e dolgozni a kérdőíveket, a kérdésekre adott válaszokat, illetve a különvéleményeket, ám választ cikkünk megjelenéséig nem kaptunk. Nem válaszolt e kérdésünkre a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sem, ahogy azt sem árulták el, hogy hány ember dolgozik a kérdőívek feldolgozásán.

Cikkünk megjelenése után megérkezett a minisztérium és a frakció válasza is. A minisztérium közölte: van kellő kapacitás minden visszaérkező kérdőív feldolgozásához, amely folyamatosan történik, és a hivatal "felkészült 100%-os visszaérkezésre is". A frakció pedig leszögezte: megfelelő informatikai háttér áll a rendelkezésükre, így a kérdőívek feldolgozása semmilyen nehézséget nem okoz.

Vetési Iván, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnöke korábban azt mondta, a kérdőívek feldolgozását egy olyan zárt informatikai rendszer segítségével végzik, amely akár óránként 40 ezer kérdéssor feldolgozására képes, és szükség esetén a nap minden órájában üzemelhet.

A különvélemények pedig egy külön adatbázisba kerülnek, az oda kerülő információkat többségében otthon lévő kismamák, illetve diákok dolgozzák fel.

A dokumentumok kiküldése a Blikk számításai szerint közel 1 milliárd forintba került, a Fidesz pedig korábban azt mondta, azért nem a népszavazást választották e kérdés megvitatására, mert az többe került volna, mint a kérdőív kiküldése.

Az országos népszavazás ugyanakkor kötelező érvényű lett volna az országgyűlésre nézve, vagyis az adott válaszoktól függően kellett volna módosítani az alkotmány szövegén. Ez a szabály viszont a kiküldött kérdőívekre nem vonatkozik.

Mindegy, mit akart a nép

Külön érdekesség, hogy a kérdőíven szerepelt az a kérdés is, hogy járjon-e szavazati jog a kiskorú gyermekek után. A Fidesz azonban nem várta meg a válaszokat, Kövér László, az országgyűlés elnöke március 7-én közölte: nem kezdeményezik a gyerekek után járó szavazati jog bevezetését. Így viszont felesleges volt szerepeltetni a kérdőíven ezt a kérdést.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A gyerekesek utáni szavazati jog egyébként mind a szakemberek, mind a választók körében kicsapta a biztosítékot.

Kolláth György alkotmányjogász lapunknak elmondta, a felvetés alkotmányellenes, hiszen a plusz szavazati jog ellentétes az egyenlő választójog követelményével.

Mit mondtak az ötletről a választók? Videónkból megtudhatod!

Ugyanezt az érvet hozta fel Nagy Attila Tibor politikai elemző is, aki hangsúlyozta: a gyermekes szülőknek adott pluszszavazat ellentétben állna az egyenlő választójog alkotmányos elvével, ennek bevezetése esetén elkerülhetetlen lenne a mostani alkotmány újabb módosítása, illetve az új alkotmányban ennek az elvnek a figyelmen kívül hagyása felveti a diszkrimináció tilalmának megsértését is.

Ezt is szeretjük