Mire elég 8400 forint? Ennyit jelent csak az újabb rezsicsökkentés

A nyár közepétől hat tétel csökken a rezsicsökkentés keretein belül, de mit is jelent ez számokban?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A július 1-jén bevezetett lakossági rezsicsökkentés részeként alacsonyabb lett a víz- és csatorna, valamint a szemétszállítás díja. Ezen kívül olcsóbb lett a szennyvízszippantás, a PB-gáz és a kéményseprés is.

A kormányszóvivő Selmeczi Gabriella még május 27-én jelentette be, hogy további rezsicsökkentésre lehet számítani októbertől. Elmondta azt is, hogy ezzel a lépéssel egy átlagos család évente 95 ezer forintot tud majd megspórolni. Jelenleg azonban egy picit kevesebbet.

A szolgáltatók felelőssége

A parlament április 29-én döntött arról, hogy 10%-kal csökkennek a víz- és csatorna-, valamint a szemétszállítási díjak Magyarországon. A szemétszállításért 2014. december 31-ig a tavaly áprilisi ár 4,2%-kal megemelt összegének 90%-át kérhetik el a szolgáltatók, tehát itt is 10%-kal csökken a díj.

A díjcsökkenésről szóló javaslatot a fideszes Németh Szilárd és Ékes József nyújtotta be. Eszerint a szolgáltató köteles feltüntetni a számlán a díjcsökkenést, ellenkező esetben a fogyasztóvédelmi hatóság 10 ezer forint kötbér kiszabására jogosult a szolgáltatóval szemben.

A szennyvízszippantási díj 10%-os csökkenéséről szóló javaslatot Németh Szilárd terjesztette elő, miszerint a január 31-i árakhoz képest szintén 10%-kal csökkentik a szolgáltatás árát. Az említett díjcsökkenésről a szolgáltató minden esetben köteles tájékoztatni az ügyfeleket, amit igazolnia is tudni kell az adott cégnek.

Mire elég 8400 forint?

Kiszámoltuk, hogy egy négytagú, kétgyerekes családnak nagyjából mire lehet elég évente a rezsicsökkentés után megmaradt 8400 forint. Ez az összeg nagyjából egy középkategóriás étteremben elfogyasztott vacsorát jelent, azt is elég szorosra húzva, de választhatják az állatkert látogatását is.

A család ha Balatonra nem is, de Velencéig eljuthat, ám ott már csak egy fagylalt fér bele, de bejut ebből a pénzből egy átlagos budapesti strandra is, ahol viszont egy pohár üdítőt már nem tud venni magának.

PB-gáz és kéményseprés

Az Országgyűlés június 3-án fogadta el a földgáztörvény módosítását, aminek hatására július 1-jétől a vezetékes, a tartályos és a palackos propán-bután-gáz is olcsóbb lesz 10%-kal.

A kéményellenőrzés tartalmazza a műszaki felülvizsgálatot, az elemek ellenőrzését és tisztítását. Ennek ára hétfőtől szintén olcsóbb lett, feleződött az egy egységnyi munkaráfordítás ára, tehát az eddigi 4 ezer forint helyett 2 ezer forint lett. Ezt az összeget egyébként kormányrendelet határozza meg.

Több százmilliárd forintnyi adót hárítanak át - Az emberek fizetik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mit jelent a pénztárcánknak?

Az mno.hu kiszámolta, hogy egy átlagos család hat köbméter vízfogyasztása esetén havonta akár 700 forinttal is csökkenhet a víz- és csatornadíj. Ha ezzel az összeggel számolunk, az évente 8400 forint megtakarítást jelent.

A szolgáltatók felhívták a fogyasztók figyelmét, hogy a díjcsökkenésről részletes tájékoztatást adnak, tájékoztató levelek és a honlapjukon közzétett információk révén. A július 1. után kiállított számlákon már a csökkentett díjak szerepelnek majd. Arra is külön kitér a szolgáltató, hogy ha például időben befizeti valaki a számlát, akkor mentesül a többletköltség anyagi kompenzálásától, amire a 10%-os rezsicsökkentés után megspórolt pénz akár teljes egészében elmehet.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Folytatódik a rezsicsökkentés

A kormánypárti szóvivő, Hoppál Péter korábbi elmondása alapján a rezsicsökkentést több mint egymillióan írták alá. Az intézkedés folytatásaként októberben újabb rezsicsökkentés várható, így a kormánypárt munkacsoportjai a nyáron is a további stratégián dolgoznak. Megvizsgálják például, hogyan lehetne a temetkezési vagy a tűzifa költségeit lejjebb vinni. Ezen kívül a fogyasztóvédelmi hatóságot is erősíteni fogják, hogy a szolgáltatók ellenőrzése hatékonyabban működjön.

Ezt is szeretjük