Komoly változások jönnek: kinek jut kevesebb pénz?

Budapesten jobban járhatnak ezután a rászorulók, mint egyes kistelepüléseken.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sokan emlékezhetnek még rá, mi is megírtuk ősszel, hogy az új adótörvények szabad kezet adtak az önkormányzatoknak arra, hogy szinte bármit megadóztathassanak. Nem véletlenül, ugyanis márciustól a segélyezés is immár többnyire az önkormányzat feladata lesz, így az állam helyett a helyi testületnek kell majd fedezetet találni a rászorulók segítésére.

De milyen támogatás múlik majd az önkormányzatok anyagi helyzetén, és mit biztosít továbbra is az állam? Budapesten egyszerűbb lesz a rászorulók élete, mint egy kelet-magyarországi kistelepülésen?

Két helyről kérhető a támogatás

Kezdjük a legfontosabbal: az érintettek ezután azzal szembesülhetnek, hogy két helyről kérhetnek szociális segítséget. Fordulhatnak a járáshoz és a helyi önkormányzathoz. Az új szabályozás értelmében ugyanis a jövedelemkompenzáló támogatások elosztása a járás, a kiadáskompenzálóké pedig az önkormányzat feladata lesz.

A járásoknál azokat a támogatásokat intézik ezentúl, amelyeket az állam ad, és abba az önkormányzatnak beleszólása nincs. Ezeknek a célja, hogy akinek nincs más jövedelme, egyfajta minimumhoz jusson. Ilyen a közgyógyellátás, a foglalkozáshelyettesítő támogatás vagy a gyermekfelügyeleti támogatás és az ápolási díj. Így a legfeljebb 12 ezer forintos alanyi közgyógyellátás és a 46 600 forintos egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás is itt igényelhető.

Az önkormányzatokhoz olyan segélyért lehet fordulni, ami a kiadásokban segít az adott háztartásnak. Ilyen például az, amikor egy család nem tudja fizetni a rezsit. Ezek együttesen ezentúl települési támogatás néven futnak majd. Ilyen a lakhatási támogatás, az adósságkezelési hozzájárulás vagy például a szociális temetés. Ennek van egy felső határa is, ami az öregségi nyugdíjminimum összege, azaz 28 500 forint.

Egy kusza rendszert szüntetett meg a kormány

Az átalakítást a kormány még tavaly ősszel azzal indokolta, hogy eddig egy kusza rendszer volt érvényben, amelynél nem mindig igazságosan dőlt el, ki mennyi segítséget várhat, és pontosan honnan. Így viszont a kiadáskompenzáló támogatások az önkormányzathoz kerülnek, amelyek a kormány szerint jobban meg tudják majd ítélni, kinek jár valóban támogatás.

A rendszer igazi próbatétele azonban az lesz, hogy vajon minden önkormányzat bírja-e majd, hogy a település kasszájából kell kigazdálkodni a segítséget. Márpedig az önkormányzatoktól az utóbbi években több forrást is megvontak. Például az iskolák egyes feladatainak államosításakor rengeteget vettek el, mondván, már nem nekik. hanem az államnak kell állni bizonyos számlákat. Így tett a kormányzat a közszolgáltatások államosításánál is.

A szegényebb településeken a rászorulóknak is sanyarúbb lesz a sorsuk

Így nem nehéz elképzelni, hogy bizonyos településeken a rászorulóknak sokkal több támogatást juthat, mint más, kevésbé tehetős településen. Azzal, hogy az állam jóval kevesebbet költ már ilyen célra, a kritikusok szerint kivonul a segélyezés nagy részéről, és milliárdokat spórol a rászorulókon. Egyes önkormányzatok pedig - hiába a korlátlan adókivetési jog - nem tudnak már mit megadóztatni, így plusz bevételhez sem juthatnak.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Budapesten mindkét segélyezési formát a kerületektől lehet majd igényelni. A fővárosban valószínűleg nem okoz majd nagy gondot az önkormányzatoknak kigazdálkodni a segélyek összegét, mivel az átlagnál nagyobb mértékben tesznek szert adóbevételekre. Így Budapesten vagy más nagyobb városban szegénynek lenni nem ugyanaz ezentúl, mint egy rosszabb helyzetben lévő kistelepülésen.

Ezt is szeretjük