Mit adott Debrecen Risztov Évának?

Kósa Lajos elárulja

Risztov Éva a semmiből lett hős, többször megköszönt mindent Debrecennek. De mi az a minden?

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

- Elöl megyek, és kimaradok mindenből - így indult neki Risztov Éva a londoni olimpia tíz kilométeres úszószámának, amit végül óriási hajrával nyert meg. A bajnok az aranyérmet Debrecen városának, a debrecenieknek is ajánlotta.

Risztov Éva sporttörténelmet írt 2012. augusztus 9-én Londonban. Négy tizedmásodperccel megelőzve a mögötte célba érő amerikai versenytársát, 1 óra 57 perc 38 másodperc alatt teljesítette a Hyde Parkban megrendezett 10 ezer méteres hosszútávúszást. Risztov Éva a mezőny élére állva rajt-cél győzelmet aratott.

Mindent Debrecennek köszönhet

- Fejben ott voltam, uraltam a testemet - nyilatkozta a versenyt követően a 27 éves úszónő. A siker nem jött könnyen. Kudarcok, csalódások, sőt, három és fél év kihagyás is tarkítja a bajnok pályafutását. Ám Risztov Éva úgy érzi, ezek is kellettek a mostani sikerhez, akárcsak a szakmai és erkölcsi támogatás, amit Debrecentől, a város lakóitól, a város vezetőitől, valamint a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola Kft.-től és a Debreceni Egyetemtől kapott.

- Ez Debrecen aranya is – mondta a bajnok.

- Nem ez az első alkalom, amikor Risztov Éva Debrecennek ajánlja az aranyérmét. Az országos bajnokságot követően is a városunknak ajánlotta a bajnoki aranyát - fűzi tovább a gondolatot Kósa Lajos, Debrecen polgármestere.

A feltételeket próbálták megteremteni

- Úgy gondolom, fontos, hogy Debrecen is a lehető legtöbbet adja a sportolóinak. Orendi Mihály, a Sportcentrum Kft. vezetője, az edzők, a szakemberek, a város és az egyetem vezetése közösen támogattuk Évát, hogy elérje gyermekkori álmát, az olimpiai bajnoki címet. Mi a feltételeket próbáltuk megteremteni - például a lakhatását, a megfelelő edzési körülményeket, a Debreceni Egyetem pedig a tanulásához teremtette meg a legoptimálisabb feltételeket -, hogy neki csak a legnagyobb feladatra kelljen koncentrálnia: feljutni a dobogó legfelső fokára.

Képek! Így mosolyog az olimpián a tömeggyilkos

Nézegess képeket!

Elolvasom

A legjobb ösztönzés ehhez talán az volt, hogy kiutaztathattuk Éva édesanyját a versenyre, hogy a helyszínen tudja végigizgulni gyermeke olimpiai szereplését.

Most repült először Risztov édesanyja

Az édesanya korábban egy olimpián sem tudott jelen lenni, most repült először. Titokban egy apróra összehajtogatott zászlót hozott magával, remélve, hogy nemcsak a szurkoláshoz lesz majd rá szüksége.

- Meglepetésből egyébként kijutott bőven Évának. Debrecenben több ezres tömeg várta, hogy hazatérjen a büszkeségük - folytatja Kósa Lajos. - Meglepetés volt az is, a repülőtéren a nagymamája is várta, aki nagyon sokat jelent Éva számára. Debrecenben egyébként mindenki rendkívül büszke Éva teljesítményére.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Városunkban több mint 40 sportágban működik tehetséggondozás, egyéni és csapatsportban egyaránt. Nem titkolt célunk, hogy az úszásban is szeretnénk bajnokokat nevelni. Ebbe a munkába szeretnénk Risztov Évát is bevonni. Kevesen tudják róla, hogy Éva édesanyja kiváló pedagógus, és lánya is örökölte jó pedagógiai érzékét. Azt gondolom, hogy hatékonyan tudna részt venni az utánpótlás-nevelésben. Kitartása, szorgalma és céltudatossága sok debreceni sportolónak lehet követendő példa - nyilatkozta a polgármester.

Ezt is szeretjük